Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek / Árvai Attila

 

Boldog névnapot !

 

mail

 

Menj a szíved után..

Szíved a motor, szüntelen vágyadhoz
Finom segédeszköz, lelked támaszához
A szíved megmondja, hogy mikor és mit érzel
Gyűlölsz-e vagy szeretsz, vagy épp kiért vérzel

A szíved sosem tudja, mi mennyibe kerül
Sohasem számolgat, csak érez szüntelenül
Elvarázsol éjjel és elvarázsol nappal
Állandóan szeret... nem számol a bajjal

A szíved hű és igaz társad, mutatja az utat
De Te nem hallgatsz rá, csak könnyezed a múltad
Ő mindig megmutatja, hogy kivel mit is tegyél
De elméd sokszor hazug, nehogy boldog legyél...

A szíved majd könnyezik, és csak néha nevet
De ha veled nevet, boldog lesz életed
A könnyek igazgyöngyök, mik tanítanak Téged
Ha elmúlnak szerelmek, de egyszer visszatérnek

A szíved egy kiskapu a világ érzésére
Könnyes menedékhely lelked rejtekére
A szíved majd megsúgja, sírj-e vagy énekelj
De elméd csalódásán édesen átemel

A szíved jó búvóhely fájó bánatodnak
Az öröm könnyeinek, komor csalódásnak
Megbújhat még benne égő vad szerelmed
A szenvedélyek árja, hamvadó életed

A szívek nevetnek is, örök szerelmesek
Együtt emelkednek, lakói a mennynek
A szívek tűzben égnek és égetőn lángolnak
A szerelem hevében élve elhamvadnak

A szívek nem hazudnak, mint a sok szín elme
A szíved Isten adta, és van még szép kegyelme
Soha ne add fel majd a szívednek reményét
Úgy boldogan megnyered Teremtőnk kegyelmét

A szíved hatalmas kincs, ne tékozold rosszra
Becsüld meg akkor is, ha folyton csak zokogna
Ő minden pillanatban csak Teérted dobog
Hogy mit hoz életedbe? Kemény áldozatot.

Mikor lelkedre tör egy hőn fájó pillanat
Szíved halkan súgja, utad merre mutat
Ne aggódj hát, hogy mi lesz holnapután! ...
Hallgass az érzésre és menj a szíved után. 

Árvai Attila 

mail

Pillangóvá lettem

Pillangóvá lettem, színes kalandvágyó
Nem fog rajtam gonosz, sem a lepkeháló
Talán majd elszállok messze, szivárványra
Szívemnek jólesne, ha lenne, aki bánna...

Sokat próbálkoztam földön járni lábbal
Néhány jó szót csenni, mint zenélő madárdal
,,Ejnye" - mondták sokszor, pedig nem tehettem
Kongó tányérok közt, üres maradt kelyhem

Harcaimat vívtam elesett, szomorkán
Sokadszor vesztettem, nem volt víz, se tortám
Miért lettem árva senki meg ne mondja
Nehezen érteném, nagy fájdalom volna

Azóta is szállok bár már némán, vakon
Nem lett menedékem, soha nem volt karom
Forró szellő emel túl a fájdalmakon
Itt a felhők fölött létezik irgalom

Elröpít a szárnyam, mindig bíztam benne
Pislogó reményem világára vinne
Sokat feláldoztam, ma már nem harcolok
E pillangós mesében, angyallá válhatok...

Árvai Attila 

 

Semmi nem lesz könnyű, az életed viharán
Semmi nem egyszerű, az élet rögös útján
Mikor megszülettél, kezdődött egy nagy harc
Benne a győzelem, és benne minden kudarc

Semmi nem lesz tálcán, mi eléd kerülhetne
Nem járhatsz örökké, a fehér fellegekbe
Nem álmodhatsz mindig, színest és édeset
Az élet sokszor mért Rád, keserű éveket

Semmit nem kapsz ingyen, hiába szeretnéd
Kemény harcod vívod, minden filléredért
Oly sokan próbálnak, közben majd megtörni
Szíved megtaposni, vagy végleg eltörölni...

Harcolsz, most is tudom, nap, mint nap szüntelen
Életed hol öröm, hol pedig küzdelem
De ha szíved érzed és mindenkor helyén van
Rájössz, hogy a lecke, csak az emberért van

Harcos vagy, jól tudom, hiába rejtenéd
Sok a fájó emlék, hogy mindet felejtenéd
De ha képes leszel olykor, szívedből szeretni
Akkor már megérte, a világra születni...

Árvai Attila verse

Ne sírj

Ne sírj, ha egyszer elbukom.
Tudom, jobbat vártál.
Ott leszek majd esténként a
Diósgyőri várnál.

Vörös rózsák között ülök.
Szedek sok pipacsot.
Ahol anno, huszonéve
Szerencsénk is lakott.

Elmesélek minden évet,
Régtől, mostanáig.
Azt, hogy veled forróság volt.
Most mindenem fázik.

Eldidergek még pár percet.
Ma már nem mesélek.
Nem jöttél el, talán holnap...
Viszlát, ifjú évek!

Árvai Attila

Árvai Attila: A mamánál...

Mama visszajövünk, tudod, hogy szeretünk
Hogyha mellettünk vagy, boldogabbak leszünk
Mama ne sírj kérlek, megfogjuk a kezed
Mindig számíthatsz ránk, hadd meséljünk neked

Mama olyan jó vagy, mindig ránk mosolyogsz
Amikor megjövünk, olyankor felragyogsz
Mama gyere velünk, hadd vidítsunk most fel
Néhány történettel, gyermeki emlékkel...

Mama emlékszel még? Mikor kicsik voltunk
Tejbegrízt majszoltunk, oly sokat daloltunk
Énekeltél nekünk, olyan szép a hangod
Mama dúdolj nekünk, ragyogjon az arcod

Mama neked hoztam, az éjjel készítettem
Csillagport lehelt rá, az én kicsi tündérem
Olyan szépen csillog, Mama, csak a tiéd!
Tündérem veled lesz, megmutatja lelkét!

Mama kicsi voltam, mikor simogattál
Féltőn átkaroltál, álomba ringattál
Máskor szomjas voltam, kútvízzel itattál
Mikor megijedtem, csókoddal nyugtattál

Mama, úgy szeretünk, szomorú nem leszel!
Unokáid látnak, bárhol, bármit teszel!
Mama veled leszünk, többé nem kell félned
Mama, átölellek,... vigyázom a szíved.

 

 

Tovább...

Taposom a múltam jeligére,
Jövőmet fújom porból untalan.
Átitatna csalódásom mérge,
De hiába is unszolnám magam.

Voltam koldus, feléd integetett,
Megtört arcod fordítsd már felém!
Nem hagytál mást, csak hideg szelet,
Régen kihűlt hajlékod helyén!...

Voltam gazdag, ki tejben fürösztött,
S fennhangon mondtam ki neved.
Szürcsöltem veled, mézízű szörpöt,
Hogy mégis hibáztam? - meglehet!

Voltam gyermek, fejemmel öledben,
Ki elcsuklón néked elszipogta,
Mit éreztem ledermesztő esten,
Mikor bajban majd megölt a horda...

Voltam szolgálód, ki talpad nyaltam,
Mint ebed lestem minden szavad.
Míg a világ hahotázott rajtam,
Te kárörvendőn kihúztad magad...

Aztán lettem büszke férfi, ki lép,
Hogy tél, se szél ki ne kezdje nyomát!
Ki bátran tette dolgát ekképp:
Most emelt fővel ballagok tovább...

Árvai Attila

 

Voltam, leszek?...

Halovány fájdalom az örömben,
Hasít, mint ezer élű penge.
Kékellő messzeségből jöttem,
Sejtőn szór villámot szemembe.

Pergő végtelennel dobálódzom,
Szivárvány üstökén hajózom.
Lezajlik életem e folton,
Vérem dühöng, felpezsdít az ózon.

Voltam parazita, hóesésben
Időknek vénséges kezdetén
Imádkozva Istenemet kértem
Legyen itt ki rossz helyettem, ne én!

Megjártam a tengert, hal koromban,
Sós vizet nyeltem kékségében.
Emlékszem rá milyen boldog voltam,
Úsztam, ívtam, szökkentem és éltem...

Gyémánton repültem, mint sas madár,
Fenségemen nem eshetett csorba.
Ölelt, hívott, tisztelgett a határ,
S hegyek csúcsán szálltam le a hóra...

Immár látod, költőnek születtem,
Nem úrnak, vagy származott nemesnek!
Mondd fülembe, ébredjen a kedvem,
Mit tegyek, hogy emberré lehessek?...

Árvai Attila

Ötven felett...

Zúgó orkán szívem legmélyén,
Oly rég hanyatlott az óceánba,
Ha forró könnycseppemet kérnéd,
Amíg hűlne, csak is Téged látna...

Napok futnak egyetlen perc alatt,
Lám, kapkodom vénülő fejem.
Haloványan hallom csengő szavad,
Mára érzem micsoda rejtelem.

Bohém évek tűntek el ködömben,
Édes keserv, éjjeli álomban,
Az évek szánkájára löktem,
Nem számoltam, íme, osztogattam.

Arcodon csodálom szerelmünket,
Égető, boldogság ráncokat.
Mi bennem szüntelenül lüktet,
Jól tudom, lelkedben sem lohad.

Hogy miért őrzöm még kezeidet?
Ha kíváncsi vagy, elmondom Neked,
Mellettem vagy, s nem hagy el az ihlet,
Ma, se holnap, se így,...ötven felett...

Árvai Attila

 

 

Árvai Attila : ÁRVÁCSKA

Szép árvácska mutass utat
Megyek merre szíved mutat
A világon csak neked hiszek
Csalódtam az embereket

Míg utat mutatsz kicsi virág
Ábrándomban megjelent
Egy tiszta, boldog, szép új világ
Mi országodban feldereng...

Árvácska a lelkem titka
Ki elvezet most engemet
E rossz világból, mert nem bírja
Megmenti a szívemet...

Ez kicsi virág nem hazudik
Megszépíti szobánkat
Elvezet most mindnyájunkat
Látunk majd sok csodákat

Lásd meg a Te virágodban
Hogyha egyszer ránézel,
Színt hoz majd a világodba
S meglásd, eltölt reménnyel...

Kis árvácska jó virágom
Édesanyám kedvence
Mindig mikor megpillantom
Róla jut az eszembe

Szeresd a kis virágodat,
Mert ha elhal melletted
Bármily jó a szíved, lelked...
Hogyha fényes, jó is kedved...
...Egy nap elhagy reményed...

"Mikor egyedül vagy, gondolatod kattog
Felmérni nem tudod, eljövendő sorsod
Mikor csak fürkészed, a kis tónak habjait
Talán meg sem hallod, szívednek hangjait
Oly zajos világban, éled a napjaid
Szomorúan nézed, az élet álarcait

Hálátlan életek és szörnyen nehéz sorsok
Tévedések hada, az ára pedig túl sok
A káosz reád zuhan, tehetetlen élet
Oly sokan szenvednek, de felsejlik reményed
E nagy zűrzavarban, csak gyászolod hamvaid
De mindig elfelejted, a szíved szép hangjait

Hálátlan a világ, de még hiszel benne
Hogy jóra fordul minden, boldog is lehetne
De ha mások szemét nézed, szomorúvá leszel
És szíved lágy hangjával, folyton ellenkezel

Pedig szíved csoda, a Teremtőtől kaptad
Azért adta Néked, hogy lelked megmutattad
A szíved folyton szólít, senkit sem, csak Téged
Benne a szeretet, ez méltó örökséged..."

Árvai Attila: Szíved hangjai 

 

 

Ha úgy nevetnél

Életed alkonyán mikor gyermek voltál
Bár már nem emlékszel, oly sok csodát láttál
Láttál glóriákat mozgó szent fényeket
Az alkonyban eltűnő kóbor szellemeket

Szemed tiszta volt még, arcod oly angyali
Az évek súlya alatt nem tudtad tartani
Múló gyermekévek, de szíved még a régi
Ő soha nem felejt el gyermekként szeretni

Láttál szép fényeket és sötétlő éjeket
De tagadni nem tudod gyermeki énedet
Olyan sokszor sírtál, de szíved mindig jelzett
Gyermekként mosolygott megkérni sem kellett

Mára felnőtt lettél, de hiányzik a gyermek
Hiányoznak percek, mik boldogságban teltek
Hol van már az édes jóízű kacagás?...
A gyermeki naivság, az ártatlan álmodás?...

Néha még feldereng szívedben a gyermek
Gyermeki álmodban visszhangzanak termek
A boldog nevetéstől, mit gyermekként átéltél
Ha úgy nevetnél ma is, talán boldog lennél...

(Árvai Attila)

Árvai Attila:

Taníts...!


Taníts meg a jóra, hogy jobbá tudjak válni
Hogy mosolyogva tudjak az úton veled járni
Taníts meg létezni, hogy boldogabb lehessek
Hogy a könyörgőkért holnap valamit tehessek...

Taníts lélegezni, hogy ne legyen oly nehéz
Könnyebbüljön lelkem, s legyen boldog, merész
Taníts meg nevetni, kérlek, úgy szeretném
Napfényes reggelen végre érezhetném...

Taníts mosolyogni, hogy fényt adhassak Neked
Talán mosolyomban, mosolyod megleled
Mert mikor mosolyogsz, könnyeznek a hegyek
S ha mosolyod könnyes lesz, könnyezek majd Veled

Taníts meg zokogni, mert néha sírni könnyebb
Mintha bennmaradnak az előtörő könnyek
Taníts bocsánatra, meg kell még tanulnom
A fájó sérelmeket, hogyan kell fogadnom...

Taníts türelemre, hogy képes legyek várni
Mindenkihez szólni, a szent ügyért kiállni
Taníts belátásra, hogy el tudjam fogadni
Néha szenvedni kell, némán elvonulni...

Taníts tisztán látni és bölcsebben dönteni
Soha nem szeretnék gyarlón ítélkezni
Hogy képes legyek végre minden kínt feledni...
Taníts, nagyon kérlek,...taníts meg szeretni...

 

 

Árvai Attila: Sírj, ha kell...

Sírd most ki lelkedből, az éveknek bánatát
Hogy szívednek meghallhasd felcsendülő dalát
Mert csak úgy hallod meg, e gyönyörű éneket
Ha hátad mögé dobtad, a bánatos éveket

Sírj néha, hogy érezd, létezel legbelül
Hogyha kizokogtad, minden bánat elül
Lelkednek szép fénye, soha nem halványul
A szeretet megment majd, édes kárpótlásul

Sírni akkor is kell, ha nagyon boldog leszel
Mert ha nem teszed meg, csendesen elveszel
Örömkönnyeidnek, érezd meg az ízét
Hogy sírni máskor is tudj, ne feledd az érzést

Sírjon néha szíved és zokogjon a lelked
Én majd átölellek, s megfogom a kezed
Együtt sírjuk majd el, éveink bánatát
Hogy később mosolyogva, halljuk egymás szavát

A sírás felszabadít, nem köti a lelked
Érezd, hogy jó hozzád, megmenti a léted
Mert ki sírni nem tud, annak szíve nincsen
Velünk sír vagy vigad, és zokog a Jóisten...

 

 

Ki lesz?

Lélegző kertek árnyékain,
Pihentetem megfáradt szemem.
Zagyvaságnak tűnő latin,
Őserdejében rejtezem.

Különös út sejlik előttem,
Mit alkonyatig be kell járjak.
Jó néhányszor felkenődtem,
Rejtett falára a tájnak.

Sors ez, vagy csak játék? - kérdezem,
Összevonva bús szemöldököm.
Zúgolódik szegény fejem,
S ruháimat, mind kinövöm...

Tanulni, tanultam száz éve,
Mindent, mi most nekem hasznos.
Verseimet írom félve,
Sokszor komoly, néha pajkos.

Miért jöttem, mondd, hová tartok?
Életem veszteséggel teli.
Ki lesz végül majd a bajnok?
Ember, ki betűim megérti?...

Árvai Attila

 

 

Akkor mindegy

Jámbor pillantásod megigézett,
Ám tudom, ott sajog még belül.
Én nyugalmat adok, ha kéred,
Zsongó elméd pihegve szenderül.

Hogy jött, nem tudom, azt sem mikor megy,
Csak ültem itt, magamba fordulva,
De ha velem vagy, letaglóz a kegy,
Mi szipogva siratná, ha múlna...

Kínzom magam, Isten tudja miért,
De nekem meg ne mondja senki sem!
Ki betűt vetett, s parány volt, míg élt,
Holtan, nyomott hagyott a szíveken...

Mennybe készülök, de most nem várnak,
Tennem kell még, látnom és éreznem!
Utat vájjak életnek, s halálnak,
Hőn megszoríthasd vénülő kezem!

Vigyázok rád élet, míg itt vagyok,
S ha nem leszek, sirass egyetlenem!
Akkor mindegy élek é, vagy halok,
...Ha szívek gyógyulnak verseken...

Árvai Attila

 

 

Adj még időt!

Mindent jóváteszek, szegény fejem,
Mit az évek során elbaltázott.
Nem kérek mást, adj még időt nekem,
Megválthassam Véled, e világot!...

Évek szöktek messze, a semmibe,
Környékezett sok gyarló gondolat.
Reám talált védangyalom hite,
Vizet hozott, mézet és csókokat...

Sánta vén fák súgták hunyorogva:
,,Veszett időd soha ne kérd vissza!"
,,Ember, bolygó, csak úgy, mint egy bolha,
Mert az idő, mindüket elissza!"...

Fenyők búgtak visszhangzó fejemben:
,,Óvakodj, a vén idő becsapott!"
,,Nézz hát körül, s ripakodj rá menten!
Szegd a nyakát, keness rá fel papot!"...

Megenyhüljek? - Segíts már, mit tegyek?!"
Ne mozduljak? - Maradjak ily léha?!
Vagy tán bárddal emeljek rá kezet?!
Így legyek hát perceim hóhéra?!...

...Egyedül maradtam percen, s kényen,
Rám talált százezer rejtelem.
Tetteimet mind bőséggel mérem!
Addig adj! - adj még időt nekem!!...

Árvai Attila

 

 

Mit ér?...

Lényed mélyén ott a jóindulat,
Játszik veled, mint a pajkos fűszál,
Vágyaidban csillagokra mutat,
Emelkedik, s tétován alászáll...

Dallamokat hordoz, ott legbelül,
Máskor boldogul véle szenderegsz,
Ám, amint jött, oly hirtelen elül,
Szíved kihűl, mint a retesz...

Esőerdők mélyén zajló szilánk,
Esténkénti súgott szép szót várja,
Ólomszívvel várakozik reád,
S könyörög a megbocsátás lángja.

Irgalmad illatos, halványkék,
Átrezeg rajtad jajdulása.
Én lelked tükrén korcsolyáznék,
S díszeket aggatnék falára...

Isten így morajlik benned néha,
Embernek csodákból kevés jutott,
De súgd a titkot, mindez mit ér, ha
Megosztani senkivel nem tudod?...

Árvai Attila

Oly sűrűn

Meghasadt szirtek alatt állok,
Kémlelék messze, de nincs hova.
Illúzió ez, csak egy álom,
Pattog rajtam Isten ostora...

Kiszáradt kórót, s füvet látok,
Mit mesterkélt nap kiégetett.
Sötét felhőkből dől az átok,
S nem látni már a mennyeket.

Néha még napfény után vágyom,
Réges-rég álmaimban éltek.
Vágyaim képe a láthatáron,
Délibáb, s vadvirágos rétek...

Hogy kerültem ide, nem tudom,
Kegyetlen sodortak az évek.
Míg bután rágódtam a múlton,
Elszökött felőlem az élet...

Nézd el patakzó könnyeimet,
Bár messze vagy, talán megérted.
Megpróbált bennünket az élet,
Oh, jaj! - oly sűrűn hullik érted...

Árvai Attila

Törődj

Forró testtel fekszem lelkem láza éget
Szeretnélek egyszer újra látni téged
Vándorol az idő kóbor útját járja
Szüntelenül keres bárcsak megtalálna

Hova lett a világ hol van édes hangod?
Halványul az arc mi egykor rám mosolygott
Megfakult a világ színtelen a reggel
Egymás ellen harcol milliónyi ember

Rettenetes álmom savként marja létem
Hiányodat érzem sajgó szívverésben
Fájdalomtól ordít kesereg a bánat
Tudod ahogy élünk gyalázatos látszat

Szemeimbe nézel erőltetett ösztön
Boldogságot színlel mindenki e földön
Irigyelnek akkor ha jókedvűnek látnak
"Nincsen semmi bajom" bizonygatod másnak

Közben pedig rejted nyomorát a mának
Nemtörődve azzal milyen nagyon várlak
Esdekelve kérlek segíts végre rajtam
Hisz csak reád vágyom minden pillanatban

Ifj.Árvai Attila

Ha szíved

Számat ma vörösre csókoltad
De nékem meghagyott az éj
Nem játszok már élőt, se holtat
Hogy minél boldogabban élj

Pislákolok, bár ordítanék
Halld meg, ami annyira fáj
Mint befagyott tó jegén a lék
S dermedten elnyeli a táj...

Nap valék, s azóta csak gyertya
Mióta szemed oly néma
Egy elfáradt, ósdi berva
Mit estig nyúz a langaléta...

Ökör héjában, buta szemmel
Várom, hogy néha rám nevess
Aztán felébred benn az ember
Ki bosszúvágyó és szeles...

E két bőrben élek én veled
S, hogy melyik vagyok, rajtad áll
Világgá ordítom a neved,
Ha szíved, szívemre talál...

Árvai Attila

Csókot küldök

Málló hegyek csúcsain tapostam,
Eddig derűn egész életemben.
Írogattam, s nem szálltam el holtan,
Felhevültem, kérdeztem és mertem.

Ültettem virágot, majd neveltem,
Leszaggatták érzéketlen kezek.
Éjszakákat töltöttem el ébren,
S szenvedtem, hogy emberibb legyek.

Cipeltem kis vulkánt a hátamon,
Fentebb zöld fenyőket öntöztem.
Néha egy bárányfelhőn lakom,
Máskor fázom, úgy sajgok a földben.

Csillagomat emlékeddel jártam,
Mit fejem fölé emelve hordtam.
Repedezett, kövesedő hátam,
Ahogy szennyben fetrengtem a porban.

Hogy lássalak egyszer utoljára,
Segítségül hívattam a napot.
Ne gondolják rólam: ,,szegény pára"
Csókot küldök, mielőtt meghalok...

Árvai Attila

Az én csillagom

Esténként, ha félelmeim,
Gyertyalángja felragyog,
Kiülök a hegytetőre,
S meglesek egy csillagot.

Izgő-mozgó parány fények
Mik az égen játszanak,
Integetve súgom felé:
Ne kárhoztasd önmagad!

Szökdellek a hold udvarán,
Imádkozva jobb napot.
Könnytől ázott szemeimben,
Minden emlékem halott.

Úgy szerettem, úgy szerettem!
Tanúsítja Istenem!
Legvégére mi lett sorsom?...
Magányomat kergetem.

Itt ülök, lásd, azóta is,
Mint ki rosszról, jóra vált,
Lám az Isten becsben tartja,
Kis, csalódott csillagát...

Árvai Attila

 

 

Árvai Attila:

Adj békét...


Adj békét Jó Uram, sötét harag tombol
Ott szeretnék élni, hol a mosoly honol
Számtalan éhező, fázó ember szenved
Magamhoz ölelnék sok didergő lelket

Adj békét Teremtő, nagy a szükség mára
Mutass sekély jelet, hitünk megtalálna
Elfajzott a sorsunk, fertőzött fenevad
Bizodalmunk fénye minket lassan elhagy...

Adj békét Megváltó, vár reá a lelkünk
Lábnyomod követjük, mikor merre menjünk
Szomjazzuk szavaid, csak már meghallanánk
Szüntelen fürkésszük békéd hívóhangját...

Adj békét Szentanyánk, öled mélyén ringva
Megpihenünk csendjén, mint folyószéli fűzfa
Zene repít minket, szűz szívedből árad
Bűvkörében fürdik, élteti a tájat...

Adj nyugalmat Uram az emberek fiának!
Számmal ki ne mondjam, mind hiába várnak!
Hogy tiszta áldásodért szívemből kiáltsak!...
Hozz békét könyörgöm!!...e békétlen világnak.... 

 

yes

Ameddig...

Ameddig szeretlek, soha nincsen késő
Ameddig érezlek, boldogságod eljő
Amíg Rád gondolok, szerelmünk feltűnik
Minden kínszenvedés, azonnal eltűnik...

Ameddig akarlak, jusson majd eszedbe
Hogy nagy csodákat hoztunk, egymás életébe
Amíg érted vagyok, csak Rólad álmodom
Egy nap, ha meghalok, emlékem Rád hagyom

Ameddig érintlek, addig boldog vagyok
Úgy a szenvedéssel, mindvégig felhagyok
Mert míg megérintlek, oly magasba szállok
Minden teljesülhet, reményem és álmok

Ameddig meglátlak, soha nem lesz késő
Könnyeim elmossa, a forró nyári eső
Ameddig megfogom, selymesen lágy kezed
Mindig boldog vagyok, ha meglátom a szemed

Semmi nem lesz késő, csak ha majd meghalok
Addig szeress engem, másképp elpusztulok
Soha nincsen késő, amíg szerethetünk...
Egymás szép szemében, boldogan élhetünk...

Árvai Attila

mail

Fohász

Ha néha nem találod, a világban a helyed
Emeld majd az égre, fáradt tekinteted
Ha nincs kedved nevetni, beszélni, de máshoz
Folyamodj szerényen, a szent fohászkodáshoz

Csendesedj meg belül, mélyen a lelkedben
Érezd a világot, éld át szeretetben
Csak ez repít majd oda, a fénylő mennyországba
Hol szívedet megnyugvás és csodás szépség várja

Fohászkodj szerényen, imádkozzál hittel
A gonoszt is megjárod, de töltsd el félelemmel
Hogy nincs hatalma rajtad, csak is az Istennek
Hogy régen átnyújtottad, szíved az egeknek

Fohászod meghallik, még ha nem is hiszed
Hallják az angyalok, s megáldják életed
Te csak majd imádkozz, ne gondolj hát mással
Ne gondolj béredre, se az áldomással!...

Fohászod, szent dolog, soha ne feledd el
Olyankor együtt jársz, a hatalmas Istennel
Imádkozz, hát vélem, hogy szíved el ne vesszen
Maradj velem kérlek,...maradj szeretetben...

Árvai Attila

mail

Könny nélkül
 
  Csak egy érintésre, halovány szavadra,
Szemed csillagporán, mélyen, húsig marna.
Világ sem érdekel, csakis erre vágyom,
Ezer év szivárvány, lélekszínű álmom...

Csak egy mozdulatra, őrült pihegésre,
Nyárfa, s minden tölgyfa élne, lélegezne.
Amikor rám nézel, megdől minden törvény,
Sok ember megérti, cseh, német vagy örmény.

Csak egy pillantásra, másik világ mentén,
Bárhol felismerem, tudnám, hogy Te lennél.
Hófehér takaró, jeges csend sem árthat,
Számon érezhetném égetően szádat.

Csak egy mézes percre, felkent pillanatra,
Várok a csodára, új életet adna...
Nem vagyok én senki, álmok álmodója,
Várva várt csodámat váltaná valóra.

Csak a szerelmedet láttam két szemedben,
Nem vádoltam senkit, úgy még nem szerettem.
Ahogy akkor vártunk, összekapaszkodva,
Egymás szívén csüngve, könny nélkül zokogva.

Árvai Attila

mail

Madárka

Magányos cinegét
Láttam tegnap este.
Ünneplő tollában, 
Szivárványra festve.

Szomorú kis jószág,
Ágról-ágra pattan.
Tán a párját várja,
S nem fél a magasban.

Harmatcseppet kortyol
Nem jön elé senki.
Nehezére esik
Könnyedén nevetni.

Csak egy apró madár
Isten kis vándora.
Csöpp szívén ül vágya...
S nem adja fel soha.

Árvai Attila

mail

Kedves angyal


  Van egy kedves angyal, ki nem másra, csak Rád vár
Olyan messziről jött, csillagpor van szárnyán
Szereti az eget, de Téged jobban szeret
Rólad álmodozott idefelé jövet

Átrepülte érted a sötét éjjeleket
Megmozgatott nappal minden egyes követ
Néha majd úgy érzed nem más, csak ő vezet
Átérzed örömét, ha megfogja a kezed...

Van egy kedves lélek, oly nagyon hisz benned
Ha Te is hiszel benne, semmit nem kell tenned
Ő a Te angyalod, a szívét adta érted
Álmodat beváltja, ha hittel tőle kéred...

Leszállt az angyalod a házad tetejére
A bennlakó léleknek fénnyel telt szívére
Jól tudja, hogy ki vagy, régen kiválasztott
Mikor kisded voltál, ő volt ki ringatott

Mikor zokogsz, látja, melletted van, hidd el
Angyal szemét látod, Ő majd eltölt hittel
Olyankor Veled sír, de végig fogja kezed
Tőle olyan boldog, néha az életed...

Van egy szép angyalod, lehelte az Isten
Érted fohászkodott, hogy ápoljon, segítsen
Ő a Te angyalod, soha ne feledd el
Mindvégig Veled lesz, a mennyek örömével...

Árvai Attila

mail

Életjáték

Életed játékán, törnek Rád érzések
Hamis szenvedélyek, gyötrő ébredések
Életed játékán, kínoznak kérdések
Fájnak a válaszok, tán jobb, ha nem is érted

Életed egy játék, színes szereposztás
Nem tudod, mihez kezdj, mi a jó megoldás?
Életed egy színpad, sok a nagy csalódás
Szíved megmutatja, az igazi vágyódást...

Életeddel játszol, sokszor nem is tudod
Csak egy percen múlik, hogy néha el nem dobod
De életed értékes, fénylő drágaköved...
El ne dobd, semmiért, tartsd, mint becsületed...

Játszol e még titkon? Mond meg a lelkedre!
Kiben nyomot nem hagysz, Téged elfeledne!
Életedet ne add, senkinek túl olcsón...
Hadd küzdjön meg érte, épp ahogy Te, fájón...

Szerepeket játszunk, az életünk színpadán
Néha boldogtalan, néha nagyon vidám
Éld át a szereped, hogy boldogok lehessünk
Hogy életünk színpadán, többé ne szenvedjünk..

Árvai Attila

mail

 

 
 

Megosztás Megosztás a Facebook-on