Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek / Alekszandr Szergejevics Puskin

 

Boldog névnapot !

 

mail

 

Puskin

BOCSÁSD MEG A FÉLTÉKENYSÉGEMET


Bocsásd meg a féltékenységemet,
bocsásd meg, hogy őrjöngve forr szerelmem!
Hű vagy: akkor hát mért ijesztgeted,
tréfából is, szorongó, büszke lelkem?


Mért akarod hódolóid körét,
minden férfit magadhoz vonzani,
s szemeddel, mely eped, majd lázban ég,
hiún, áltatva fogva tartani?


Bilincsed hordja szívem és agyam,
biztos vagy, hogy csak tégedet szeretlek,
s nem látsz meg, hátterében a tömegnek,
amely körötted bókol úntalan,
nem látod búvó gyötrődésemet:
felém nincs szavad, egy tekinteted,
s ha menekülök a fülledt teremből,
kereső szemed sosem fedezem föl!


De ha egy más, forró, igézetes nő
kétértelmű beszélgetésbe von,
szeretetlen mosolyod szívbemetsző
gúnyját rögtön itt érzem magamon.


S ha versenytársam boldogságos-édes
kettesben hozzánk lép, tudom, mit érez:
látom, ajka mily sértően remeg.
Felelj: van joga rád neki? lehet?


Mid ő? Felelj, most hiába tagadsz!
Éj s hajnal közt a kétszinű homályban,
míg anyád alszik, könnyű pongyolában
igaz hogy kéjenc lovagot fogadsz?...


De jaj, hisz szeretsz! Fészkünkben, tudod jól
oly gyöngéd vagy hozzám, oly igazi:
felgyujtanak ajkad vad csókjai,
s a lélek tüze csap ki szavaidból...


Féltésemből, akárhogy gúnyolod,
sohase gyógyít ki a nevetésed!
Ó, ne kínozz, lelkemet kínozod!
Hisz nem tudod, szerelmem hogy lobog,
hisz nem tudod, sebeim hogyan égnek!

(Szabó Lőrinc)

mail

A.SZ. Puskin

Virágszál

Elszáradt, hervadt kis virágot
Találtam egy könyvben lapozva
S most róla mindent tudni vágyok,
A lelkem belengi sorsa.

Mikor virult, s hol? melyik évben?
Soká virult? Ki tépte le?
Hogy halt meg? szép vagy durva kézben?
S e könyvbe mért került bele?

Boldog találkozás tanúja
Vagy bús válásé, nem tudom;
Magános vándor esti búja
Rejlik talán e szirmokon.

Hol él a nő? a férfi hol jár?
Régmúlt sorsukba vajh ki lát?
Vagy talán ők is porlanak már,
Miként e porladó virág... 

mail

PUSKIN

Az élet szekerén 

Megrakják néha roskadásig, 
de a kocsi vígan repül: 
a vén Idő ül a bakon 
és hajt, hajt istentelenül. 

Reggel beszállunk, nyaktörésre 
készen, szívünk csak úgy röpít; 
félre lustaság, óvatosság: 
"Hajts - kiáltjuk -, az istenit!" 

Délre alábbhagy a buzgóság, 
a vad iram félholtra ráz; 
nézzük a lejtőt, omladékot: 
"Lassan - kiáltjuk - hé, vigyázz!" 

Estére végre megnyugodna 
az összezötykölt társaság, 
s próbál a vackán elaludni... 
de a kocsis csak hajt tovább.

mail

PUSKIN

MAGAMRÓL
I. 

Nem, bennem is van szép, de megnevezni 
még önmagamnak is szégyenkezem, 
másoknak meg - lelkem nem egyezik ki 
sértő magasztalásukkal sosem. 

Így élek hát - csodás ábrázatom 
kaján, alantas álarccal befödve... 
Barátnőm, nézd: arany fűszálakon 
mászik a pók, kereszttel megjelölve. 

Anyja mögé rejtőzik a gyerek, 
s te magad is sietve kergeted 
rózsaszinű nyakadról undorodva. 

S haragod elől elszalad a pók, 
szégyellve önmagát, nem tudva, hogy 
a bolyhos háta mily jel hordozója. 

II. 

Nem, tévedsz, önszerelmes nem vagyok. 
A fáradt bérmunkásban jó mi lenne? 
De a csodás, isteni eredetre 
ismerve lényemben, elámulok. 

Ha versekben lemeztelenedett, 
alig tükrözve bár, igazi arcom - 
úgy tetszik, alkonyórán künn a parton 
görnyedezem a víztükör felett. 

És hogy magamhoz vonzzam mennyemet, 
a mélybe nézek, hol csillag remeg. 
Oda merülve, ellobban világi 

dolgokkal szennyezett tekintetem. 
De lángolón sötétjéből kiválik 
csillagokkal koszorúzott fejem.     
 
mail

Alekszandr Puskin

A rózsa

Látod, mivé lett 
e rózsaszál?
Hajnalban éledt, 
s nem rózsa már. 
Latolni kár,
hogy lám, ez így van,
a zsenge báj
s a mámor illan. 
Hervadni fáj.
Mondd neki: ,,Szánlak!"
S vidulj a nyárnak 
liliomán.

/Kócsvay Margit ford./

mail

Puskin 

Lélek

A lelkem, mint a telehold, olyan:
oly tiszta fényt sugárzik fagyosan.

Magának ég az égen, odafent -
és nem szárítja fel könnyeimet:
s nem fáj neki soha az én bajom,
s nem érti szenvedélyes sóhajom;

s hogy szenvedésből nékem mennyi jut -
a fénylő lélek erről mit se tud.

Baka István fordítása

mail

Alekszandr Puskin

A TENGERPARTON 

Hullámverés a tengeren, 
kavics-cibálva, 
vigasztalan dalol nekem, 
mint Léthe árja. 

Szélcsend nyugalma, lusta, lágy. 
De tiszta fényben 
honnan zuhant e kézre árny 
baljós-sötéten? 

Nem te gyötörsz még, elhagyott 
testem, te ájult? 
Ím - a fehér hab felcsapott, 
s már messze száguld. 

Kapaszkodik a birkanyáj 
a dombra bátran... 
De Hádész hűvössége száll 
felém a nyárban.

mail

Alekszandr Puskin

SZÓTLANUL 

Te megmutattad szótlanul, 
mily takaros, mennyire tiszta, 
ahogy a varrásod vonul 
szegélyül a fehér batisztra. 

S én elképzeltem: életem, 
mint Istenujj alól a cérna, 
a léten - lenge szöveten - 
ily öltésekkel tart a célba. 

Hol rejtve, hol meg láthatón 
fut át hol létbe, hol halálba... 
És mosolyogva forditom 
kendőd a visszájára, drága.     
 
mail

Alekszandr Puskin

HALÁSZ 
Dal 

Horgomra ráakasztom én 
csillag-csalétkemet. 
Úszóm a hószín hold a vén, 
sötét vizek felett. 

Ülök, s míg dúdolom dalom, 
az örök ár halad, 
s a nap minden reggel mohón 
horgomra ráharap. 

Fárasztom én őt estelig, 
de mire alkonyul, 
csillagom elnyeli, s megint 
a vízbe visszahull. 

Vén horgász, csillagaimat 
hamar felélem én. 
Vigyázzatok! Az éjszaka 
lesz úr a föld színén.

mail

Alekszandr Puskin

KEDVES AZ EMBER, A TERMÉSZET 

Kedves az ember, a természet, 
de sétálni nem szeretek. 
S tudom szilárdan, hogy a népnek 
verseim érthetetlenek. 

Szemlélem, morzsákkal beérve, 
mit sorsom szűk marokkal ad, 
a szílfát, fészer fedelére 
hajlót, s az erdős dombokat. 

Se undok hírnevet, se vádat 
e korszaktól nem várok én. 
De én nyesem az orgonákat 
terasz körül s a kert ölén. 
 
 mail

Alekszandr Szergejevics Puskin

TÉLI UTAZÁS

Fáradtan ragyogva játszik
a felhőn a holdsugár,
bús, hideg fényében ázik
és búsul a néma táj.

Trojkám repül a derengő
éjszakában a havon...
Egyhangúan cseng a csengő...
Bóbiskolok, álmodom.

És nótára gyujt a jámscsik.
Ó, hazai, szép dalok!...
Boldogságról szól az egyik,
a másik meg sír, zokog.

Tűz sehol se! Mindenütt csak
hó és árny és szürkület;
közelednek, maradoznak
a csíkos mérföldkövek.

Megyünk... Nina, holnap, ó, már
holnap látlak, kedvesem:
ülünk majd a kandallónál,
szívünk csordult szerelem.

S ha az óra éjfelet ver
nagylustán, és a megúnt
vendégsereg lassan elmegy -
végre ketten maradunk!...

Visz a szán... Bókol a jámscsik
a bakon. Hallgat a táj.
Fáradtan ragyogva játszik
a felhőn a holdsugár.

(Fordította: Szabó Lőrinc)     
 
mail

Alakszandr Szergejevics Puskin

Téli reggel

Csodás idő: fagy - napsütésben,
s te szenderegsz még, drága szépem?
Kelj fel, elmúlt az éjszaka.
Még álom rezg szemed tavában,
ébredj észak szép hajnalában,
s kelj föl, mint Észak csillaga.

Az este még, tudod, vihar dúlt,
a szél felhőt kergetve zajdult...
A hold, a sápadt és sovány,
sárgán bujkált felhők nyomában...
Te búsan ültél kis szobádban,
de mindez elmúlt mára, lám.

Ma kéklőn domborul a mennybolt,
a hó leplén nincs csöppnyi szennyfolt,
szűzen fehérlik rajt a fény;
csak távol erdők barna fátyla,
sötétlik a zöld fenyők sudárja,
s a nap sétál a tó jegén.

Borostyánszínű fényben fürdő
szobánkban izzik már a kürtő,
a kályhatűz vígan recseg,
be jó is itt a langymelegben!
De még jobb lesz a friss hidegben
szánkázni, kedvesem, veled.

Tüzes csikó röpíti szánunk,
hajrá, vidáman messze szállunk,
a tarlót is bejárjuk ott,
hol nyáron zöldelt, és az erdőt,
a nemrég lombosan merengőt,
s minden szívünkhöz nőtt zugot.

(Lányi Sarolta fordítása)

 mail

A. Sz. Puskin

A felhő

Elmúlt a vihar, derül újra hegy, erdő.
Mit akarsz az azúrban, te kései felhő?
Hol fekete árnyad a völgyre borul,
a legragyogóbb nap is elkomorul.

Az imént fenyegetve vad éji sötétben
szórtad villámod a viharos égen,
haragod zengett, és záporod
mezőt, ligetet végigbotozott.

El innen! Elég! Derül újra hegy, erdő,
repülj a viharral, bús, kései felhő!
Szellő fut a lomb közt, csókos, csoda friss,
elűzi még az emlékedet is!

/Ford.: Szabó Lőrinc/

mail

Puskin

Éjjel 

Feléd suhan e hang, e sóvár röptű, gyöngéd, 
mely átszegi az éj késő, fekete csöndjét. 
Ágyam mellett borús, magános gyertyaszál 
és zengő verseim - hömpölygő, tarka ár, 
a vágy patakjai - csobognak, tele véled. 
Két szemed fényesen csillogja át az éjet, 
és ide mosolyog, s egy hang susog-zizeg: 
szeretlek, kedvesem... tied vagyok... tied... 

Ford: Kardos László

mail

Alekszandr Szergejevics Puskin

Elégia

Lázas napok kihamvadt parázsát
hordom magamban, az nyilaldos át.
Az elviharzott fájdalom, a kóbor
emlék, mit őrzök, olyan, mint az óbor.
Utam hideg. Vihart jelez a felhő,
mely holnapom sötét egére feljő.

De jaj, csak nem, csak nem meghalni, testvér!
Gondolni, fájni - élni vágy e rest vér:
tudom, a gyászban jő még tűzveres
öröm, a gazdag csók is fölkeres,
vidít összhangok zengő mesebokra,
könny is bugyog még gyűrött verslapokra,

s ezüst fénnyel az élet zord határán
szerelem hinti búcsúmosolyát rám.
 
 mail

Alekszandr Szergejevics Puskin

Álmatlan éjszakán született ez a költemény

Álmatlan éj. Éber a szellem.
Fojtó sötét, rossz fulladás.
Egyhangú, sűrű kopogás
döngeti, döngeti a mellem.
Félrevert éjszakai gong,
egy párka sunyi suttogása,
az élet egérsurranása...
Mit félek, a lélek mit szorong?
Jaj, tompa zaj! Talán a vád vagy,
s egy elfecsérelt nap galád, nagy
szemrehányása kong, sikong?
Mondd, mit parancsolsz, mit ketyegsz?
Mondd, mit tudsz, amit rejtegetsz?
Virrasztva fejtem, hogy e furcsa
búskomor nyelvnek mi a kulcsa.

mail

Alekszandr Szergejevics Puskin

Szerettelek!

Szerettelek! S szerelmem lángja
Szívemben tán még most is éget.
De fő előttem nyugodalmad:
Meg nem zavarlak soha téged.

Szerettelek! hajh, néma fájdalommal,
Kínok martalékául vetve;
Oly hőn, oly igazán szerettelek...
Bár valaha más úgy szeretne!

mail

Alekszandr Szergejevics Puskin

A három forrás

Az élet, ez a roppant sivatag,
három csodaforrás vizében ázik.
Az ifjúság forrása balgatag
fut és csobog és csillog és cicázik.
Kasztália a másik neve és
újjáteremtik habjai, ki bágyadt.
A harmadik, a hideg Feledés,
kiolt minden parázsló földi vágyat.

mail

Alekszandr Szergejevics Puskin

A bahcsiszeráji forráshoz

Élő víz, szerelem forrása!
Két rózsát szakíték neked.
Zúgó habod hangos sirása
Oh, mint elbüvölt engemet.

Hüvös harmattal meglocsolja
Ezüst porod a forró orczát;
Mormolj, mormolj tovább is, mint ma,
Beszéld elmúlt napok folyását. . .

Oh szerelem, oh köny forrása!
Távol földről jöttem feléd:
Tauris hirét habod kiáltja,
De Móriáról mit se hallék . . .

Vagy Mória már és Szaréma
Ime hárem-falak között
Emlékezetből is kihalva?
Képök csak álomból szövött?!

S őket sötétes éjjelente -
Borongva, mint eszményeit -
Csak a művész képzelme szülte,
Zaklatva: fesse képeit?!     
 
mail

Alekszandr Puskin

FECSKÉK 

Legyen szemed - napon túl lásd az éjt, 
hol nem dereng a gyulladt hold korongja. 
Két fecske verdes, törne ég felé, 
ablak előtt, gyerekhangon csipogva. 

Az áttetsző, de kőkemény falat 
nem döfhetik keresztül könnyű szárnnyal. 
Nem röppenhetnek oda föl, szabad 
kékségbe szív, se szárny nem juthat által. 
Amíg a véred el nem hullatod, 
amíg szemedben földi könnyek égnek - 
lélekké nem válsz. Várj és nézd, ahogy 
éjt nem takarva áradnak a fények.     
 

mail

 
 

Megosztás Megosztás a Facebook-on