Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


** Vegyes-2-* Szép versek*

 

Boldog névnapot !

 

mail

 

Vörösmarty Mihály

A VÉN CIGÁNY    


Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vizen,
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig igy volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett;
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Véred forrjon mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban,
Szemed égjen mint az üstökös láng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban,
És keményen mint a jég verése,
Odalett az emberek vetése.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Tanulj dalt a zengő zivatartól,
Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl,
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és embert öl;
Háború van most a nagy világban,
Isten sírja reszket a szent honban.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Kié volt ez elfojtott sohajtás,
Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog mint malom a pokolban,
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Mintha ujra hallanók a pusztán
A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sirbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prometheusz halhatatlan kínját.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

A vak csillag, ez a nyomoru föld
Hadd forogjon keserű levében,
S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jöjjön el Noé bárkája,
Mely egy uj világot zár magába.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon,
Akkor húzd meg ujra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel ujra a vonót,
És derüljön zordon homlokod,
Szűd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.

1854. július-augusztus(?)

 

heart

 

Weöres Sándor

Valse triste


Hűvös és öreg az este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bújnak a vének.
Ködben a templom dombja,
villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten
szaladnak át a réten.


Elhull a nyári ének,
elbújnak már a vének,
hüvös az árny, az este,
csörög a cserje teste.
Az ember szíve kivásik.
Egyik nyár, akár a másik.


Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég.
Lyukas és fagyos az emlék.
A fákon piros láz van.
Lányok sírnak a házban.
Hol a szádról a festék?
Kékre csípik az esték.


Mindegy, hogy rég vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
egyik nyár, mint a másik.
Megcsörren a cserje kontya.
Kolompol az ősz kolompja.
A dér a kökényt megeste.
Hűvös és öreg az este.

 

mail

 

Tamás István: 

Tiéd ez az ország!

Még gyermek voltam, s apám megfogta kezem.
Megmutatta nekem, hol él a nemzetem.
Mutatta az erdőt, a zöldellő réteket,
ahol szebb jövő vár rám, és boldogan élhetek.

Mutatta az alföldet a Duna – Tisza közét,
a Jászságot a Bakonyt a Hatvannégy vármegyét.
Mutatta az utat, a nádasok között,
ahová hős őseink lelke költözött.

Nézd fiam a folyókat, nézd a völgyeket,
a nyíló virágokat, réten a fényeket.
Ez mind a tiéd fiam, óvd és vigyázz rá,
ne hagyd az idegent, hogy hazád elrabolják.

Érintsd meg a követ, mert az is a tiéd.
Tiéd a folyó a part, el ne add semmiért!
Tiéd ez az ország, múltja és jelene.
neked teremtette, a magyarok istene!

 

mail

 

Arany János

SZONDI KÉT APRÓDJA    


Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
   Tetején lobogós hadi kopja.

Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
   Ali győzelem-ünnepet űlet.

"Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
   Odaillőt egy huri nyakra!"

"Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
   És pengeti, pengeti, sírván."

...S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
   Meg nem marad itt anyaszülte.

"Szép úrfiak! immár e puszta halom,
E kopja tövén nincs mér' zengeni többet:
Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
   Odalenn vár mézizü sörbet. -"

Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
   Egyenest oda fog folyamodni.

"Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma.
Jó illatu fűszer, és drága kenőcs...
   Ali győzelem-ünnepe van ma!"

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,
És pattog a bomba, és röpked a gránát;
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
   Töri Drégel sziklai várát.

"Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszinü kaftán,
Szél zendül az erdőn, - ott leskel a hold:
   Idekinn hideg éj sziszeg aztán!"

A vár piacára ezüstüt, aranyt,
Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;
Harcos paripái nyihognak alant:
   Szügyeikben tőrt keze forgat.

"Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kopiával hős Ali temette;
Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -;
   Zengjétek Alit ma helyette!"

Két dalnoka is volt, két árva fiú:
Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
Nem hagyta cselédit - ezért öli bú -
   Vele halni meg, ócska ruhába'!

"S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó;
Lány-arcotok' a nap meg nem süti nála;
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
   Fiaim, hozzá köt a hála!"

Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
   Kelevéze ragyog vala balján.

"Rusztem maga volt ő!... s hogy harcola még,
Bár álgyúgolyótul megtört ina, térde!
Én láttam e harcot!... Azonban elég:
   Ali majd haragunni fog érte."

Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
Kő módra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
   Diadallal várta be végét.

"Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dícséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
   És börtöne kész Ali úrnak."

Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
   Ki miatt lőn ily kora veszte!

 

mail

 

Afanaszij Fet

A kertben

Köszöntlek, régi kert, köszöntlek, elhagyott,
virágzó színtere virágzó éveimnek!
Beszívom keserű mosollyal illatod:
gyerekkoromban hogy megrészegített!

Megvan a hársfa, de beforrtak a szavak,
melyeket valaha gonddal kérgébe véstem,
elvadult gizgazok béklyózzák lábamat,
s érzem, bánat fog el az erdő sűrűjében.

S mikor egy-egy levél váratlan megremeg,
a lelkiismeret is megremeg s felébred,
s mintha az ismerős helyek rég feledett,
régen elsiratott mesébe kezdenének.

Azt mondják: ,,Láttuk a gyermekjátékaid,
növekedésedet s később a búcsúórát,
s friss rózsakoszorút láttuk hogy raktak itt
gyöngéd leánykezek áldón-adakozón rád.

Hol vannak azok a feslő rózsák, felelj,
melyekből édesen oly boldog illat áradt?"
Néhányat botorul én osztogattam el,
néhánya elveszett, a többi tönkreszáradt.

De ti nyíltok buján, ti kort nem ismerők.
Örülnék, s nem merek örülni önfeledten.
Mint tékozló fiú apja színe előtt,
szeretnék sírni, de a sírást elfeledtem.

Lator László versfordítása

 

mail

 

Arany János

A lejtőn 

Száll az este. Hollószárnya
Megrezzenti ablakom.
Ereszkedik lelkem árnya,
Elborong a multakon.
Nézek vissza, mint a felhő
Áthaladt vidékre néz:
Oly komor volt, - oly zöldellő,
Oly derült most az egész.

Boldog évek! - ha ugyan ti
Boldogabban folytatok, -
Multam zöld virányos hanti!
Hadd merengjek rajtatok.
Bár panasszal, bár sohajjal
Akkor is szám telve lőn:
Kevesebbem volt egy jajjal...
Hittel csüggtem a jövőn!

Most ez a hit...néma kétség,
S minél messzebb haladok,
Annál mélyebb a sötétség:
Vissza sem fordulhatok.
Nem magasba tör, mint másszor -
Életem lejtős útja ez:
Mint ki éjjel vízbe gázol
S minden lépést óva tesz.

 

mail

 

 

 

 
 

Megosztás Megosztás a Facebook-on