Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


** Vegyes -*- Szép versek **

 

 

Boldog névnapot !

 

 

 

Zagyi G. Ilona

Egy gyermek szemének...

Egy gyermek szemének
mindig nevetnie kéne...
életét tőlünk kapta,
nem esdekelt érte...
Hogy vágyott-e ide?
Csak beleszületett.
A helyet mi adtuk,
nem ő kéredzkedett.

Egy gyermek szemének
mindig nevetnie kéne...
ha boldog, elégedett,
visszaragyog a fénye.
Az arcára van írva
szinte minden érzése,
az ő kicsi lelkének
sóhaja, rezdülése...

Egy gyermek szemének
mindig nevetnie kéne...
Csengő kacagása
a szeretet zenéje.
Tán a legszebb dallam
egy szülő számára,
vidámsága a harmóniát
hozza a családba...

Egy gyermek szemének
mindig nevetnie kéne...
Jó lenne a gond felhőjét
messze űzni tőle...
széppé tenni, mosolyokkal
tarkítani a gyermekéveit.
Szilárd, biztos talajra
tenni a jövő alapköveit.

 

mail

 

Éld, érezd...

Egy röpke sóhaj az élet,
ma még a tiéd, hát érezd.
Érezd, éld a pillanatot,
bőrödön a szelet a napot...

Nevess, ölelj, amíg lehet,
érezd a kapott perceket.
Éld, használd az esélyeit,
veszni ne hagyd az álmaid.

/ Alkony/ Ilona Zagyi Gáborné

 

mail

 

Hiszek

Hiszek az életben,
és hiszek Tebenned,
hiszek fellobbanó,
égő szerelemben.
Hiszek minden jóban,
az igaz valóban,
úgy, ahogy hinni kell
a kimondott szóban.

Áldom a sorsot, és
áldom a szerencsét,
őrizem értékét,
mint becses ereklyét...

Egyszer majd kialszik
életemnek lángja,
s mindezt az adományt
fényszikrára váltja,
mely szóródik lassan
szét a végtelenbe,
felgyújtva lelkeket,
szólít szeretetre.

Vörös Judit

mail

Vajon...

Vajon milyen lenne a világ, ha
mindenki őszinte lenne,
ha kimondaná, amit gondol,
senkinek se lenne szennye?

Vajon milyen lenne a világ,ha
minden titok kiderülne,
sem tett, sem szó, sem vágy
bent nem maradna, rejtve..

Vajon milyen lenne a világ, ha
minden ember barát lenne,
nem lenne üldöző sem üldözött
gonoszságot senki nem ismerne.

Vajon milyen lenne a világ, ha
hatalomvágy nem lett volna,
egymást nem taposnák a létrán
ember, ember fölött nem uralkodna..

Vajon milyen lenne a világ, ha
az a "ha" ott nem lenne,
minden olyan lehetne,ahogy
egykor Jóisten eltervezte...

Alkony/Zagyi Gáborné

mail

Szeretet Recept

Szeretet Receptet írt az élet,
minden napra ölelést.
Közgyógyra kaptam, mert
ez drága gyógyszerelés.

Felhívták a figyelmemet
az adagolás fontos.
Életmentő lehet, ha
a betartása gondos.

Ha többször alkalmazom,
a gyógyulás garantált,
szigorúan ajánlatos
naponta: egyszer legalább!

Azt írják vigyázzak,
mert függő is lehetek,
és van mellékhatása,
égető, lázas szeretet.

A gyógyszer ismertetőnek
van ám apró betűs része,
bárkit nem ölelgethetek,
csak azt, ki életem része.

Gyorsan el is kezdtem,
kárba ne vesszen egy csepp se.
Tetszik, mert boldogság íze van
ölelek:reggel, délben, este!!...

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /

mail

Petőfi Sándor:

Megint beszélünk s csak beszélünk...

Megint beszélünk s csak beszélünk,
A nyelv mozog s a kéz pihen;
Azt akarják, hogy Magyarország
Inkább kofa, mint hős legyen.

Dicsőségünknek kardja! csak most
Készültél s már a rozsda esz.
Meglássátok, maholnap minden
Az ó kerékvágásba' lesz.

Ugy állok itt, mint a tüzes ló,
Mely föl vagyon nyergelve már,
S prüsszögve és tombolva ott benn
Fecsegő gazdájára vár.

Nem a tettek terén fogok hát,
Mint egy csillag, lehullani?
Megfojtanak majd a tétlenség
Lomhán ölelő karjai?

S nem lenne baj, ha magam volnék,
Hisz egy ember nem a világ,
De ezer és ezer van, aki
A zablán tépelődve rág.

Óh ifjaink, óh én barátim,
Ti megkötött szárnyú sasok,
Láng a fejem, jég a szivem, ha
Végigtekintek rajtatok!...

Föl, föl, hazám, előre gyorsan,
Megállni féluton kivánsz?
Csupán meg van tágítva rajtad,
De nincs eltörve még a lánc!

Pest, 1848.

mail

Láss csodát! 

Ősz fejem lehajtom ráncos, vén kezemre,
Úgy gondolok vissza elmúlt éveimre.
Bizony nem volt könnyű ennyi évet élni,
Keményen dolgozni, a gondoktól félni.

Mégis úgy gondolom, csodás ez az élet,
Csak észre kell venni a sok jót és szépet!
Ha a kelő nappal kelünk minden reggel,
Tele lesz a lelkünk tiszta szeretettel.

Varázslatos látni az ég tündöklő kékjét,
És meglátni benne a jövő reményét!
Gyönyörködni abban, ahogy egy kismadár
Csemegét csenni a gyümölcsfára száll.

Csodálatos látni, ahogy felszáll a köd
A maros parti fenyők fölött,
És nyomában ragyognak a fények,
Ébrednek bennünk a remények!

Este, ha a csillagokat nézed,
Szíved mélyén édes emléket idézel
Arról, hogy voltak ragyogó, szép napok,
Fényes éjszakák és múló bánatok!

Vihar után, ha az ég derül,
Az jut eszedbe észrevétlenül,
Hogy a szivárvány maga a csoda,
A víz és a nap szerelmi mámora!

Nyisd ki hát a szemed, és lásd a csodát,
Ne nézd a világ sötét oldalát!
Éld meg, amit adott az élet,
A szépet, a szépet, a szépet!

Németiné Kodrán Erzsébet

 

mail

 

Majd ha szólít...

Mit hozhat nekem a jövő, 
nem tudom még rejtély, titok, 
igazából visszanézni 
elmúlt éveimre tudok. 
Számon vajon ki kérhetne 
dolgaimról, amit tettem, 
tán ki soha meg nem becsült, 
felróhatná az életem? 
Az, kit az önzés vezérelt, 
kinek fontos volt önmaga, 
soha engem meg nem értett, 
nem hangzott kedves, jó szava? 

Leáldozó napom sápad, 
gyakran nézek hátrafelé, 
sok-sok kérdés sorakozik, 
ráncot vonva szemem köré. 
Ó, mennyi elpazarolt év, 
bánattal teli sok hónap, 
küszködéssel telt ifjúság, 
fájó szív, elnyűtt, sajgó tag! 

Nem adok válaszokat most, 
annak ideje még nincs itt, 
csak majd ha így szólít az Úr: 
állj elém, s valld meg bűneid!

Pásztor Piroska

 

mail

 

Megtalált érzések

Elhalnak lelkemben a vérző sóhajtások,
ha csönddel csitítod, s csendes csobogásod
bejárja csörgedezve, mint csobogó patak
vágyálmom mély medrét csöppnyi idő alatt.

Úgy térek meg hozzád, mint lábát lejárt vándor,
kinek orrában ott él az útszéli virágpor,
ki ezerszer csodálta, mily remek is szállni,
de nem merte még eddig soha kipróbálni.

Lelkem kibélelted puha-pihe tollal,
akaratom fedted életvágyó-folttal.
Szemem szűk színeit szárnyalásra bírtad,
a megfoghatatlant gyógyszerként felírtad.

Valósággá tetted búvó látomásom,
elixíred, mi eddig nem segített máson,
nem sajnáltad tőlem, tenyeredből adtad,
s énemet féltetted éppen Te, miattad.

És hiába hitted, hogy adni az mámor,
hogy többé válsz Te is az adakozástól,
furdalni kezdett a lelkiismeret,
hogy a méz íze szádból édes is lehet.

De oktalan félni, ezt pont Tőled tudom,
amióta kísérsz e röggel telt úton.
Hisz miattad érzem, mert fogod a kezem,
Ó, Vers Te mindenem, én érted létezem.

Millei Lajos

mail

Emberi sors

Pörög az orsó, s az élet fonala
lepereg gyorsan, mint száraz falevél.
Forró nyár után jön ősz, s hideg tél.
Álmatlan éjszakák, ködös hajnalok.
Az ifjak nem is sejtik, milyen gazdagok.

Szép gyermekkor már csak távoli álom.
Remeg a kéz, s a lépés tétova.
Hátadra sújt a kínok ostora.
Fogy a remény, s gyűlnek a bajok,
Az ifjak nem is sejtik, milyen gazdagok.

De ki ma ifjú, ne feledje el,
Felette is elsuhannak az évek,
És egyre halkul a vidám ének.
Sóhajjá válnak zengő dallamok,
Kik lélekben ifjak, csak azok boldogok.

Gerő Sándor

mail

Sík Sándor:

A tó lelke

Állottam hosszan, hallgatag,
A fák alatt, a tó felett.
Halvány holdfény a gallyakat
Sugárba vonva reszketett.
Ködben, homályban állt a tó,
A légben néma mély igézet,
Félálmodásba ringató.

A tónak lelke megigézett.

Levél se mozdul, nesz se szól.
Hallgat a víz, szunnyad a szél.
Hullám közül, a víz alól,
A sejtelem világa kél.
A tó beszél. Én hallgatom.
S a vízbe nézek, egyre nézek.
Élek?... Nem élek?... Álmodom?...

A tónak lelke megigézett.

Testetlenül és nesztelen
Hűvös sugalmak rajja kel,
És átszűrődik lelkemen.
A tó, a tó titkot lehel.
Átsző mindent e lehelet.
Minden titok, amerre nézek.
Nedves köd ül a táj felett.

A tónak lelke megigézett.

Homály, homály! Minden homály!
Ez a chaos! Ez a setét!
A némaság ős lelke száll
Nagy szürke szárnyon szerteszét.
A nagy szárny zajtalan suhan.
Még nincs napfény. Még nincsen élet.
Az anyag áll csak hangtalan.

A tónak lelke megigézett.

A némaságba belevesz
A gondolat, a képzelet.
Igen, az első reggel ez:
A Lélek a vizek felett.
Elömlik, áthat mindenen.
Csak egyet látok, egyet érzek:
A végtelen! A végtelen!

A tónak lelke megigézett.

És halkan és önkénytelen
Imádság fogan ajkamon
Arcod előtt, ó Végtelen.
Imádkozom, imádkozom.
És bennem föllobog a fény:
Mely elveszett a vak homályban,
A Fényes Végtelen ölén
A lelkem, a lelkem megtaláltam!  
 

mail

 

Ha jönnél felém.

  
  Ha jönnél felém, mint enyhe szellő
és simogatnád az arcomat,
megérteném te félve jövő,
a benned dúló harcokat.

S ha jönnél felém mogorva széllel,
és cibálnád bőszen hajamat,
rád nevetnék én mit sem sejtőn,
feléd nyújtva az ajkamat.

És jöhetnél felém vad viharral,
mint őrjöngő, jeges fergeteg,
két kezed szelíden lefognám,
eléd borulva, reszketeg.

Mert nincs oly álca, mi elválaszthat
egymástól, szerető szíveket,
mit belül hordunk, az számít csak,
nem rejtheti el fergeteg.

Juhász Magda

mail

Gál János:

Adj verset!

Adj valamit most kérlek, valami szépet! 
Éjembe égetett csillagképet 
Szobámba kényelmes karosszéket 
Vagy csak egy verset, valami szépet! 

Adj vissza hitet, elfüstölgött éveket ... 
vonásaimnak tiszta éleket 
valómba szövött érintéseket 
egy verset... egy szót - mást nem kérhetek. 

Adj még nekem valami örökké valót 
Reményt, soha többé el nem halót 
Didergő testemre jó takarót 
Szomorkás verset, olyan meghatót... 

Hisz minden, mi jó, te vagy nekem 
Minden, mi az életben számít 
Csenevész fám, ha mégis terem 
Csak vers, talán könnyeket szárít... 

Ha bántalak, dobd el a percet, 
Bocsáss meg, s adj valamit: 

Adj nekem verset!

mail

Szép Ernő

Meglátod

A csillagok fölé
repül már az ember,
s lemegy olyan mélyre,
amily mély a tenger.

És lenn a tengerben
már fotografálhat,
ismerős lesz minden
rejtett növény, állat.

Mindennap az ember
új csodára ébred,
nem lesz semmi titka
majd a mindenségnek.

Távolba láthatunk,
távolba hallhatunk,
hosszú lesz az élet,
tán meg se halhatunk.

A lehetetlent is
szabad lesz remélni;
meglátod, hogy milyen
érdekes lesz élni.

mail

A vén cigány

Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vízen,
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig így volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett;
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Véred forrjon mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban,
Szemed égjen mint az üstökös láng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban,
És keményen mint a jég verése,
Odalett az emberek vetése.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Tanulj dalt a zengő zivatartól,
Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl,
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és embert öl;
Háború van most a nagy világban,
Isten sírja reszket a szent honban.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Kié volt ez elfojtott sóhajtás,
Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog mint malom a pokolban,
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Mintha újra hallanók a pusztán
A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sírbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prometheusz halhatatlan kínját.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

A vak csillag, ez a nyomorú föld
Hadd forogjon keserű levében,
S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jöjjön el Noé bárkája,
Mely egy új világot zár magába.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon,
Akkor húzd meg újra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel újra a vonót,
És derüljön zordon homlokod,
Szűd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával

Vörösmarty Mihály

mail

Törő Zsóka

A lélek tükre

Azt mondják, a szemed tükre a lelkednek,
mindent, mi benned van, belőle megfejtek.

Megmutatja szemem, hogyha boldog vagyok,
legszebb drágakőnél ékesebben ragyog.

Nem tudom tagadni, ha elönt a bánat,
szemem tükre elé fájdalom von fátylat.

Megláthatod benne, ha valaki szeret,
szeméből meleg fény simogat, ölelget.

De ha veszteség ér, ellepi a ború,
nekem is fájdalom, ha szemed szomorú.

Megláthatom azt is, hogyha félelem űz,
ilyenkor kialszik szemeidben a tűz.

Melegíti szíved, érzed, ha csodálnak,
szemeid ragyogó csillagokká válnak.

Ám, ha szemeidből könnyeid peregnek,
tudom, hogy hatalmas bánata szívednek.

De ha veled vagyok, gyengéden ölellek,
felszárad harmata csillogó könnyednek.

Felragyog szemeid tündöklő gyémántja,
jelzi, hogy veled van lelkednek barátja.

Szemeid csillaga ragyogjon örökre,
ne sírásra használd, csak az örömökre...

Hunyd le most két szemed, hadd jöjjön az álom,
én addig bársonyos pilláid csodálom.

Holnap egy új nap jön, szemeid fénylenek,
nevess rám boldogan, örülj az életnek...

 

mail

 

Kővágó Gábor

Igéző 

Oly gyönyörű az égbolt,
s oly csodálatos az éj.
Feltárul a régmúlt,
mondd csillag, mesélj.

Meséld el az időt,
a teret és a fényt,
az életről ki dönt?
Kezdd hát el a mesét.

Itt lenn egy kis csapat
csak terád figyel,
fényed hogy nő vagy apad,
s mily jeleket cipel.

Ám a tűzgömb nem szól,
csak a szférák zenéje,
még párat pislákol,
majd lenyugszik, s kialszik fénye.

mail

Számadás

 
  Móra Magda


De jó is néha számba venni:
mit kellett volna másként tenni.
Jaj, én is annyiszor hibáztam,
sütött a nap, és mégis áztam,
az idővel is rosszul éltem,
hol pazaroltam, hol szűkre mértem,
későn feküdtem, késve keltem,
és nagyon ritkán ünnepeltem.


Félúton mennyiszer megálltam!
Ha nem is kértem, sokat vártam,
sokat vártam a szívtől, észtől,
az igaz szótól, tiszta kéztől,
s bár minden nagyban hittel hittem,
az életet mint terhet vittem.


Fáradtan sokszor meghajoltam,
és minden harchoz gyenge voltam,
és minden éles szótól féltem:
a földön tán csak félig éltem.

mail

 

Nem is a vers


  Rózsa Dániel 


nem is a vers
a versírás a szép
mikor a Szó
a homályból kilép

s épp fordítva
mint ha összetörne
(egy tükörből
sok-sok kis tükörre)

százból egy lesz
mert mindben egy a kép
nem is a vers
a versírás a szép

érzéseim
szűk szavakba zárom
s újak jöttét
távozását várom

s a Kritika
jön: darabokra tép
nem is a vers
a versírás a szép

mail

 

Az én csendem


Az én csendem nehéz, mint az árvák könnye,
vádol, majd könyörög, úgy zuhan a földre,
hideg és kőkemény, mint késben a szándék,
legforróbb szavad is megdermedt ajándék .


Az én csendem konok, mint ránc a homlokon,
s úgy telepszik reád, mint nem kívánt rokon,
szívós és kitartó, akár földben a mag,
gyökeret ereszt, mint a felszított harag.


De a csendem lágy is, mint az alkonyi kék,
mint éjben a neszek, mint ringató mesék,
végtelen és áldott, mint templomok csendje,
mintha némák lelke együtt énekelne.


Az én csendem szelíd, akár a hajnalok,
mikor az égre az első fény fellobog,
s ha fáj neked olykor ezerarcú csendem,
hagyj kicsit magamra, és megszólalsz bennem.

Sárhelyi Erika

mail

Falu Tamás

IMÁDSÁG ELŐRE

Én istenem, ha egyszer felkelek,
S nyugodt szívű és békés bölcs leszek,
Ha azt érzem, hogy nem fáj semmi sem,
S imára hullik lázadó hitem...


Ha célnak látok csendes négy falat,
S egésznek érzem, ami fél maradt,
Ha csak ülök a fehér ház előtt,
S lehull lelkemről, mi reája nőtt;


Ha messzeségek karja el nem ér,
És szívem múltak díványán henyél;
Ha könnyem nem lesz, s nem lesz sóhajom,
Csak békességgel megrakott hajóm...


Én istenem, tekints le majd reám,
S most halld meg, mintha akkor mondanám:

Ha már elvetted ifjúságomat,
Ha vágyam nincs már, tüzem lelohadt,
Ha rámfújtál és lángom kialudt,
Fújd szét, uram, a megmaradt hamut!

mail

A kör peremén
 
  Én nem tudom már, merre járok,
minden út magába fut.
A kör velem egyszer bezárul,
s nincs érintő, nincsen húr.

Kiszámolnám, mikor lesz vége,
ha egyenesként égbe jut.
De Isten tudja, mennyit érhet,
ha az ember mindent tud.

Zsefy Zsanet

mail

Gyurkovics Tibor

Mi lesz velünk?

Mi lesz velünk ha nem leszünk
ha mind a ketten eltűnünk
a sürü ködben egy letűnt
világban mint a sebesült
mi lesz velünk?

Akkor majd kiket szeretünk
ha nem leszel és nem leszünk
ha a ködök közt lebegünk
mint akinek az esze tűnt
mi lesz velünk?

Én nélküled te nélkülem
fölszállunk majd egyenesen 
a kék szelekbe szertelen
és túlvilági szerelem
mi lesz velem?

Mi ketten már egyek vagyunk
és soha el nem szakadunk
te nélkülem én nélküled
többé már soha nem leszek
ugye szeretsz?

Csak örökké ezt kérdezem
mint szél a faleveleken
csak pörgök fújok reszketek
velem leszel de nélküled
én hol leszek?

Az űrbe dobva mint a kő
a végtelenbe térülő
időben hol lesz az a nő
aki te vagy és én meg ő
és én meg ő?  
 

mail

 

Már semmi nem a régi

Már semmi nem a régi,
Valahogy minden megváltozott,
Már én sem az a lány vagyok,
Aki lenni akarok,


Két bőrönddel a kezemben mégis elindultam,
Hol nyugodtan, hol pedig feldúltan,
Egyikben a múltam,
Másikban a jövőm rejtőzik el,


Lábam alatt az út, melyet a sors vezérel,
Múltam, jelenem, s jövőm mind Isten kezében,
Mégis sokszor érzem úgy, hogy egy helyben veszteglek,
Félresiklott életem próbálom egyenesbe hozni,


A múltam és a jövőm között a jelenben egyensúlyozni,
Bal kezemben a múlt,
Mintha ezernyi súly a mélységbe húzna,
Felépített valóságomat egyre csak összezúzza,


Jobb kezemben a jövő,
Mely épp kibontakozna,
Minden nap új és új lehetőséggel kárpótolna,
Nem mindenkinek adatik könnyű élet,
Azt hiszem, az enyém épp elég kemény lett,


Van, amit nem lehet kárpótolni,
Sem beletörődni, inkább csak megpróbálni elfogadni,


Lehetnék reményvesztett,
De én nem csüggedek,
Két bőrönddel a kezemben inkább előre megyek,


Olykor még visszanézek,
Szemem a bal kezemben lévő bőröndre téved,
Szeretném már látni, ahogy a múltam a semmivé lesz,


Hiszen hívogatnak még a jövőbeli szép remények,
Régóta dédelgetett álmok,
Csak hinni kell, hogy mindez az enyém lesz,


S ha legközelebb megint visszanézek,
Azt már emelt fővel teszem,
A bal kezemben lévő bőröndöt egyszerűen csak elengedem,


Nem fogom az erőm a múltamra fecsérelni,
Mindig hittel kell egy újabb lépést tenni,
S a jobb kezemben lévő bőrönddel révbe érni,
Új álmokat keresni, véghezvinni, merni élni,
Mert az élet szép, csak nem kell tőle félni.

Mihalik Anikó  
 

mail

 

Posztós Lenke

Szülőfalúm templomába jöttem imádkozni


Szülőfalúm templomába jöttem imádkozni:
A jó Isten kegyelméért ismét hálát adni.
Megköszönni életemet, s mindent amit adott;
Bármerre is vitt a sorsom, Isten el nem hagyott!


Harangszónál tanitott meg engem jó anyám:
Térden állva, alázattal mondjam el imám.
Hitet vésett a szivembe kicsinykorún, régen
Azóta egy harang se szól, oly gyönyörű szépen.


Rég elhagytam én a falút, az idő elszaladt,
Kongása a vén harangnak szivemben megmaradt.
Hivogatott örömökben, de bánatban is ott volt,
Mikor Isten árvasággal, könnyel próbáltatott.


Bármerre visz sorsod útja, s mint múlnak az évek;
Visszacsalnak olykor -olykor a régi szép emlékek.
Gyermekkorom, ifjúságom, úgy szivemhez tapadsz-
Köszönöm, ó kongó harang, hogy haza hivogatsz!


Köszönöm, a jó Istennek, hogy itt lehettem ma;
Felüdült a lelkem, mint a folyómenti fa,
Mert szent ez a hely, mely ölébe fogadott,
Szent e templom, s e falú, mely keblén ringatott!

 

mail

 

PÓSA LAJOS

A BESZÖGEZETT ABLAK


Édes hazám, édes anyám,
De sok sebből vérzel!
Oh' hogy is tudsz megküzdeni
Annyi szenvedéssel!


Mégis az a legfájóbb, hogy
Fiaid elhagynak...
Egyre több a lakatlan ház...
Beszögezett ablak!


Mennyi, mennyi üres hajlék,
Világtalan kunyhó!
Nem nézhet be a kelő nap,
Nem nézhet a hunyó.


Nem mosolyg rá a muskátli,
Aki arra ballag...
De szívtépő oh az a
Beszögezett ablak!


Világtalan üres hajlék
Be nagyon is árva!
Füsti fecske se rak fészket
Eresze aljára.


Nem füstölög a kéménye
Hívón az utasnak...
Tova űzi az a sötét,
Beszögezett ablak!


Kidűlt-bedűlt a sövénye,
Udvara: gyom, dudva...
Mit érezhet ott az a föld,
Csak az Isten tudja!


Hol azelőtt a nóta csengett:
Szelek sikongatnak...
Talán sír is az a vak szem:
Beszögezett ablak!


Hej, az a sok néma kunyhó.
Mintha sóhajtgatna!
Mennyi letört hit, reménység
Fekszik benne halva!


Koporsója: sok örömnek,
Bölcsője: bánatnak...
Meg-megzörren, megreszket a
Beszögezett ablak!


Édes hazám, oh add vissza
A szemük világát!
Mosolyogtasd a muskátli
Szép piros virágát!


Füstölögtesd a kéményét
Fecskés ereszaljnak!
Hadd nyíljon kis valamennyi
Beszögezett ablak!


Álld el a kivándorlóknak
Útját mindörökre!
Öleld föl már a karodba
Könnyüket törölve.


Ne csak könnye: kenyere is
Legyen a magyarnak...
Tudom akkor nem lesz többé
Beszögezett ablak!!!

mail

Egyszerű 

Nem baj, ha nem jut vaj kenyérre.
Szeretteimet baj ne érje.
Utamat semmi meg ne bontsa.
Maradjak, mindegy, kinek, furcsa.

Egyetlen versért is megérte.
Akadjon csupán egy, ki értse.
Urak előtt már meg ne álljak,
nemes maradjak, mint a bánat.

Jónás Tamás

mail

Idő-vonat

Idő-vonat száguld velem,
élet vasútvonalán.
Akkor ültem e vonatra,
mikor megszült, jó anyám.

Múltba nézve: látom magam,
mint óvodás gyermeket,
hosszú pálya van mögöttem,
láttam sok völgyet, hegyet.

Egymásután maradtak el,
tanyák, falvak, városok,
gyümölcsösök, rózsakertek,
árnyas zöld, oázisok.

Sok kocsiból áll e vonat,
azon száguld nemzetem,
abban tett le egy családba
engemet is, Istenem.

Egyre ritkul, fogy a családom.
Szülők: több testvér leszállt.
Könnyes búcsút vettem tőlük,
mert a vonat, meg nem állt!

Földi létnek határa van.
Testem tovább nem mehet.
Ám a vonat tovább robog,
megállítni nem lehet!

Lelkemet -mely hallhatatlan-
várja csodás égi hon.
S abban: élet fénysugara,
ragyog minden homlokon!

Pecznyík Pál

mail

Becsülöm...


  Becsülök minden egyes napot,
minden percet, minden szótagot.
A napot, a szelet, csillagot,
minden átélt, hallott dallamot.

Becsülöm mi volt, a tegnapot,
a kínt, mi túlélni tanított.
A magányt, mi velem virrasztott,
a hitet, mi meg nem tagadott.

Becsülök vágyat,indulatot,
az ösztönt, lázat, gondolatot.
A vihart, csendet, alkonyatot,
velem újuló virradatot.

Becsülöm, ahogy szemed ragyog,
őszinteség, mit visszakapok.
Féltésed, ami rám mosolyog,
tükör, melyben még érték vagyok...

Alkony/ Ilona Zagyi Gáborné/

mail

Csalódás

Csalódni egy hü barátban,
Rosszabb, mint a végzet
Fájó szíved sajog,
S rogyadozik térded.

Megsebzett lelkedet,
Fájdalom mardossa,
Gyógyulást nem találsz,
Kínzó bánatodra.

Hol is rontottad el,
Mit csináltál rosszul,
Lelkiismereted
Támad hátba orvul.

Gyötör a gondolat,
Hátha te hibáztál,
És az érzésekkel,
Könnyelmüen bántál.

Sajnos most már késö,
Vagy lehet, hogy mégsem,
Tegyük túl magunkat,
Gyorsan az egészen.

Beszéljük meg végre,
Ezt a kényes témát,
Oldjuk meg valahogy,
Köztünk a problémát.

Mert senkinek sem jó,
Feszültségben élni,
Ezt egy hü barát,
Biztosan megérti.

* Imre *

mail

Eli Michels 

Kívánok Neked időt 

Én nem kívánom Neked 
az összes lehetséges adományt 
Én csak azt kívánom Neked, 
ami a legtöbbnek nincs meg. 

Időt kívánok Neked 
örülni és nevetni... 

Időt kívánok Neked 
tennivalóidhoz és gondolkodáshoz 
Nemcsak saját magad számára, 
hanem arra, hogy eloszd. 

Időt kívánok Neked, 
nem sietéshez és rohanáshoz, 
Hanem az időt 
a megelégedettség lehetőségéhez.. 

Időt kívánok Neked, 
hogy a csillagok után nyúlj, 
És időt a növekedésre, 
azaz a megérésre. 

Időt kívánok Neked 
újra remélni és szeretni 
Nincs értelme ezt az időt elhalasztani. 

Időt kívánok Neked, 
hogy megtaláld saját magadat, 
Minden napot, minden órát, 
mint boldogságot fogadni. 

Időt kívánok Neked 
arra is, hogy a bűnt megbocsássuk  
 

mail

 

Csendes éj...

Rebegő pillámra most ül a nyugalom,
szivárványfürtben, színes léleklugason.
Ne űzd, ne zaklasd a reszkető erényem!
Mezítelenül kucorgok én - szerényen.

Lágy pókhálócsipkén megremeg a vágyam,
időtlen, jó érzés - hozzád ér a vállam,
csillagokat vet a nem szűnő izgalom,
ördögszekéren már nyargalok. - Irgalom!

Boldogság nem riad - kacéran tétováz,
gyengéden vállamhoz hajol, ajkán fohász,
nyár szakad szívemben - Tejúton szaladok,
incseleg a remény, kokettál - maradok.

Bíborpalástú csend - muskotályos nyárban,
könnyedén, nesztelen szökdécsel egy lázban,
azúrselyembe hunyó, méla csillagok -
kormot fújt rám az éj - szívedbe illanok.

Horváth Piroska

mail

Az élet kérdései

Már többször megkérdeztem azt,
hogy én még mire várok,
's nekem ez a hosszú élet
egy áldás-e vagy átok.


Minden nap várom a választ
de nem válaszol senki,
pedig a választ naponta
már minden madár zengi.


Míg a reggeli madárdal
örömöt jelent neked,
addig örülj a mának, mert
addig nem kell elmenned.


Amíg a fényes napsugár
reggelenként rád ragyog,
's a kis méhek zümmögését
oly boldogan hallgatod.


Amíg még örülni tudsz, az
ismert léptek zajára,
amikor még megremegsz, a
szeretett lény hangjára.


Te még élsz, nem csak létezel
a holnapra ne gondolj,
ha alszol, akkor ébredj fel,
hogy majd később ne tombolj.


Az életnek ne engedd meg, 
hogy ő vezessen téged,
néha bátorság kell ahhoz,
hogy te meghúzd a féket.


A múltban az életednek
tudtál éveket adni,
most akarj az éveidnek
egy szép életet adni.

mail

Mihalik Anikó

Jöhet hó

Jöhet hó, vagy fagy, vagy szél,
Az erős lélek mindent kibír, sosem fél,
Lehet árnyék, sötétség,
Hisz a fény téged mindvégig kísér,
Mert van egy hatalmas tenyér,
Melybe minden, mi téged körülvesz belefér,
Ne feledd, nem más, mint Isten hordoz a tenyerén.


Legyen bármi is ezen a földtekén,
Nincs az a probléma, amivel ő el nem bír,
Ez egy hatalmas ajándék,
Ő azt szeretné, hogy áldott légy,
És mindig szeretetben élj,
Cserébe csak annyit kér,
Higgy magadban, s akkor ő lesz a biztos hátszél,
Aki utadon elkísér.


Nem lesz könnyű,
De mikor feladnád,
Vagy helyzeted kilátástalannak tartanád,
Ne keseredj el, s ne folytass struccpolitikát,
És még véletlenül se meghátrálj,
Inkább higgy, bízz és remélj,
Fordulj hozzá bátran és kérj,
Érjen egy imára össze az a két tenyér,
Legyél bátor és ne félj.


Minden napodon szeretetben élj,
Mert a kérőknek megadatik,
Aki hisz, az megtartatik,
Nincs mitől félj,
A döntés a te kezedben van,
Élsz vagy félsz,
Légy hálás mindenedért,
Ha valamiben hiányt szenvedsz,
Hittel kérd!

mail

 

Hiszek a csodában

Hiszek a csodában
egy boldogabb világban
ahol az emberek szívében
csak a szeretet lakik
ahol a félelmet nem ismerik.

Hiszek a csodában
egy őszintébb világban
ahol bízhatunk Hiszek a csodában.
Nincs hazugság, ócska színjáték
ahol a szeretet létkérdés

Hiszek a csodában
egy élhetőbb világban
ahol mindegy a származás
ki rokon, ki barát
ahol a szeretet valóság.

Hiszek a csodában
egy emberibb világban
ahol a vagyon nem érték
nincs közöny, sem irigység
ahol a szeretet ajándék.

Hiszek a csodában
egy olyan világban
ahol nem "bűn" a szegénység
nincs hírnév, sem kiváltság
ahol a szeretet gazdagság.

Rózsahegyi Anita

mail

Sík Sándor

A könny születése

Boldog a bűn és érdemtelen áldott, 
Mert semmiből teremt egy új világot. 

Boldog a bűn, mert ő szüli a könnyet 
És százszor szent a könny. 
És másom nincs, csak a könny, amit sírok, 

Egyetlen ősi örököm. 

Nincs másom. És az sem enyém, 
Az én könnyem nagytitkos messze tenger, 
És én úgy állok partja meredekjén, 
Félve és fázva, félig-húnyt szemekkel. 
És a szemem lehúnyni sem merem, 
Mert a tengeren sziszegnek az éjek, 
És elzsibbaszt egy szörnyű félelem; 
És a szememet kinyitni is félek. 
És úszni kellene és nem merek, 
Hiába hívnak messze tengerek; 
Csak reszketek, vacogva reszketek. 
És, jaj nekem, egyhelyben állok. 

A bűn az áldott. 

Mert eljön és az óriás vizeknek 
Örvénylő mélyére merít, 
És tágra nyílt szemeim elé hozza 
A mélységek rejtelmeit. 
Megmutat mindent ott lent a fenéken, 
Hullám alatt, kövek megett, 
És úgy találom meg enmagamat 
És úgy találom meg a könnyeket, 
És ama világos világot. 

A könny, a könny ezerszer áldott!

Emelt fővel

Mikor még az évek nem nyomták a vállam,
égre szegett fejjel, egyenesen jártam.
Enyém volt a világ, enyém volt a minden!
Szép mesék szavában tiszta szívből hittem.

Számolatlan kincsem száz marokkal szórtam -
igazából boldog két karodban voltam...
Sorsom napsugára beragyogta létem,
bőven kaptam mindig, sose kellett kérnem!

S ahogyan az évek gyűltek szépen, sorba,
s telt a kincseskamrám feneketlen gyomra,
úgy lett büszkeségem, csorbafülű bögre,
s nem vágytam már olcsó, talmi örömökre!

Többet ért a szent szó, többet ért egy könnycsepp -
bár a terhem attól, nem lett sokkal könnyebb,
mégis mássá lettem, s igaz szeretetben,
Isten templomában szívem melengettem.

Ma már lassan járok, fejemet lehajtva -
mindent amit kaptam, fáradt vállam tartja,
de a sors szemébe bátran belenézek,
barátaim lettek már a súlyos évek!

Szűk marokkal kérek, bő marékkal adok -
hiszen amit adok, mindent visszakapok!
Ezért vagyok gazdag, nem a kincsek miatt!
Emelt fővel megyek, ha az Úr majd hívat.

H.Gábor Erzsébet

mail

Somlyó Zoltán

CSAK ADDIG...

Szeretnék addig élni, 
míg élni érdemes. 
Míg szívem nem öregszik, 
hajam még nem deres.

Amíg öröm a munka 
és tisztán lát a szem, 
amíg a nap s az éjjel 
mind, mind enyém leszen.

Szeretnék addig élni, 
míg csábít az öröm, 
míg bíztat a reménység 
e földi körökön.

Míg szabad lesz a lábam 
és erős két karom, 
amíg az élet terhét 
cipelni akarom.

Amíg a nyári szellő 
szivemben lengedez - 
szeretnék addig élni, 
míg újra béke lesz...

Így szerettem volna én is, 
csak nem sikeredett!  

mail
 

A hervadáshoz

Végh György

Füves mezők! hová suhant a nyár?
Még érzem tébolyító illatát,
de már a fák derűje hulldogál,
s az ősz lebegteti aranyhaját.


Eltűnt a nyár! a fény is hervadoz,
a rét talán örökre megfakul -
az őszi szél bármilyen dallamos,
lehull azért a lomb, a lomb lehull.


Lombos nyarak borúja, hervadás,
ne vidd magaddal hulló lombomat,
a sárga sorvadás, a lankadás
egy fázós hajnalon még elragad.


Teríts avart a fák alá megint,
s az őzeket szeresd, ha nem leszek -
pillangós ősz! hanyatló fényeink
a gyáva nyár fölött keringjenek.


Miként bölcsőben alvó kisleány,
olyan szelíd a csöndes őszi táj -
halvány fejem nyugodtan hajtanám
engesztelő, nehéz álomra már.


Maholnap, mint a nyár, eltűnök én
és nem viszem magammal illatom -
subás telek dermesztő éjjelén
a csillagok zenéjét hallgatom.


Ó, hervadás, derék vigasztalóm,
ha meghalok, tudom: kinek se fáj -
de mégis majd azon a hajnalon
nem lesz olyan szelíd az őszi táj:
olajként lobog a dacos vihar,
szélnek ereszti hamvadó porom -
az esti dér ezüstje eltakar
és szárnyas füst kígyózik síromon.

mail

Ködös évszak előtt

Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,
ahol kékebb és ragyogóbb a menny.
A lelkedet csűr-szélességre tárd
és kéve-számra szedd a napsugárt.

Azt is, amit a nap búcsúzva ont,
ha arany küllőt vet a horizont,
s ott is, hol késő délutánokon
még megragyog fémsárga lombokon.

Sietni kell. Egy nap leszáll a köd
és szűkre fogja szemhatár-köröd.
S egy éj is jön, mely csillagfényt sem ad,
s évmilliókig nem lesz sugarad.

Áprily Lajos

mail

Ábel Andrea

Tövismadár 

"A mondabeli tövismadár csak egyetlenegyszer énekel életében, 
de akkor szebben, mint a föld bármilyen más teremtménye. 
Ahogy elhagyja fészkét, egy tövises fát keres, és nem nyugszik, 
amíg rá nem talál. Akkor az ádáz ágak között rázendít dalára, 
és fölnyársalja magát a leghosszabb, leghegyesebb tövisre. 
Haldokolva fölébe emelkedik önmaga szenvedésének, 
hogy túltrillázza még a pacsirtát, a csalogányt is. 
Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, 
őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben. 
MERT A LEGESLEGJOBBNAK MINDIG FÁJDALOM AZ ÁRA... Legalábbis a monda szerint." 

(Colleen McCullough: Tövismadarak)

Tudja, mi sorsa,
mi végzete,
árva kis lelkének
hogyan kell élnie,
néma könnycseppek,
mik várják a hajnalt,
s mély csendben temetik
a magányos holdat.
Szíve dobban,
vágyva,
de örök hallgatás
az ára,
élhet így,
de álma halott,
vagy válassza álmát,
ám így utoljára sikolt...
Mit ér az élet,
ha foszlik mindenünk,
mit ér vele a test,
ha haldoklik a lelkünk...
Választottam én is,
mint Tövismadaram,
egyetlen pillanatot,
csak ennyit akartam.
Ezer könnycseppet adnék,
egyetlen mosolyodért,
ezer élet-percet,
egyetlen pillanatért...
Tövisem mérge
árad már testemben,
elérte szívemet
kegyetlen végzetem...
De még egy utolsó,
egyetlen pillanatra,
tekintetedben látom a szikrát,
míg karodban tartva,
lassan csukódik
szemem, életem,
kismadaram hangja,
meghozza végzetem...
Egyetlen pillanat,
mi nekem adatott,
egyetlen pillanat,
szerelmem ennyit kapott,
egyetlen pillanatra,
szívem szívedhez ért,
egyetlen pillanatot kértem,
cserébe életemért.  
 

 

Lehoczky János 

A vizek fohásza 

Vándor, ki szomjadat oltod forrásom vizével 
vigyázz reám! 
Én hűsítem arcodat forró nyári napsütésben, 
én frissítem fáradt testedet vándorútjaid után. 
Csobogásom nyugtatja zaklatott lelkedet, 
habjaim tánca bűvöli tekintetedet. 
Poros gúnyádat tisztítom, 
egészséged őrzöm. 
Szépítelek, gyógyítalak, 
üdítelek, vidítalak. 
Erőmmel hajtod gépedet, malmodat. 
Tartom csónakodat, hordozom hajódat. 
Általam sarjad vetésed, 
én küldök termékeny esőt 
szikkadt kertjeidre. 
Ott búvom édes gyümölcseidben, 
a nádasok illatában rejtezem, 
barlangok mélyén, erdők rejtekén, 
sziklák között, csúcsok fölött, 
posványban, sodrásban, 
rám találsz. 
Az élet bárkáit ringatom. 
Otthonaként velem érez megannyi lény, 
úszó, lebegő állat, lengedező növény. 
Kusza hínár, tündérlő virág, 
meglepő, eleven vízivilág. 
Remélő ikra, játszi poronty, 
leső harcsa, óvatos nyurga ponty. 
Bölcső vagyok, 
folytonos születés csöndes színpada. 
Kezdet vagyok, a földi élet ősanyja. 
Változás vagyok, végzet vagyok, a pillanat méhe. 
Állandóság vagyok, szüntelen harcok békévé összegződő reménye. 
Szelíd forrásként becézhetsz, 
érként, patakként kedvelhetsz, 
folyamként köszönthetsz. 
Megmosolyogsz tavaszi pocsolyákban, 
üdvözölsz berekben, limányban, 
lidérces lápon, keserű mocsárban. 
Csepp vagyok és óceán. 
Tomboló vihar és szivárvány, 
búvópatak és szökőár, 
felhő és kút. 
Ismersz, mint szigorú jéghegy, zord jégvilág, 
mint lenge hópehely, tréfás jégvirág, 
illanó pára, gomolygó zivatar. 
Vízesés robaja, hullám moraja, 
cseppkő csöppenése, veder csobbanása, 
eső koppanása, véred dobbanása. 
Kék vagyok, mint a tenger, 
fénylő, mint a csermely, 
szőke, mint a folyó, 
zöld, mint a tó, 
fehér, mint a hó. 
Feszítő gőz vagyok, tanulj meg tisztelni! 
Csikorgó fagy vagyok, tanulj meg kibírni! 
Aranyhíd vagyok, tanulj meg csodálni! 
Örvény vagyok, tanulj meg vigyázni! 
Buborék vagyok, tajték vagyok, 
szeretned kell! 
Hűsítő korsó vagyok, 
heves zuhany vagyok, 
élvezned kell! 
Tükör vagyok, arcod vagyok. 
Hullám és híd, part és a víz. 
Erő és báj, folyó és táj, 
úszás és merülés, 
áldás és könyörgés, 
értened kell! 
Víz vagyok. 
Őrizned kell!  
 

 

A hegy fohásza 

Vándor, ki átkelsz énrajtam, tekints reám!
Én vagyok az, kinek köveiből házadat építed,
szobraidat faragod.
Én vagyok az út vándorlépteid alatt.
Napsütötte lankáimon megpihenve
hegy-völgyeim látványa nyugtat,
bérceimre hágván feltárul a szemhatár.
Szikláimon sólyomfiak bontogatják szárnyukat,
Meredélyeim virágcsodákat oltalmaznak .
Rengetegeim vadak tanyája
Szurdokaim titkait előtted felfedem
ellenségeidtől ormaimon védelmet találsz.
Hozzám menekülsz,
ha a viharban barlangjaim oltalmára vágyol.
Mélységeim kincseket rejtenek,
Szenem fűti kohóidat,
érceimből fémeket olvaszthatsz.
Én vagyok, aki a csillagok közelébe hívlak
derült nyáréjszakákon
eltűnődve messze tekinteni szirtjeimről.
Vándor, ki átkelsz énrajtam, ne félj!
Megóvlak, ha méltó vagy reá!

/A szerző számomra ismeretlen/

Jakab György

Milyen szép a világ... 

Ha zöldebb a fű
Ragyog a fény,
S a könnyű szél 
Arcomhoz ér,
Akkor hadd mondjam el,
Milyen szép a világ...

Ha leszáll az est
A Hold vigyáz rám,
S barátként kíván jó éjszakát
Neked hadd mondjam el,
Milyen szép a világ...

A szivárvány színét
Az égre festheted,
A felhők bánatát
Messzi űzheted,
Nincsen már semmi baj,
Ne bánts másokat!
Örülj, hogy élsz,
Hisz ember vagy!

Ha szomjas a szív,
Akkor se félj.
Szerelmet olthat új szenvedély.
Neked hadd mondjam el
Milyen szép a világ....

Ó, hát hidd te is el,
Milyen szép a világ...

mail

Móra Magda

Szavak

Mindig szavakkal dolgozom,
áldott bennük a szín, a bőség...
Mikor kezdődött, nem tudom,
de gyötör rég a felelősség
minden szóért, mely bennem él...
Ha fontolatlan tán kimondtam,
belémvágott, mint pengeél,
hogy ismét, újra gyenge voltam.

És gyakran fájtak már szavak:
- tán ők neveltek rá, a holtak,
kikkel kihunyt a gondolat,
csak azt hagyták ránk, mit kimondtak -
tőlük tanultam, azt hiszem,
hogy fénye, súlya van a szónak,
és nem tudom - tán sohasem -
jóvátenni a ki nem mondtat.

Mert lehet bűn a locska szó,
de lehet bűn a ki sem ejtett:
egy elmulasztott búcsúszó,
mely seb lesz akkor is, ha rejtett.
Egy elhallgatott védelem,
mely könnyed gyávaságban halt el,
vagy megszólalt a kényelem
egy rég várt visszhang így maradt el.

Hiányzott az a biztatás,
mitől könnyebb lesz tán az élet,
s mert nem mondta ki senki más,
még árvább lett az árva lélek...
Egy furdaló vágy egyre hajt,
és vádlón egyre sürget engem,
ne haljon el a gondolat,
ha egyszer megszületett bennem.

Ha nem lesz fa, hát cserje lesz,
egy csepp árnyékot mégis adhat,
a napfénnyel nem versenyez,
de holdsarlónyi fény maradhat.
Ha sziklára hull, az se kár,
tán nem volt létre érdemes sem,
csak ne maradjon - késve már -,
mint kínzó súlyú teher bennem.

Hogy célba ér, vagy megreked,
tán nem is szabad, hogy kutassam...
De mindegyik szó üzenet,
hogy tovább küldjem. Azért kaptam.  

 

 

Ifj. Bartha Sándor 

A béke szeretnék lenni.


A nagybetűs béke, ami szíveket jár át,
hegyeket mozgat, életeket ment.
A béke szeretnék lenni.


Létjogosult, igazi béke,
nem áltatás, nem ékesszólás,
csak béke... és nyugalom.
Nyugalom, mely éltet,
értelmet ad és továbbvezet.


Nyugalom, mely a szívembe dorombol,
lelkembe költözik és ott honol.
Nyugalom, mellyel vígan járhatok,
nem aggódhatok, nem síránkozhatok,
nem zúgolódhatok, csak... nyugodhatok...
örülhetek... köszönhetek... hálás lehetek...
és nem félhetek.


Csak így élhetek, csak így szerethetek,
csak így lehet hitem, reményem, életem.
Csak így járhatok Teveled, Istenem.
Csak így kereshetem a fényt, mely utat világít,
mely Hozzád irányít, és Téged mutat.


Ó, mutasd az utat, mutasd
és nyújtsd a karodat, a jobbodat,
erős, hatalmas, átszegzett karodat,
hadd fogózzam belé, hadd kapaszkodjam belé
és el ne engedjelek, meg ne tagadjalak,
el ne hagyjalak soha-soha-soha.


Mert Te, csak Te vagy egyedül Istenem,
aki békét adsz, akinél nyugalmamat megtalálhatom.
És én ezt a békét akarom.

mail

Kozma László

Szent Imre himnusz 

Reménnyel az ország, tiszta hittel várta, 
Véle folytatódjék István királysága. 
Térdre hullott Imre, és lelkét kitárta, 
Hozzád szállt imája: 


Tőled van, Isten, királyok hatalma, 
Krisztus feléd fordul nemzetek bizalma, 
Adj olyan hatalmat, vezetni a népem, 
Hogy tehozzád térjen. 


Add, Uram Isten, bár életem árán, 
Kereszt uralkodjék magyarok hazáján. 
Terjeszd ki e földre megváltó kegyelmed, 
Néped fölemeljed. 


Bakony erdejében fohászkodik Gellért: 
Érleld meg e földön szőlődnek gerezdjét. 
Amely tested rejti, áldozati ostya, 
Megváltásunk hozza. 


Veszprém városában Gizella királyné, 
Szíve dobbanása rebbenő madáré. 
Templomi palástba hímzi arany álmát: Boldog 
Magyarország fényes ragyogását. 


Hallgasd meg kérését, ki messziről tért meg, 
Hazajöttem ide, óvjad ezt a népet, 
Ne hagyja el béke, bőség és szerencse, 
Jövő dicsőségre a fiam vezesse. 


Túl emberi terven szándéka Istennek 
Más utat készít hívének, a szentnek. 
Földi hiúságot aki megvetette, 
Magához emelte. 


Így teljesült be imádságod végleg: 
Szent Imre herceg, vezetheted néped. 
Nyertél az úrtól nem romló hatalmat, 
Hitünk hogy megtartsad.

mail

Életed könyve

Van egy nagy, színes könyv valahol,
Melyet talán az angyalok vezetnek.
Tartalmat a te életed ad,
Minden oldalnak, minden fejezetnek.

Gyermekkorod színe a fehér,
Mert ártatlanul jöttél le a földre.
A szívedben meggyújtott gyertya,
Ragyog, fénylik, ott belül mindörökre.

Tarka és színes az ifjúság,
Sok piros betű a boldog szerelem.
Kék a jóság, arany az öröm,
Zöld a reménység, a béke, türelem.

A szenvedés betűje lila,
Komor és fekete színe a gyásznak.
Az üres lapok sorakoznak,
És mind-mind a te életedre várnak.

Lehetnek itt olyan oldalak,
Amelyeket szürke betűkkel írtak.
Mikor megbántottál másokat,
És ezért még az angyalok is sírtak.

A megbánás ezüstös fénye,
Minden szürke oldalon átragyog.
S a szeretet, mit adsz magadból,
Könyvedben a legfőbb, legnagyobb dolog!

Farkas Éva

mail

Mit jelentesz nekem?

Szeretném elmondani 
mit jelentesz nekem,
hogy nem lehet teljes
nélküled az életem.

Mert szerelmeddel bennem
a fél is egész,
minden,mi hiányzik
teljesnek tűnő kép.

Veled rövidebb az éjjel
és sokkal szebb a nappal,
megenyhül a fájdalom,
a mosoly boldogabb.

Hamarabb jön a tavasz
a hideg tél után,
Nem perzsel úgy a hőség
a forró nyár során.

Édesebb a gyümölcs
és színesebb a falevél,
Nem rontja el kedvemet,
a zivatar,a sár, a szél.

Mert szerelmeddel bennem
a rész is egész,
Minden mi hiányos
veled lesz teljessé. 

Együtt könnyebb minden teher,
sokkal kisebb a súly,
Szebben ragyog a sok csillag
és fényesebb a Hold. 

A szívem vígan dalol,
eltűnik bánatom,
ha két szemedbe nézek
lelkedbe láthatok.

A két kezemet fogva
hűséget ígértél,
A szívünk együtt dobban,
s ez örök elég..

Fehér Yndigó

mail

Megtartalak magamban

Egyszer elmúlik lelkünk színes álma, 
meghal a világ, és eltűnik minden, 
csak te maradsz meg, mert magammal viszlek; 
megtartalak bűbájnak és varázsnak, 
ha kihűl minden, te égj majd parázsnak. 

Megtartalak magamban drága múltnak, 
tegnapok csodájának, édes bűnnek - 
s olykor, ha más emlékek fel is tűnnek - 
sorsomként idézlek újra és újra; 
hisz valahol édes múltnak e búja. 

Nem feledem az egykori víg nyarat, 
s amíg csillagom fénylik fent az égen, 
a szívemben őrizlek csendben, mélyen - 
bár tudom, tűnt fények méze hervatag - 
te bennem élsz némán, örök hallgatag. 

Kihűlt a vágy, száll a múlt. A szerelem 
emlékként, kiégve roskad a mába, 
én mégis suttogom magamban lágyan, 
hogy - bár már nyárutóm fénye szendereg, 
örök emléknek - Te maradsz meg nekem.

Lakatos Zsuzsa

mail

Láss csodát!

Ősz fejem lehajtom ráncos, vén kezemre,
Úgy gondolok vissza elmúlt éveimre.
Bizony nem volt könnyű ennyi évet élni,
Keményen dolgozni, a gondoktól félni.

Mégis úgy gondolom, csodás ez az élet,
Csak észre kell venni a sok jót és szépet!
Ha a kelő nappal kelünk minden reggel,
Tele lesz a lelkünk tiszta szeretettel.

Varázslatos látni az ég tündöklő kékjét,
És meglátni benne a jövő reményét!
Gyönyörködni abban, ahogy egy kismadár
Csemegét csenni a gyümölcsfára száll.

Csodálatos látni, ahogy felszáll a köd
A marosparti fenyők fölött,
És nyomában ragyognak a fények,
Ébrednek bennünk a remények!

Este, ha a csillagokat nézed,
Szíved mélyén édes emléket idézel
Arról, hogy voltak ragyogó, szép napok,
Fényes éjszakák és múló bánatok!

Vihar után, ha az ég derül,
Az jut eszedbe észrevétlenül,
Hogy a szivárvány maga a csoda,
A víz és a nap szerelmi mámora!

Nyisd ki hát a szemed, és lásd a csodát,
Ne nézd a világ sötét oldalát!
Éld meg, amit adott az élet,
A szépet, a szépet, a szépet!

Németiné Kodrán Erzsébet

mail

 

Néhány évet kaptunk

Néhány évet kaptunk csupán
Mit leélhetünk e földön,
Úgy töltsük el ezt az idöt,
Hogy a múltunk ne gyötörjön!

Amikor majd visszanézünk
És nem látunk semmi szépet,
Akkor fogunk csak rájönni,
Tartalmatlan volt az élet.

Mennyi mindent mulasztottunk
Bölcsen élni sosem tudtunk,
Most már késö, jön a halál,
Fáradt szívünk nyugtot talál.

Lepergett rövid életünk,
Új dimenzióba megyünk.
Itt hagyjuk e kedves bolygót
Nyújtson testünknek koporsót.

*Imre*

mail

 

Megosztás Megosztás a Facebook-on