Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


* Akiknek nincs Édesanyja..*<

 

Boldog névnapot !
 
 

crying

Gondolatok Édesanyám sírjánál


Egyszerűen felfogni sem tudom 
Mert véges a tudatom 
Hová lesz majd ÉN-ünk 
Ha többé már nem élünk 

Talán a haláltól is azért félünk 
Mert lehet, hogy megszűnik az ÉN-nünk 
Ó anyám, adhatnál egy pici jelet odaát 
Ne legyen oly idegen nekünk a túlvilág 

Miért van az, hogy egy napon 
Nem lesz utánunk más, csak földhalom 
Ó mondd meg nékem Istenem 
Miért élünk, miért e véges küzdelem 

Lehet, hogy az élet nem más 
Csak egy előreírt szerepvállalás 
Ahol a szerep egy kemény, rideg keret 
Nagyon eltérni tőle nem lehet 

Van aki szenved, és egész életen 
Árral szemben úszni kénytelen 
Majd időtlen-időkig megpihen 
Egy csendes temetőben egy helyen 

Van olyan is, aki bőségben dúskál 
És talán még az is hatalmában áll 
Hogy e földi gondtalan világ 
Parancsára folytatódjék odaát 

De tudjuk jól, hogy minden élő 
Legyen az eretnek, vagy legyen hívő 
Akár ha szolga, akár ha ölébe hull a hatalom 
Mind-mind egy sorsra jut majd egy napon 

Gyakran ezen jár az eszem 
Ha állok a fejfánál csendesen 
És szemem réveteg megpihen 
Anyám sírján a zöld gyepen

mail

Aranyosi Ervin:

Levél a Mennyországból

Az én Édesanyám a Mennybe költözött,
Isten országában angyalnak öltözött.
Habos felhőn ülve néz le gyermekére,
szeretetet szórva annak bús fejére.
Lám az aggódás is eltűnt homlokáról,
most már minden tudhat erről a világról.
Megnyugtatná szívem, úgy megvigasztalna,
de lelkemre hatni nincsen már hatalma.

Álmomban egy levél érkezett a Mennyből,
a jó anyám írta, s én ezt láttam egyből.
A gyöngybetűiből szép mosolya áradt,
nem érződött rajta, hogy írója fáradt.
Nem nyomta a vállát földi élet súlya,
már egy másvilágnak lett a szemtanúja.
Szeretné, ha tudnám, hogy amitől félek:
– Nem létezik halál, csak egy másik élet.

Olvasom álmomban jó anyám levelét,
büszkeség feszíti anyai kebelét,
büszke a fiára, hiszen Ő nevelte,
általa lett tiszta, bűntelen a lelke.
Üzeni magáról, most már minden rendben,
egész más a Mennyben, minden értelemben.
Nem múlik az idő, aggódni sincs miért,
senki sem bánkódik, sohasem, semmiért.

Odafent a lelkek már teljesen mások,
nincsenek félelmek, harcok, lázadások.
Szeretet érzése és mosoly vesz körül,
ott mindegyik lélek, mindenkinek örül.
Nincsen nyugtalanság és nincsen irigység
nincsen haragvó szív, csupán a meghittség.
Ott mindenki angyal, s a szeretet árad
a lélek a létbe bele sosem fárad.

Akik már meghaltak, azt mind ott találta.
Mikor megérkezett annyi lélek várta!
Mind ott volt már, kivel együtt volt a létben,
de mind fényben álltak, nem földi sötétben.
Egynek sem volt kincse, földi gazdagsága,
csak a lelkük tiszta, nyitott ragyogása,
mindent elborít ott a szeretet fénye,
boldog a Mennyország minden egyes lénye.

Ezért azt üzente: – Fiam, nem kell félned,
csak az örömöket már ott lent megélned!
Sose izgasd magad, csupán tedd a dolgod,
legyen sok-sok ember már a Földön boldog.
Azt is tudom, neked mit is kéne tenni,
tanítsd meg az embert őszintén szeretni!
Segíts teremteni földi Mennyországot,
– drága fiam, szeresd jobbá a világot!

 

mail

 

Aranyosi Ervin:

Odafentről vigyáz…


Habos felhők mögül vigyáz rám egy angyal,
ha szomorú vagyok, gyakran megvigasztal.
Éppen úgy, mint egykor, mikor gyermek voltam,
mikor látta fiát bánatosan, szótlan.


Ő már felköltözött távoli mennyekbe,
én meg azért mászom dombokra, hegyekbe,
hogy közelebb legyek gyönyörű szívéhez,
s elmondjam az enyém, nélküle mit érez.


Elmondhassam neki, mennyire hiányzik,
mikor rágondolok, szemem könnyben ázik.
Bárcsak itt lehetne, örömmel ölelném,
elszállt gyermekkorom mellette meglelném.


Hiányzik jó lelke, melyből öröm áradt,
a két szorgos keze, mely el sose fáradt.
Barna, meleg szeme, mely óhajom leste,
mesemondó hangja, ha eljött az este.


Ha eljön az este, csillagokra nézek,
sok régi emléket sorra felidézek,
és amikor végre rám talál az álom
az édesanyámat benne megtalálom.

mail

Egy életért cserébe

Ha élnél még, anyám, elmondanám azt,
mily keserű érzés a „nincsen már” tudat,
hisz az vette el tőlem azokat a boldog napokat,
melyek felragyogták előttem gyermek-múltamat.

Ha élnél még, anyám, csak némán néznélek,
hogy szívembe véssem édes emléked,
s úgy gondoljak rád mint arra a legbecsesebb ékre,
mit te adtál nékem létedért cserébe.

Látod, anyám, a Jóisten sem hagyott téged egyedül,
hisz minden áldott tetted bennem nemesül,
mert én lépem rózsa-nyomod, s én, követlek végig
azon a kavics teli úton, mely felkísért az égig.

Kun Magdolna

 

mail

Édesanyám emlékére

Édesanyám, emlékszel?
- féltőn őrizted léptem\'.-
Hol van az a kicsi lány
kire oly rég vigyáztál?

Messze van már elhagyott
szívében szeretet lakozott.
Kicsi leány kicsi leány,
szeressed az édesanyád!

Ölelnélek féltenélek
ha tehetném szeretnélek.
De velem vagy álmomban
tündökölsz a csillagokban.

Szomorúan felnézek az égre
s látlak: fényes csillag képed!
Könnycsepp gördül arcomon,
lepereg az ajkamon.

Köszönöm hogy szerettél
s az édesanyám te lettél.
Örökre szívembe zártalak,
mely őriz mint a várfalak.

Horváth M. Zsuzsanna

 

mail

 

Kristófné Vidók Margit

Égi menedék

Élénken él az emléked bennem,
nem búcsúztál - én álltam döbbenten,
még itt voltál, de lelked útra kész,
emlékezeted néha visszatért.

Láttam, tested csont-sovánnyá fogyott,
de szemeidben a fény ragyogott,
szavak nélkül értettem a kérést,
engedj el! - a szívem már megbékélt.

Akkor és ott - megértettem mindent,
földi életed most búcsút intett,
már nem engem láttál, a fény hívott,
az ismeretlenbe ajtó nyílott.

Öleltelek volna - hogy ne menj el,
látod, Mama! - küszködök könnyekkel,
talán nem is hallod, amit mondok,
halálos csend - én beleborzongok.

Arcodra szelídült a fájdalom,
a szenvedést meg kellett váltanod,
a Nap sem kísér utadon többé,
Hold ezüst fénye ölel örökké.

Érzed a mélységek rezdülését,
a hajnali dallam csendülését,
szemeid a kék óceánt hordják,
szivárványszínek adnak koronát.

Könnyedén lebegsz az égi hídon,
új élet vár rád egy másik síkon,
a halállal megszűnt földi léted,
sugárzó fény lett a menedéked

 

mail

 

Mikor anyám elment

Mikor anyám elment árva lettem én is,
mint az a gazdátlan kutya, kinek kesergésit
csak az Úr értheti meg ott a magasban,
ahol minden érző léleknek angyalszárnya van.

Mikor anyám elment nincstelenné lettem,
mert amim volt azt földporba temettem,
hisz az a gyémánt, amely egy világ kincsét érte,
nem volt más, mint anyám szíve melegsége.

Mikor anyám elment magányossá váltam,
mert nem volt többé olyan, kihez hazavágytam,
hisz az, aki elárvult, kinek nincsen anyja,
régi meleg fészkét már vissza nem kaphatja.

Így csak bolyon és bolyong a temetői úton,
hogy elárvult szívébe még emléktüzet lopjon
abból a pislákoló lángú viaszgyertya fényből,
mely lélekfényárt ont a kéklő messzeségből.

Kun Magdolna

 

mail

 

Leborulsz a sírra

Leborulsz a sírra
Szegény édesanyád áldott sírhalmára
Leborulsz csöndesen, csüggedten, szomorú
Liliom módjára.

S most látom mit tesz az:
Árván leborulni egy kicsi halomra,
Mely szemeink elől az eget, a földet
Egészen elfogja.

Leborulsz reája
Tudva hogy alatta édes jó anyánk van!
S hogy lelkünk sikolya, mely őt visszakéri,
Elhangzik az árnyban!

Most látom, mit tesz az
Mily kínos, mily fájó, egyedül maradni,
S hogy a szív ily búban nem igaztalan, ha
Meg akar szakadni.

Ő nincs ő hiányzik
Életed forrása szereteted napja!
Lehullott a kéz, mely könnyedet törülte,
S bölcsődet ringatta.

Egyetlen hű szíve
Még egyszer dobogta nevedet, s megállott,
Jéghideg lett ajka, az a kedves ajk, mely
Annyiszor megáldott!

Hívod édes szóval,
Meleg öleléssel... Hasztalan! Nem ébred,
Nem látja vergődő szívednek könnyeit,
Nem hallja beszéded!

És mégis veled van!
Szelleme, lelke él, azt el nem temetted.
Halk éjen kibontja ragyogó szárnyait,
S ott lebeg feletted.

Tovább él szívedben
Erénye jósága minden gondolatja...
Ó az édesanya meghal, de gyermekét
Soha el nem hagyja.

A végtelen égből
Őrködve ragyog rád két szeme sugára;
S ki fölött ily áldó szemek őrködnek, az
Nem árva; nem árva!

Endrődi Sándor  

 

crying

 

Átyim Lászlóné:

Könnyező Virágok


Drága édesanyám,
Friss virágot hoztam,
Könnyeimmel megöntöztem,
Hogy ne hervadjon soha.

Mindig neked illatozzon,
Virítson a sírhantodon,
De nekem a könnyem hullik,
Mert édesanyám úgy hiányzik.

Olyan régen elmentél már,
Itt állok a sírhantodnál,
Oly régóta idejárok,
Mindig hozok friss virágot.

Két kezemmel ültettem,
Könnyeimmel öntözgetem,
Simogatom a fejfádat,
Fáj a szívem, mert nem láthatlak.

 

Bakos Erika:

Anyám vigyél magaddal...


Ahol csendes sírok között,
mélyen megérint a gyász.
Ott majd megkérdezem tőled,
csonka keresztek mögött,
halottakra, mondd, ki vigyáz?


Mért nem ragyog a fény,
a kopár sírhantok fölött?
Pedig Anyám nézd csak...
A temető csillagkönnyes
ünneplőbe öltözött.


Anyám, mondd, te látod...
A sírokon angyalok ülnek,
halottaknak e szép napon,
lágy zenét hegedülnek.


Anyám szoríts magadhoz...
Nézd, könnyeket sodor a szél,
és suttogó imák hangjaira,
minden holt lélek útra kél.

sad

Ellen Niit

Anya sírja

Mélyen a földben
gyökeret eresztenek a szívek.
Virágnak, levélnek, ágnak.

Anyám szeme
némán néz
a gyep zöld tekintetével.

Oh, örök álom, te
az időkön át tartó
ébrenlét vagy.
Az ősz - az este.
A tél - az éjszaka.
A tavasz - a reggel.
A nyár - a nappal.

Nemzedékek követik tekintetükkel
két talpam nyomát.
Tenyerem alatt
fatörzsek suttogása.
Örök élet.
Hallak anyám, hallak
téged.
Szavaid kihallom
több ezer szó közül is.

 

crying

 

Aranyosi Ervin:

Megkésett köszöntő


Hiába nő a sok virág,
hiába színes a világ,
hiába mind, ha nincs minek!
Adnék virágot, s nincs kinek!
Hiába ünnepel a szív,
a dal néma, mely visszahív…
Te rólad szól fájó dalom,
szívemen ül a fájdalom.


Adnék virágot, ölelést,
mosolyt, jó szót, – nem is kevést –
de lám már mindez hasztalan,
a szívem oly vigasztalan!
Mert ma az anyák napja van,
és árvának érzem magam!
Hogy köszönhetném meg neked,
amid már nincs: – Az életet!


Hisz nem vagy itt már jó anyám,
szemed a mennyből néz le rám.
S tudom, ha lát, most mosolyog,
hisz ma is gyermeked vagyok,
s amíg csak élek az leszek,
s egyszer, ha én is elmegyek,
találkozunk majd odafenn,
ahol a lélek megpihen!


Leülök hát, s emlékezem,
összefonom a két kezem.
Behunyt szemmel imádkozom,
arcod szemem elé hozom,
mert szíved szívemben lakik,
ott hozza szép virágait.
Köszöntelek e szép napon,
csak itt hiányzol még nagyon!

 

sad

 

Uzelman János

Anyák napjára

Boldog ember vagy, amíg hazavárnak
szerető szüleid a családi házba,
kapuhoz tipegnek könnyeket hullajtva,
deres fejükkel válladra borulnak.

Addig szép életed, míg velük örülhetsz,
háláld meg a sok jót, amit érted tettek,
dolgos két kezükkel téged felneveltek,
Anyák napján szívedből köszöntsd hát őket.

Illatos orgonából kössél egy csokrot,
drága édesanyád legyen nagyon boldog,
ne csak a mai napon, hanem egész évben
éljenek az édesanyák szeretet fényében.

Én már árva vagyok, igazából árva,
engem nem vár senki a kicsike házba,
drága szüleim a temetőbe várnak,
ott köszöntöm őket egy csokor virággal.

Halkan imát mondok, meggyújtok két mécsest,
könnyező szemekkel magam elé nézek,
kedves édesanyám, a fényben látlak téged,
tárt karokkal futsz felém a májusi réten,
Anyák napján szeretettel köszöntöm emléked.

 

 

sad

 

Nincs már hová hazamenni kis falumban nem vár senki én rám.
Édesanyám kedves háza üresen áll egymagában némán.
Mint hiába vágyom vissza oda ahol csak jóban volt részem.
Mert aki a sok jót adta, kint nyugszik a temetőben régen.

Nincs már hová hazamenni, nincs a vigaszt hol keresni nékem.
Csalódások országútján, gyötrelmek és bánat között éltem.
Könnyekkel a két szememben temetek sok eltékozolt évet.
Eltemetek minden álmot hűtlen asszonyt, s rossz barátot végleg

Nincs már hová hazamenni, egy éjszaka mégis haza térek.
Életemért szépen, csöndben mindenkitől bocsánatot kérek.
/:Édesanyám sírja mellett könnyeimből ágyat vetek szépen.
Ott fognak majd rám találni, de már semmi nem fog fájni nékem.:/

 

 

sad

 

ÉDESANYÁM

Otthonomban, csendben ülök.
Hangos gyermekeim zaja
De bennem a vágyakozás:
Úgy elmennék én most haza.

A lakásom kényelmes,
Szépen és jól berendezett.
Nagyon vonz a szülői ház
Emlékezet és képzelet.

Sosem volt az palota.
Nem volt nékem gyerekszobám.
Jussom csak egy kicsi sarok
De még élt az Édesanyám.

Nekem életemben nem volt:
Mama, mutterom, vagy anyám
Én mindig így szólítottam:
A drágámat: Édesanyám!

Tudom azt, mit jelent-e szó.
Óriás fogalom talán?
Örök áldás életemen,
minden szavad Édesanyám.

Olykor korholt és szidott,
akkor nekem rosszul esett.
Ma már tisztán látom, érzem:
Féltett, óvott és szeretett.

Feleségem, gyermekeim,
Felnőtt életem öröme,
Mindenem tiétek, kivéve
A szívem kellős közepe!

Ne kérjétek, nem adhatom!
Bármim a tiétek lehet.
Édesanyámnak helye szent
amíg én levegőt veszek.


Most jól vagyok, itthon vagyok.
De haza már nem térhetek.
Nincsen kihez, s hová menni
Elnyelte a föld testedet.

A fájdalmam örök, kínzó,
Szívet, agyat, lelket tépő.
Csókolnám a két kezedet
Édesanyám, de már késő.

 

 

sad

 

Tudod anya...

Tudod, anya, gyakran gondolok rád,
peregnek a napok, és nekem nem változtál,
már nem öregszel, már nem vagy beteg,
úgy látlak, ahogy elvesztettelek.
Szelíd mosollyal az arcodon,
szemedben megnyugvás, elmúlt a fájdalom,
kezed kezedbe kulcsolva,
s már nem válaszolsz a kérdő szóra.

Tudod, anya, annyira jó volt gyereknek lenni,
nem is akarnék már többet felnőni,
Te sem öregednél meg soha,
mindig velem lennél, mint akkor, valaha.

Tudod, anya, én is anya vagyok,
peregnek nekem is a napok,
én még öregszem, és beteg is lehetek,
remélem, úgy megyek el, hogy szép emlék leszek.

mail

Nagy Sándorné

Édesanyám emlékére

Előttem van az arcod, a tekinteted, 
Látom, ahogy kinyújtod felém a kezed, 
Szelíd szemeidben a szeretet fénylett 
S olyan jó volt mindig látni téged. 

Gyermekként nem tudtam felfogni még, 
Hogy az élet sajnos nem mindig szép. 
Felnőtt fejjel most érzem csak át, 
Hogy mennyi nehézségeken mehettél át. 

Emlékeimben él, hogy mennyire szeretted a könyveket 
El is olvastál belőle sok-sok kötetet, 
Előttem van az is, mikor reggel-este imádkoztál, 
Olyan nagyon sosem panaszkodtál. 

Hogy, becsülettel felneveltél bennünket a te érdemed, 
Tudom, volt érte nagyon sok küzdelmed. 
Édes anya voltál ki sokat tett értünk, szívünkbe örökké élsz, sose feledünk.

 

 

sad

 

Szilágyi Viktória

Édesanyám emlékére

Esőcsepp pereg az ablakon, 
Könnycsepp csordul le az arcomon. 
Gondolatom messze száll, 
Édesanyám oly távol már. 
Kalandozom a múltban, 
Drága gyermekkoromban. 

Gyermekként védett, mindig megértett. 
Jobban ismert mindenkinél, 
Mindig éreztem a szeretetét. 
Jó szíve vezette, mi voltunk az élete értelme. 

De sors kegyetlen volt, 
Mert oly korán elrabolt! 
Űrt hagytál magad után, 
Melyet semmi sem pótolhat már! 

Életem nélküled élem, 
És a sorsot nem értem! 
Miért volt oly kegyetlen? 
Miért rabolt el ily korán tőlem?!

 

sad

M.Mária:

"Édesanyám ha élne,leborulnék eléje
Csókolnám kezét lábát,
Úgy imádnám!.
Szeretettel becézgetném,
Édes drága,jó anyácskám!

Hozzá bújnék,ha rossz a kedvem,
Vagy ha csak fázom.
Melegítene a mosolya,
Nem lennék szomorú soha.
Biztos tudja valahol a csillagok közt,

Ha lenéz, meglátja,
Én is, anyácska vagyok,
De nem csak anyácska,
Nagymamácska!
Ki még az élettől sokat várna." 

 

sad

Schifter Attila

Az én Anyám

Október végén, hűs hajnalban távozott,
most apró csendeket mardos belém a kín.
Jól tudom, hogy hiába is rimánkodok,
pedig csüngenék még eldobott szavain.

Azóta értéktelenné vált sok minden,
mit biztosan tudtam, vagy amiben hittem,
de látom, hogy nem létezik a "szép magány".
Vajon hol, kinél lehet most az én Anyám?

Másképpen látnám valónak e világot,
és nem nevetném legyintve, mit Ő megért,
hiszen rám talált, mi kárhozott, mi áldott.
`S nem lehet fizetni elherdált könnyekért.

A bántásból körömnyi végzetes lehet,
miből elégtelent adunk: a szeretet.
(Úgy véled, én megtanulhatnám még talán...?)
Kinek mutat jó példát most az én Anyám?

Olykor mintha érezném, itt van valahol
(feddő tekintetét) és képzelem szavát:
bosszankodva, mint `ki hiába vacakol
`s féli, nem terelgethet egész léten át

egy, csak álomra, de életre nem valót.
Az illúziók szaporodnak gombamód,
és a gyermekgondolattal még játszanám,
de velem tűnő emlék már az én Anyám.

Tettei, tervei, vágya: mind lezárult,
kívánom, soha többé ne legyen árva.
Amíg a végtelen idő körbeszáguld,
boldog megnyugvás tartsa karjába zárva,

mert küzdött, dolgozott, álmodott kedveset,
- úgy adott sokat másnak, ahogy kevesek,
és remélem, éber november éjszakán:
nálam jobban szeretik most az én Anyám.

 

 

sad

Drága Édesanyám...

Amerre én nem mehetek,
ott csak sírvirág terem.
s nincs kit többé ölelnem.
Egyetlen Anyámat sosem.

Ha angyalok nyelvén szólhatnék,
annyi mindent még mondhatnék.
Elment messze tőlem valahova fel,
emlékére csokrát vázába tettem.

Minden szál lila orgona, szíved ajtaja,
mindben ott élsz tovább, lelked magja.
A Te fényed, fátylat bánatra terített,
Betegségre, könnyekre mosollyal felelt.

De nincs kihez szaladnom már,
az égben Isten vigyáz régen őreá.
Itt élsz bennem naponta, és örökre,
jóság lobogóját táplálom csendesen.

A vén ház vaskapuja elhagyottan áll,
beszél az idő, eső könnyez..s valaki vár.
Hiába , csak imám vethetem papírra,
köszöntőmbe örök szeretetem róttam.

Elrohan hamar az élet sebes vonata,
van kinek sikerül rajta maradnia.
Engem nem várt meg annál az állomásnál,
elrobogott, nem is intett, itt hagyott árván!

Időt se hagyott, másikkal menjek utána,
sors galád ostorral kimért csapása.
Utolsó nap mielőtt többinek szóltál halkan,
ez a kegyelem nekem nem járt ki soha!

Azóta nehéz a levegő, és minden csúnya,
miért vették el tőlem, utolsó pillanataidat?!
Drága Édesanyám, szíved alatt vittél engem,
rám ruháztad örömmel, nekem is így legyen.

Mint Anyukája gyermekemnek megtehetem,
csak megölelni már két kezem nem enged.
Miattatok kell tovább építeni a napokat,
s értelmet kaphat szenvedésem családomnak.

Kérdés, felelet, válasz nélkül sorakoznak,
magammal viszem hozzád térve a magasba.
Addig is csillagként érzem tekinteted,
nem adom fel, ígérem örök emlékedre!

Szebenyi Judit 

 

 

sad

 

Pődör György

Anyám napja

Anyák napja - anyám nélkül,
csak emléke menedékül.
Hej! Vérehulló fecskefű,
miért vagy olyan keserű?
Ott van ő már nagyon régen,
fenn az égen. Fenn az égen.

Gyermek voltam - felnőtt lettem,
arcát soha nem feledtem.
Hej! Vérehulló fecskefű,
miért vagy olyan keserű?
Gyermekkorom visszakérem,
újraélem. Újraélem.

Emlékszem még szép hajára,
munkán szerzett sok bajára.
Hej! Vérehulló fecskefű,
miért vagy olyan keserű?
Ere szétnyílt, mint a rózsa,
piros rózsa. Piros rózsa.

Megüzentem vadvirággal,
nem bírok a nagy hiánnyal.
Hej! Vérehulló fecskefű,
miért vagy olyan keserű?
Sok-sok szirom mára száraz,
nem volt válasz. Nem volt válasz.

Őrzöm arcát harmatcseppben,
hangját hallom égi csendben.
Hej! Vérehulló fecskefű,
miért vagy olyan keserű?
Csillag ő már fenn az égen,
nagyon régen. Nagyon régen.

 

 

sad

 

Tihanyiné Tamás Ágnes

Anyámról...

Anyám,
ez a szó megbabonáz.
Ennél szebbet csak akkor
kívánhatnék, ha a virágot
nem a temetőbe vinném!

Ha még átadhattam volna
a kezedbe, az lett volna
a boldogságom örökre, s már
csak a múlt repít boldogság
mezőre.

Másnak csak egy asszony voltál,
de nekem édesanyám!
Mindig hálás szívvel
gondolok Reád!

Szép hangodat hallani
maga volt az álom,
ha énekeltél, mindenkit
levett a lábáról.

Ám februárban kézen fogott a halál,
mert nem volt erőd ellenkezni már.
Fáradt testedből elszállt a lélek,
nagy űrt hagytál szívünkben végleg!

Most a virágot leteszem a hideg sírra,
könnyemet nem rejtve megyek haza sírva.
Már a temető az otthonod, nehezünkre esik,
hogy nélküled legyük boldogok !

 

 

sad

 

Ugró Éva Anna

Köszönteni jöttem

Köszönteni jöttem hozzád, drága Anyám,
Virágcsokrot hoztam Édesanyák napján.

Temetőben pihensz, s Fentről tekintsz` le rám,
Síremléked rideg, ráborulok némán.

Az emlékkő hideg, ráhullik a könnyem,
Vigasztalhatatlan, árva, bús a szívem.

Bárcsak itt lehetnél, hiányzik a lényed,
Láthatnám mosolyod, gyönyörű kék szemed.

Válladra hajolnék, simogatnám hajad,
Elsuttognám titkom, csak te tudd, te halljad.

Hiányzik a hangod, édes nevetésed,
Bársonyos lágy kezed, selymes érintésed.

Életem köszönöm, hisz` Te adtad nekem,
Oly rég volt, hogy óvtál, felneveltél engem.

Felettem is telnek, repülnek az évek,
Halántékomon az ezüstös hajtincsek.

Óh, ha itt lehetnél, vigyáznék én Terád,
Rózsafád is élne, nyílna sárga rózsád.

Itt állok zokogva, ezen a szép napon,
Anyácska szeretlek, síron túl is nagyon.

 

 

sad

 

Szekér Györgyi

Virág és karó

Anyám napján

Tőlem már nem retteg mezőnek virágja
Nem szakítom szépségét fonnyadó világba
Ha köthetnék csokrot hulló könnyeimből
A legszebbeket válogatnám ki szememből

Tőlem már nem remeg virágoknak szirma
Nem kérem illatuk édesanyámnak nyílva
Ha tehetném ismét tavasszal születnék
Örökbe nyíló virágod illata lennék

Tőlem már nem reccsen virágoknak szára
Nem tépem életük a hamvasztó vázába
Ha kérhetném életem támaszként élném
Melyhez létezésed köldökzsinórral kötném.

 

 

sad

Kaposi György

Az én Édesanyám emlékére

Az én Édes jó Anyám ma már a túlsó oldalon vigyáz reám
Még ott is figyeled minden rezdülésem
A Jó és a rossz cselekedeteimet
Még emlékszem, hogyan vigyáztál, óvtál
A magzati kortól, míg el nem szakított a halál
Az elmúlás, nem a teljes megsemmisülés

Rajtam és gyermekeimen keresztül az újjászületés
Még most is érzem, befogadom a meleg ölelésed
És a sok-sok törődést, néha a nevelő fenyítést
Akkor még nem értettem, minek a szidás, a szülői "kényszer"
Hiszen Neked még mindig gyerek vagyok
De hidd el, vigyáznak rám az Angyalok

Most még egy Tündér is vigyáz reám
Talán Te küldted nékem ez égi varázst
Most Ő vigyázza lépteimet, hogy az igaz útról ne térjek le
Te tudod csak igazán, hogy a fiad nem csapodár
Bár voltak az életemben kilengések
Kérve kérlek, hogy e tévutakat nézd el nékem

Egy másik dimenzióból kaphatok feddést
Amit érzek és elfogadok, elmentél, de mégsem hagytál egyedül
A égi szférák éneklik nékem, hogy most is itt vagy
Gyújtok egy gyertyát, és lángba nézve
Megjelensz az égi fényben, kérlek, segíts
Hogy itt, a földi létben megálljam a helyem a Te dicsőségedre...

Ígérem, nem hozok szégyent, hirdetem a Szeretetet!
Te is Szeress, és bocsáss meg nekem, ha vétkeztem
Nézz le reám Szeretettel, hiszen egyetlen fiad
Azt Kívánja, légy királynő az elérhetetlenben
Eljő majd a nap, amikor találkozunk és egyek leszünk
Az égi királyság Szent mezején

 

 

 

Horváth M. Zsuzsanna

Könnyem folyik...

Szomorúan rád gondolok,
nem vagy velem, felzokogok.
Szeretnélek köszönteni,
hozzád bújni, megölelni.

Simogatni fáradt kezed,
virágcsokrot adni neked.
Könnyem folyik, nem tehetem,
emlékképek élnek bennem.

Édesanya messze mentél,
hideg földben megpihentél.
Tested immár hantok alatt,
a szívem fáj majd megszakad.

Sírodra most rózsát teszek,
könnycsepp csillog, reá pereg.
Anyák napján tőlem kapod,
szeretlek, míg szívem dobog.

 

 

sad

 

Édesanyám...

Írta: Balázs Ferenc

Kimegyek a temetőbe,
megállok egy sír felett...
Édesanyám alszik ott lent,
kit a föld, már eltemet!

A keresztre rá van írva
Édesanyám szent Neve,
amíg itt élt velünk,... én voltam
az Ő legdrágább Gyermeke!

Egyszerű kis síremlékét
lassan belepi már a hó...
fehér paplant terít rá egy Angyal,
csillogó-szép,.... Téli takaró.

Csendes álmát alussza ott lenn,
nem zavarja senki-sem,...
nem bánthatja Őt a Világ ,
Anyai Szíve csendben,... elpihen !

Sok éve már, hogy elment tőlünk,
s minket árván itt hagyott,...
Sok éve már, hogy befogadták
Őt,...az Égi csillagok!

Míg nézem a hópelyheket,
folyton csak Rá gondolok...
eszembe jut sok-száz emlék,...
s egy kicsit,...boldog vagyok!

Anyu!...ha tudnád, mennyi mindent
nem mondtam még el Neked....
úgy szeretném megköszönni,,
hogy nékem adtál Életet !

Köszönöm, hogy ifjúságod,
szépséged áldoztad nekem !...
Köszönöm, hogy Temelletted,
meseszép volt, az Életem !

Az első szót Tőled tanultam,
oly szépen mondtad,..."Mama",...
s a Világon Néked,... Én voltam,
a legeslegszebb kisbaba !

Az első lépés Tehozzád vitt,
ölelő karjaid felé...
Az első csókot Tőled kaptam,
s éreztem, Szíved melegét!

Iskolába is Te vittél el,
s befedted a tankönyveket...
....ha néha-néha szomorú voltam,...
felszárítottad a hulló könnyeket!

S amikor lázas-beteg lettem,
Éjszakán át imádkoztál, s aggódtál....
Ha bármi problémám adódott,
Te mindig bölcs, és türelmes voltál !

jó lenne ha itt lennél most,
s elmondhatnám Néked ami bánt...
Megmondanám,...mennyire szeretlek!!!...
mennyire hiányzol, Drága Jó ÉDESANYÁM !

De jó volna, csak egyetlen-egyszer,
az öledbe odabújni még...
esténként csendben hallgatni,
az Álomba ringató mesét...

De jó volna, csak egyetlen-egyszer,
hallani a hangodat !...
De jó lenne százszor megcsókolni,
a Te drága Arcodat!

Most felnézek az Égre, s látom
a hópelyhek fürge táncát,....
Tudom, hogy semmi sem szakíthatja szét,
az Örök Szeretetnek láncát !!!

Bár itt vagyok a nagyvilágban,
mégsem hagytál egyedül!...
Szíved jóságát, szívembe zártam,
s tudom, hogy itt vagy, érzem,...itt,,legbelül !...

Fényes csillag vagy az Égen,
s onnan tekintesz le ránk...
Látod milyen szép nagylány lett,
a Te Aranyos kis Dédunokád !

A Te életed, Benne folytatódik,
S Általa újul, szépül a Világ !
ezt hirdeti minden évben, Tavasszal,
a fű, a fa, és a nyíló kis virág !

Anyu! Most gyertyát gyújtok Neked,...
s Arcodat a hópelyhekben látom ..
mosolyogsz felém, és ezt súgod Nekem...
"SZERETLEK KISFIAM....Légy boldog !... ezen a világon !!!"

Drága Anyu,....most mennem kell,...
de SZERETLEK én is,...nagyon !!!
Hogy ne légy itt árván, "egyedül",...
a Szívemet Néked itt hagyom!

Csak, ....maradj Velünk!...Erre kérlek!...
és nagyon vigyázz Rám!!!
SZERETLEK !.., amíg csak élek !
Ősz hajú ÉDES ANYÁM!!!

 

 

sad

Szerencsés Tünde

Mondd, anyám...

Mondd, anyám, gondolsz-e rám,
Mikor az égi rónákon jársz?
Mert nékem a hiányod bizony úgy fáj!
Ó, ha hozzám csak egyetlenegyet szólhatnál
Valami nagy csoda folytán!
Én nap mint nap várom és képzelem a nagy csodát:
Lassú léptekkel közeledsz hozzám,
Majd szótlanul az ajtómban megállsz.

Mondd, anyám, ha kezed megérinthetném,
Néked is a szívedig hatolna ez az érzés?
Mert én oly sokszor álmodom,
Hogy két dolgos kezed újra foghatom.
Kezed lassan simogatni kezd,
És én válladra hajthatom fejem.

Mondd, anyám, ha hangod hallhatnám,
Nékem vajon mit is mondanál?
Kedves, becéző szavakkal engem szólítanál?
Mert én, hányszor van, hogy szemem becsukom, s
Kristálytisztán hallom,
Ahogy szólsz hozzám bársonyos hangon.

Mondd, anyám, látsz-e felhőkön át,
S ha igen, büszke vagy reám,
Arcodra a mosolyod kiül,
Ha meglesel a felhők mögül?
Jaj, én de sokat nézek könnyes szemmel fel az égre
Kérdőn: "Miért hagytál itt mindörökre?"

Mondd, anyám, hiányzom neked?
Mert én létezésed, míg élek, el nem feledem!
Az emlék: a szó, mely oly megnyugtató,
Intelmeid, mik továbbadhatók.
Az illat, szemed zöldje, annak smaragdfénye,
Porcelán arc, mely annyi jóságot takart!
Selymes, ősz hajszálad, mi csonthéjszínű fésűdben ragadt,
Parányi darabka, mi belőled nekem itt maradt.

Sóhajom hallod? Mennyire fáj!
Olyan távol vagy tőlem, drága, jó anyám!

 

 

sad

 

Szuhanics Albert

Az én anyám

Az én anyám nem ringatott, 
amikor én megszülettem. 
Úgy mondták, hogy halott, halott, 
újszülöttként árva lettem! 

Amikor kisgyermek voltam, 
karjaiba nem vett engem. 
Nem becézett soha-soha, 
pedig szerettem, szerettem. 

Az én anyám megvigasztalt, 
elég, ha csak rágondoltam. 
Csend hangjain mesélt nekem, 
amikor kisgyermek voltam. 

Az én anyám nem aggódott, 
ifjúkorom bolondságán. 
Sem fiának esküvőjén, 
szívből jövő választásán. 

Tudom, ha napjaim nehezek, 
sok-sok keserv vehet körül. 
Rám tekint a csillagokból, 
megvigasztal, s szívem örül. 

Az én anyám szép nagymama 
nem lett soha, nem lett soha. 
Nem nevetett rá boldogan, 
sem fiú- sem lányunoka. 

Mégis mindent odaadott, 
az életét adta nékem. 
Így érettem halott, halott, 
mióta én élek...régen. 

Temetőbe, ha kimegyek, 
elgondolom, mi lett volna. 
Milyen élet várt volna rám, 
ha ő mégis élő volna... 

Mit vesztettem, azt csak sejtem, 
de köszönöm az életet. 
Amit egykor tőle kaptam, 
s Ő álmomban élő lehet... 

Anyák napján rágondolok, 
Csillagútra réved szemem! 
Azt mondták, hogy halott, halott, 
Ám ott él az én anyám nekem!

 

sad

 

Jakab Ödön: 

Ha élne most az én édesanyám 


Olykor, ha lámpám fénye mellett, 
Úgy éjszakánként elmerengek, 
S szomorú szívvel eltűnődöm 
Sok esztendőre gyűlt időmön,
Felsóhajtok: be áldás volna rám, 
Ha élne most az én édesanyám!

Öregember bús hangulatát
Orvosok meg nem gyógyíthatják,
Sorvadó keblem fel nem épül 
A világ minden gyógyszerétől!
E bajt enyhíteni egy tudná talán:
Ha élne most az én édesanyám!

Ma is csak úgy, mint réges-régen, 
Ő volna végső menedékem:
Mindent, mi fáj, mi szívem tépi, 
Elpanaszolnék sorra néki,
S fejem áldott keblére hajtanám, 
Ha élne most az én édesanyám! 

És míg ő búmnak okát hallva,
Becéző szóval vigasztalna:
Elfeledném a keblén nyomban,
Hogy oly sok év a vállamon van! 
Egészen újjászületnék szaván,
Ha élne most az én édesanyám!

Mert ősz fővel is mind hiába, 
Nem öreg más, csak aki árva 
Szülője mellett még az ernyedt
Agg sem egyéb, csak nagyobb gyermek. 
S magamat is csak annak tartanám, 
Ha élne most az én édesanyám! 

Őt magam előtt látva folyton,
Könnyebb volna viselni sorsom: 
A véghatárt, mely már közelget, 
Sehogyse látnám oly közelnek,
Akárhogy hullna a tél hava rám, 
Ha élne most az én édesanyám!

Észre sem venném a lelkemmel, 
Hogy itt az idő és mennem kell;
Elszenderülnék lassan, szépen, 
Miként az erdő langy estéken 
Elszenderül a fülemilék dalán,
Ha élne most az én édesanyám!

 

Vargha Ágnes:

Édesanyám


Lassan egy éve már, hogy elköszöntél,
azóta gondolok rád szüntelen.
Te, aki utamon végigkísértél,
most messze jársz, s már nem fogod kezem.

Hogy menni készülsz, tudtam én már régen,
de mégis mindig marasztaltalak.
S hogy szeretteid felkeresd az égben,
elengedni még nem akartalak.

Titokban szóltam Istenhez és kértem,
engedje még, hogy vigyázzak terád.
Megfakult mosolyod hálásan néztem,
és ünnepeltem az apró csodát.

S bár kínok gyötörték drága testedet,
a kedvemért mégis kitartottál.
Idéztünk együtt közös emlékeket,
s új reményt adott, ha felkacagtál.

Szerettem volna jó gyermeked lenni,
de sírtál miattam épp eleget.
Minden bűnömért bocsánatot kérni
most, hogy elmentél, többé nem lehet.

Dolgos kezed már nem szakít több rózsát,
és nem csukja az ajtót nesztelen.
Nem int röpke búcsút az ablakon át,
nem simítja többé lehajtott fejem.

Nézz rám odaátról, töröld le könnyem,
vagy üzenj, hogy jól vagy, ne sirassalak.
Otthonra leltél fenn, az örök fényben,
mégis velem vagy, szívemben hordalak.
 

 

Nagy Ferenc:

Édesanyám 


Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, mer ő napsugárból..
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.


Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sir az, aki e szót hallja.
Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyög ő hangja,
Amikor g ő gicsél, mintha volna szárnya.


A amikor a szíved már utolsót dobban,
Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
Ez a szó megtanít igaz szeretetre.


Bánatban, örömben - ver az Isten vagy áld,
Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
És ha elébed jön könnyes szemű árva,
E szóra felpattan szíved titkos zárja.


Drága vigasztalás ez a szó, ez a név,
Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
Ha keblére borulsz, és el kinek mondod?


S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
Virágos sírdombon a könnyed megered.
Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon. 

 

 

Pósa Lajos: 

Anyám sírjánál

Szülőfalum szép vidéke,
Jaj de rég nem láttalak!
Kimegyek a temetőbe,
Elém fut a kis patak.

Itt vagyok a domboldalon
Őszi napnak alkonyán...
Itt alussza örök álmát
Az én édes jó anyám.

A hunyó nap sugarában
Nézem, anyám, sírodat:
Sárga-piros rózsáival
Szórja be az alkonyat.

Sárga-piros rózsáiból
Szövi rád a takarót...
Lágyan lengő, fúvó szellő
Suttogja az altatót.

Az én lelkem sóhajtása
A suttogó fuvalom...
Képed mindig, mindörökké
A szívemben ringatom.

Rólad való álmodásom
Olyan sokszor hívogat:
Kelj föl, kelj föl, édes anyám,
Simogasd meg arcomat!

 

 

Anyák napjára

Ma szomorúan nézem a csillag-teli eget, 
és néma gyászú perceimben arra gondolok,
drága anyám ott fenn, ahol minden csupa fény,
ki kíván neked szép Anyák napot.

Ki köszönt fel, ki mondja el azon szavakat,
melyek felhangozzák lelked dallam-muzsikáit,
azon muzsikákat, melyeknek minden ütemén
ezer színben nyíló tulipán virágzik.

Ki ölel át féltő szívvel, s ki csókolja kezed,
azt az áldott kezet mely ringatott és védett,
mikor a sors kíméletlensége szilánkokra zúzta
a belőled merített élet- reménységet.

Mondd, hogyan üzenhetnék e messzi távolságból,
hogy elérjen hozzád minden hála szó,
és hogy újra érezd szívemnek azon dobbanását,
mely szíved alatt volt egykor hallható.

Tudom a szeretetnek nincs úti-akadálya,
nincs gátja és fala sem, melyet le nem dönthetne,
így hát néhány kedves szót sóhajtok a mennybe,
szeretlek anya, szeretlek, most és örökre.

Kun Magdolna

mail

Akinek nincs már közöttünk az Édesanyja,
Nyugodt lehet, mert fentről vigyáz Rája.
Állandóan figyeli, óvja lépteit,
Kezét soha el nem engedi.

Nem látjuk, csak érezzük a jelenlétét,
Angyali, simogató érintését.
Pontosan tudja, mi a gond a bánat,
Jó életet kíván, lányának, fiának.
Az angyalok is vigyáznak Rája.

 

mail

Édesanyám emlékére

Kimegyek a temetőbe,
leülök a sírkövedre,
nézem megsárgult fényképedet,
szememből lassan könny pereg.

Elmesélem mostani életemet,
Érzem, hogy szemeddel figyelsz,
a tujafán megrezzen az ág,
szél játszik,vagy te üzensz,Édesanyám?

A távolból is lenézel rám,
próbálod mutatni a helyes irányt.
Sokszor hallom intő hangodat:
"ugyan már,végre szedd össze magad!"

Csendes eső ha szemerkél,
fájdalmad suttogja fülembe a szél.
Ne szomorkodj, drága jó Anyám,
nem felejtlek, emlékezem,gondolok Rád!

mail

Anyák napján a virágot
én a temetőbe viszem
Ezért hallod sokszor
hogy sír zokog a szívem
Nem adhatom a virágot
Jó Anyám kezébe
Csak ide leteszem a
hideg sírkőre
Drága Édesanyám
nézz onnan föntről rám
Szánd meg gyermeked
aki itt maradt árván
Kérd meg a Jó-istent
legyen gondja rám
Mert nekem itt lent
nincs Édesanyám ...... 

Az én Édes jó Anyám ma már a túlsó oldalon vigyáz reám

 

mail


Még ott is figyeled minden rezdülésem
A Jó és a rossz cselekedeteimet
Még emlékszem, hogyan vigyáztál, óvtál
A magzati kortól, míg el nem szakított a halál.


Az elmúlás, nem a teljes megsemmisülés
Rajtam és gyermekeimen keresztül az újjászületés
Még most is érzem, befogadom a meleg ölelésed
És a sok-sok törődést, néha a nevelő fenyítést.


Akkor még nem értettem, minek a szidás, a szülői "kényszer"
Hiszen Neked még mindig gyerek vagyok
De hidd el, vigyáznak rám az Angyalok.


Most még egy Tündér is vigyáz reám
Talán Te küldted nékem ez égi varázst
Most Ő vigyázza lépteimet, hogy az igaz útról ne térjek le
Te tudod csak igazán, hogy a lányod nem csapodár.


Bár voltak az életemben kilengések
Kérve kérlek, hogy e tévutakat nézd el nékem
Egy másik dimenzióból kaphatok feddést
Amit érzek és elfogadok, elmentél, de mégsem hagytál egyedül.


A égi szférák éneklik nékem, hogy most is itt vagy
Gyújtok egy gyertyát, és lángba nézve
Megjelensz az égi fényben, kérlek, segíts
Hogy itt, a földi létben megálljam a helyem a Te dicsőségedre...


Ígérem, nem hozok szégyent, hirdetem a Szeretetet!
Te is Szeress, és bocsáss meg nekem, ha vétkeztem
Nézz le reám Szeretettel, hiszen a lányod
Azt Kívánja, légy királynő az elérhetetlenben.


Eljő majd a nap, amikor találkozunk és egyek leszünk
Az égi királyság Szent mezején.

mail

Mennybe zárt igazgyöngy


Üvöltve verődik mellém az elmúlás, a tegnap 
már messzeség, a teremtőt most elfogadni nem 
tudom, bár hozzá könyörgök, adja vissza őt. 


Végső hullámként szívem egy része elhal, 
vallomásom hozzá, sírásom érte hallatszik 
csupán, még mindig keresem fellegnek szép 
kékjét szemében, életben halnék, halálban 
maradnék, ne találjon rám a feledés.

Vádolom 
a hajnalt, amiért hasítja az eget, melyen a fényt 
világomba engedi át, vádolom az éjjelt, mely 
örökre elbujtatta őt, s vádolom magam, mert 
nem álltam lesben, hogy segítsek neki mennybe 
lépdesni én.

A kétség most önzetlenül kóstolgat, 
végleges valósággal az üresség szembesít, mohón 
ajkamhoz menekül néhány szó, de a mindennapi 
gondolat hangja már hiábavaló.

Láttam tekinteted, 
halálba pillantva égbe vágyott, hiszem, mélységből 
öröklétbe szabadult a lelked, éreztem a világ 
megremegett, látva tovarepülésed.

Mérhetetlen 
fájdalmamnak visszhangjai örökké hallatszanak, 
van is otthonom, meg nincs is, édes 
anyám, halálomig emlékeink velem maradnak.

 

mail

Anyák napjára


Elmegyek én hozzád,
Hogy érezd, veled vagyok
E szomorú vasárnapon.


Mert nekem szomorú,
Hogy rég nem vagy velem,
Még anyák napján sem
Foghatom a kezed.


Csak a fejfádat simogathatom,
Remeg a két kezem,
Felteszek egy kérdést,
Hogy miért nem vagy velem?


Nem kapok én választ,
A könnyeim csorognak,
Lágy szellőfuvallat,
Arcom megsimítottad.


Drága édesanyám,
Bárcsak láthatnálak,
Nemcsak, mint szellőfuvallat,
Gyere vissza, én annyira várlak.

mail

Endrődi Sándor 


LEBORULSZ A SÍRRA 

Leborulsz a sírra
Szegény édesanyád áldott sírhalmára
Leborulsz csöndesen, csüggedten, szomorú 
Liliom módjára.

S most látom mit tesz az:
Árván leborulni egy kicsi halomra, 
Mely szemeink elől az eget, a földet 
Egészen elfogja. 

Leborulsz reája 
Tudva hogy alatta édes jó anyánk van! 
S hogy lelkünk sikolya, mely őt visszakéri, 
Elhangzik az árnyban! 

Most látom, mit tesz az 
Mily kínos, mily fájó, egyedül maradni, 
S hogy a szív ily búban nem igaztalan, ha 
Meg akar szakadni. 

Ő nincs ő hiányzik 
Életed forrása szereteted napja! 
Lehullott a kéz, mely könnyedet törülte, 
S bölcsődet ringatta. 

Egyetlen hű szíve 
Még egyszer dobogta nevedet, s megállott, 
Jéghideg lett ajka, az a kedves ajk, mely 
Annyiszor megáldott! 

Hívod édes szóval, 
Meleg öleléssel... Hasztalan! Nem ébred, 
Nem látja vergődő szívednek könnyeit, 
Nem hallja beszéded! 

És mégis veled van! 
Szelleme, lelke él, azt el nem temetted. 
Halk éjen kibontja ragyogó szárnyait, 
S ott lebeg feletted.

Tovább él szívedben
Erénye jósága minden gondolatja...
Ó az édesanya meghal, de gyermekét 
Soha el nem hagyja.

A végtelen égből
Őrködve ragyog rád két szeme sugára;
S ki fölött ily áldó szemek őrködnek, az
Nem árva; nem árva!

 

mail

Anyák napjára

Itt hagytál reménytelenül, árván,
drága édesanyám!
De remélem eljut hozzád,
szívem nehéz sóhaja,
anyák napja alkalmából,
a sors nekem ezt adta.

A sóhaj mely száll, fel az égig
a reménytelenség végezetéig.
Köszönöm az életet,
a Holdat a csillagot,
s köszönöm, a napsugarat,
amely mindig felragyog.

Köszönöm a mosolyodat,
a nevető szemedet,
hiszen hagytad, hogy
sokáig gyermek lehessek.
Így üzennék Neked a síron túlra,
hogy velem vagy mindig, újra meg újra.

mail

Sokszor furcsán néznek rám az emberek, mert egy gyertyaszállal beszélgetek. 
Nekik csak egy tárgy, de nekem már más, hiszen a fájdalmamban ő lett a mindenem. 
Hű társam, vigaszom, reményem. Egy kapocs mely összeköt veled, a földet és az eget. 
Csak meggyújtom őt és várlak, szívem szólít, máris látlak! 
Látom arcod és látom azt is, ahogy a gyertyám fényével féltőn ölel át téged. 
Szólok hozzád, bólint a láng, érzem, hogy te voltál. Saját nyelveden válaszoltál. 
A gyertya meg csak egyre fogy, szememből a könny csorog. 
A torkom szorít, de még szólok: Hiányzol nagyon! ugye tudod? 
A gyertya még válaszol, egy utolsót bólint, majd kihuny. 
Már csak halkan suttogom:Álmodj szépet Édesanyám.

 

mail

Bodor Aladár:

Édesanyám

Kinek szeme ragyogott fönn
Bölcsőm felett égi fényben?
Kinek hangja védett, kisért
Át a félős sötétségen?
Csókjával ki ébresztette
Szívemet, mint tavaszi fán
A rügyet a nap melegje,-
Édesanyám, édesanyám.

Ki vezette első léptem?
Ki csókolta első könnyem?
Kinek szeme kisért messze
Iskolába télidőben?
Kezemet ki melengette?
Ingecskémet ki varrta rám?
Ki csent cukrot kis zsebembe?
Édesanyám, édesanyám!

Betegágyam őrizője
Ki volt lázas éjszakákon?
Ki hajolt rám mosolyogva,
Hogy szíve csak titkon fájjon?
Két kezemet összefogva
S puha karját fonva alám,
Ki tanított "Isten" szóra?
Édesanyám, édesanyám!

S most, hogy járok idegenben,
Kinek szíve jár itt velem,
Rám könnyez az esőcseppben,
Rámsóhajt a falevelen,
Megcsókol a fáradt éjben,
Melegít a hideg tanyán,
Megbocsát, ha rosszul éltem...
Édesanyám, édesanyám!

Kinek neve legyen egykor
Legutolsó szó a számon?
Kinek képe boruljon rám
Lecsukódó szempillámon?
Isten elé majd ki visz el
Síron túl is vigyázva rám
Hétfájdalmú Mária-szívvel?
Édesanyám, édesanyám!."

mail

Ohh anya a szívem szakad meg, mert ki ismertem a világot
szemem emléktől könnyes, hogy mikor kellett volna, nem adtam virágot!
Hogy mikor a legjobban számítottál rám kegyetlen voltam és rideg
mama sajnálom, ments meg, mert a szobám sötét és rideg
Sajnálom, hogy kegyetlen voltam, amiket mondtam,
sajnálom a napokat, mit tőled loptam
Sajnálom, bocsáss, meg kérlek,öröké szeretlek téged

Fájnak a percek mik könnyek lettek
mik benned haraggá lettek
Tudom és sajnálom anya
te már nem látsz, szívesen utoljára térek haza
Könnyes szemmel hagyom el bölcsőm
elveszetten bolyongok, keresem a szeretetet a földön
Én csak szeretem, volna magasan felhők közt szállni
nem a halálra várni

A mohóságom mi büntet vérbe fagyott rímben, fürdet, s halálra ítél
az Úr rám számol, és nem kímél
Örökre szívembe gravírozta a szeretet fogalmát
elveszett lelkem, míg nem leli oltalmát
Sajnálok mindent a világ legdrágább kincsét, hagytam magam mögött
kívánom, kapj, szárnyra és lásd meg, mi van a felhők fölött
Valahol ott bolyong elveszetten lelkem téged várva
és a szeretetedre várva

Drága mama ringass, kérlek.
Szoríts erősen, mert félek.
Szoríts erősen, ments, meg kérlek.
Örökké szeretlek téged!

 

mail

Horváth M. Zsuzsanna


Édesanyám emlékére

 

Édesanyám emlékszel
féltőn őrizted léptem'
Hol van az a kislány
kire egykoron vigyáztál?

Messze van már elhagyott
szívében szeretet lakozott
Kicsi leány kicsi leány,
szeressed az édesanyád!

Ölelnélek féltenélek
ha tehetném szeretnélek
De velem vagy álmomban
tündökölsz a csillagokban.

Szomorúan felnézek az égre
s látlak fényes csillag képében,
Könnycsepp gördül arcomon,
lepereg az ajkamon.

Köszönöm hogy szerettél
s az édesanyám te lettél
Örökre szívembe zártalak,
mely őriz mint a várfalak.

"Más világ most ahol él,
Más a szó és más a fény.
Tavasz,nyár,ősz és tél.
Nélküle fúj itt a szél.
Mint amikor gyermekek sírnak,
Ha éjjel rossz álmot látnak,
Belül úgy izzik a bánat.
Az emlékek csendben fájnak.
Égi könnycsepp mond meg Neki,hogy szeretjük,
És amíg élünk el nem felejtünk!" 

mail

 

Tandari Éva:

Szólj még, Mama ...!

Reszkető, fáradt hangodon
csak egyszer még: Szólj hozzám, Mama!
~ Lásd; eltévedtem, s nem tudom,
merre visz az Éjszaka ...
.
Nem látom szemed fényét,
mely Hitet adott, Merszet, és Célt.
Nem foghatom többé kezed
hogy megcsókoljam ... mindenért ...
.
Nem hallhatom óvó szavad
mely intett; dorgált; dicsért ...
- Magam kell lássam az Út rögét
ha elérni vágyom a Tiszta Célt.
.
~~ Míg gyermek voltam, ifjú, bohó:
Nem éreztem, hogy kell szavad ...
Most sírva kérlek; Szólj! Ó, szólj még ...
~ De elszállt a Szó, mint a pillanat ...
.
Most érteném már! Fogadnám ...
~ De elszállt a Szó; csak emlék maradt.
Emlék maradt, csak ezt áldhatom,
s csak a földet csókolhatom, mi rejti
mélyben is szerető, óvó hangodat ...

 

mail

 

ANTÓNI SÁNDOR -

KÖSZÖNTŐ ANYÁK NAPJÁRA

Virágot és szeretetet hoztunk anyák napjára,
Kik életet és szívet adtak nekünk e világra.
Köszönet és hála, amit adni tudunk,
Felejteni őket sohasem fogunk.
"Édesanyám", ez a szó a legszebb talán,
Mit először mondunk Édesanyánk karján.

Köszönjük a szívet és az életet,
Mindent és azt, hogy fölneveltetek.
Egy életen át mondjuk "Édesanyám",
Te vagy az ki éjjel, nappal vigyáztál rám.
Szeretnénk ezt mind, mind megköszönni,
Elfáradt kezetek milliószor megcsókolni.

Köszönettel, hálával tartozunk nektek,
Kik az éjszakákat nappallá cseréltétek.
Anyák napján nektek mindent köszönünk,
Sokáig maradjatok még velünk.
Mint napsugár az életünket ragyogja át,
Velünk vagytok az élet viharán.

Édesanyám te tanítottál meg járni, beszélni,
Minden este kiskezem imára kulcsolni.
Sok éjszakát őrködtél felettem,
Fáradhatatlan jóságodat köszönöm ezerszer.
Talán nem is tudjuk mind ezt megköszönni,
De szívből tudjuk őket mindezért szeretni.

Sokan vagyunk kiknek szíve elszorul,
Nem tudjuk köszönteni őket, felettük sír domborul.
Sohasem múlik el az a szeretet,
Mikor még együtt voltunk veletek.
Minden este, reggel hozzád szól imánk,
A Jóistent kérjük, helyettünk ő vigyázzon rád.

Gondolatban mindig velük vagyunk,
Csendben értük egy imát mondhatunk.
Sírjukra virágot és emlékezést viszünk,
Őket édesanyákat, sohasem felejtünk.
Köszönet és hála nektek mindenért,
a Jóisten áldása szálljon rátok mindezért.

mail

Kiss József:


Egy sír

Valahol messze,
Valaha régen,
Megástak egy sírt
Temető-szélen.
Fája elsüppedt,
Hantja behorpadt,
Ki nyugszik ottan,
Azt én tudom csak -
Én tudom csak.

Nem jártam arra,
De odaszállnék;
Nem láttam soha,
De rátalálnék:
Valami titkos
Erő él bennem,
Az megmondaná:
Merre kell mennem -
Merre kell mennem.

Te alszol ottan,
Édes jó anyám!...
Kietlen gond közt,
Sivár éjszakán. -
Ha éltem sorát
Meghányom-vetem:
Hej, azt a sírt be
Meg is könnyezem -
Be megkönnyezem!

 

mail

 

"Szomorúan búg a galamb
sírod felett édesanyám.
Csak én értem szép, bús szavát
amíg hozzád imádkozám.

Azt mondaná ez a madár,
ne sírjak már olyan nagyon,
kedves anyám gondol reám,
föld alól is velem vagyon.

Mert az anyák nem felednek,
holtukban is vigyáznak ránk.
Szeretetük nem hal vélük...
Szóljon értük a "Miatyánk"!"

 

mail
 

"Sok éve, hogy szíve nem dobog,
S én azóta csak arra gondolok,
Miért is döntött ily fájón az ég?
Hisz annyira kellet volna még...

Kellet volna még a jó Anya
Gyermekemnek drága jó Nagymama
Az életben egy békés kis sziget,
Kiönteni egy gonddal telt szívet.

Köszönöm hát, drága jó Anyám
Hogy életedbe gondod volt rám,
S mert meghálálni sajnos nincs remény,
Emléked míg élek őrzöm én ."

 
mail
 
 
"Anya hogyha hallasz, látod könnyes szemem
Gyere vissza kérlek, fogd meg mindkét kezem!
Nem hallom a hangod, nem vársz hogyha megyek
S előttem csak akadályok, dönthetetlen hegyek.

Kellene, hogy megmondd hol találom helyem
Hogy gondoktól már többé ne fájjon a fejem.
Fáj nagyon hogy nem vagy… a csönd is más volt Veled
Hidd el, hogyha látsz most, szívem sosem feled!

S ha le tudsz jönni hozzám néha, tedd meg nagyon kérlek!
Mert attól, hogy itt nincs helyem egyre jobban félek.
Jobb ott Neked tudom, csak egy-egy álom kéne
S értelmet nyer napom, azt érezném… végre!

Anya hogyha hallasz, és látod hogy kereslek
Tedd széppé az álmom, és tudd, hogy szeretlek.
 
 
mail
 
 
Örök Anyák napja!

Drága Édesanyám! Ma kint voltam nálad,
Vittem szép virágot, minek illata a mennybe száll.
Messzire mentél, de itt vagy a szívemben,
Feledhetetlen vagy ma is, anyák napján.
Ma még a rózsa is jobban ontja illatát,
Sírod előtt állva látom arcod mosolyát.

Kedves vagy nekem, mikor álmomban megjelensz,
Tudom, hallod, mikor beszélek hozzád, ott állok melletted.
Tudod, mikor éltél, egy perc is jó volt, hogy lássalak,
Hogy megnyugodjál, egészségben, jól vagyok.
Lassan felettem is eljár az idő, mint a mai nap,
De ma, május első vasárnapja a te napod.

Mint valaha, virágözönnel kedves szóval mennék,
De nem maradt más, a sírod előtti merengés.
Ma minden gyermek kezében rózsa, sok színű virág,
De én nemcsak ma, örökkön emlékezem rád.
Kicsi voltam, de később is aggódtál értem,
Neked nem volt fontosabb semmi, én és három testvérem.

Négyünk életét soha semmiért nem adtad.
Szomorú, édes nővérem nemsokára utánad elment,
Hárman maradtunk testvérek, hárman, mint ti odaát.
Elsőként viszem ki, mit szerettél, jázmint és orgonát,
Most is előtted állok, mint egykoron, szó nélkül,
De te anélkül is mindig tudtad fejemben a gondolatot.

Déri István
ISI
 
mail
 
 

Megosztás Megosztás a Facebook-on