Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


** Ünnep / Húsvét * / Keresztút ***

 

Boldog névnapot !

 

 

Harsányi Lajos

Keresztút

I.

Pilátus halálra ítéli Jézust

Nem állt mellette egyetlen tanítvány.
Pilátus tétován emelte karját:
"Vigyétek hát, ha vérei akarják!"
És felrivallt a csőcselék, a hitvány.

Üvöltözött, mint széteresztett csorda.
A főpap kedve száz arannyal ért föl.
Pilátus mosta rút kezét a vértől.
A tálból tiszta víz csorrant a porba.

Pogány bíró ítélt kegyetlen aggyal
Olyant, mi több, mint égben minden angyal
S kinek szemébe nézni senki sem mer.

Az ész megáll, mint megtorpant planéta.
Hitetleneknek mindig szörnyű példa:
Istent ítélt halálra földi ember.  

Harsányi Lajos

II

Jézus vállára veszi a keresztet

Istent ítélt halálra földi ember.
Vállára vette rettentő keresztjét.
A vasszeget sietve megkeresték,
Mert holnap már a Húsvét tülke zeng fel.

A múlt ködében Ádám fája rémlett,
A jó s gonosz tudás sötét gyümölcse
S hogy bosszúját az ős Gonosz kitöltse,
Ádámba lopta Éván át a mérget.

Ó,szörnyű méreg! Nincsen arra orvos!
Itt más Fa kell, mely új gyümölcsöt hordoz,
A Sátán addig senkit nem ereszt el.

A könnyes ég búsult bukott fiáért.
Megmenteni nehéz útjára rátért:
Elindult Jézus a nehéz kereszttel.  
 

Harsányi Lajos

III.

Jézus először esik el a kereszt alatt

Elindult Jézus a nehéz kereszttel.
Az égben angyalok zokogtak érte.
A súly alatt megroppant gyönge térde.
Egy bősz poroszló szíjostort emelt fel.

A Nílusnál a pálmák szélbe zúgnak.
A fáraók gúlái gőgben állnak.
Fügét mutatnak életnek, halálnak,
Nem hajtja térdét fáraó az Úrnak.

És Egyiptomban bárányt öltek akkor.
Futott a néppel Mózes virradatkor,
Futott lobogva, gyógyuló sebekkel.

A régi bárány terhét válla hordta
S hogy gyors iramban űzte őt a horda,
A súly alatt erőtlenül esett el.

Harsányi Lajos

IV

Jézus találkozik anyjával

A súly alatt erőtlenül esett el.
Mozgott a föld alatta, mint a hullám.
Ahogy hiéna-szem cikáz a hullán,
Úgy állt a főpap, villogó szemekkel.

Ó, szív, titokzatos, törékeny urna!
Eltörsz-e most, hogy balzsamod ömöljön?
És fölsegíted, ki elzuhant a földön?
Vagy tán körötted jégabroncs az urna?

Testvér, barát, vagy asszony szíve tör meg?
S ha tán az ajkuk kis sírásra görbed,
Tengernyi kínt ki oszt meg veled, ember?

Feküdt az Úr a vérvirágos földön
S ím látta, hogy egy drága Csillag följön:
Meglátta anyját: Kínja mint a tenger.

Harsányi Lajos

V.

Cirénei Simon segíti vinni a keresztet

Meglátta anyját.Kínja mint a tenger.
Madáranya sikolt, hogyan segítsen.
Ha nem segít se ember már, se Isten.
Anyához nyúlni tán az Ördög sem mer.

De minden asszony karja: gyenge repkény
Tetőt emelni oszlopos erő kell.
Cirénei Simont űzik erővel.
Hogy könnyítsen az Úr nehéz keresztjén.

Ó, irgalom! A sírhalom is könnyebb,
Ha bánatos szem hullajt rája könnyet,
A síron enyhe balzsamillat száll át.

Enyhíteni a rémes terhen:pásztor
Ki csak benéz a város-szélre párszor,
Cirénei Simon nyújtotta vállát.

Harsányi Lajos

VI.

Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak

Cirénei Simon nyújtotta vállát.
Szemét lesütve vitte a keresztet.
A főpap ámult, nagy szemet meresztett.
Dühöngve rágta rút véres szakállát.

Egy jámbor nő szívét a kín gyötörte.
Libben kezében hófehér lenkendő.
(Könnyét felinni éppen elegendő)
És Jézus véres arcát megtörölte.

Ó, drága nő, szent irgalom csodája!
Csillagjait az ég feléd dobálja,
Szent lángolásod nem fulladt kudarcba.

Világhírű festmények elfakulnak,
De megmarad keresztje Jézus Úrnak
És Veronika kendőjén az arca.

Harsányi Lajos

VII.

Jézus másodszor esik el a kereszt alatt

És Veronika kendőjén az arca.
De kendő, könnny csak légbe omló pára
A vére gyöngye ömlött homlokára,
Az összefont tövis csontig kimarta.

Már újra ingott, mint oszlop, ha döntik.
Mert űzte, verte szüntelen a korbács
És hirtelen felrémlett benn a kondás,
Ki visszatért és meghajolt a földig.

A tékozló fiú nem ment el kétszer.
Nyakában atyja lánca volt az ékszer,
S fehérre enyhült egykor lázas arca.

Makacs fiú miatt, ki újra lázad
És többször elhagy jó szülői házat,
Másodszor verte földre szörnyű harca.

Harsányi Lajos

VIII.

Jézus szól a jeruzsálemi asszonyokhoz

Másodszor verte földre szörnyű harca.
De felfigyelt, mert asszonyok tolongtak,
Mint csillagok a lázban égő holdat
Körülvették s elébe hulltak, arcra.

Ajkán a szó most: bánatos madárdal.
"Ó,sírjatok miattatok, ne értem!
Ha én, a zöld ág, ilyen sorsot értem,
Mi lesz majd véletek,a száraz ággal?

Az asszonyoknak omló könnye dermedt.
Eszükbe tűnt a férj, a lány, a gyermek,
Kiben tűrték az ős kígyó varázsát.

Lábát sebezték vérpiros göröngyök,
Igéit szórta mégis, mint a gyöngyöt,
Bús asszonyoknak adta jó tanácsát.

Harsányi Lajos

IX.

Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt

Bús asszonyoknak adta jó tanácsát.
De ment tovább, a hegy közelben volt már,
Mint mágnes húzta őt a véres oltár,
Ahol kertesztje lábát földbe ásták.

Tehette volna, hogy a vég küszöbén
Megbánja, mit a boldog évben vállalt,
Nem néz keményen szembe a halállal,
S elszáll előle, mint a lenge tömjén.

A gyöngeség a cél előtt megtorpan,
Habozni kezd, elömlik szürke porban
És félúton fakó futóként tör le.

Az ő futása nyílként tört az égre
S hogy hősi célját biztosan elérje,
Harmadszor ájult véresen a földre.

Harsányi Lajos

X.

Jézust megfosztják ruháitól

Harmadszor ájult véresen a földre.
De felfogták, és már a Hegyre értek,
Elámultak a kéklő messze bércek,
Mikor meglátták vérben, összetörve.

Vörös pribék ragadta nyomban vállon,
Szaggatni kezdte köntösét a testén,
Hogy meggyalázva szégyenült elestén
Világ csúfjára meztelenül álljon.

(A liliomok nem fonnak, nem szőnek,
Örök csodái tündöklő mezőnek,
A pompa rajtuk: hó, elérhetetlen.)

Ó,liliomok, szőjetek ma leplet!
Födjétek el, kit rút parázna lelkek
Ruháitól megfosztottak kegyetlen.

Harsányi Lajos

XI.

Jézust keresztre feszítik

Ruháitól megfosztották kegyetlen.
Reá vonták a lángra gyúlt keresztre,
Pribék a baltát, vasszeget kereste,
Az áldozat csak nézte önfeledten.

A hóhérmunka gyors ütemben történt.
A nép üvöltött, csattogott a balta.
A főpap izgult, részegen szavalta:
"Siessetek, tisztelni kell a törvényt!"

Az Édenkertben dőlt a Sátán fája.
Világ az új Fa új gyümölcsét várta,
Hogy benn az égi Mannát megszerezze.

Az új Gyümölcs aranylott, mint alélt hold.
Az Úr az égő napba nézett. Dél volt.
És fölfeszítették a nagy keresztre.

Harsányi Lajos

XII.

Jézus meghal a kereszten

És fölfeszítették a nagy keresztre.
A vér ömlött, a mell lihegni kezdett,
Mint cimbalom bomolt az ép idegzet,
Dobját a szív csak fél ütemmel verte.

Kövek repültek hozzá: durva szitkok:
"Ha Isten vagy, no, szállj le a keresztről!"
Egy rúd csúcsán epés szivacs meredt föl,
Zajongtak,- ó -nem értették a titkot.

Hogy Isten hal meg értük szánalomból
A rémült Sátán mindhiába tombol,
Az ősi zsákmányt elragadja tőle.

"Beteljesült!" kiáltott már a napba.
Lelkét a bűnös emberért kiadta,
Meghalt a Fán. A nap felhőbe dőlt le.

Harsányi Lajos

XIII.

Jézust leveszik a keresztről
és Anyja ölébe teszik


Meghalt a Fán.A nap felhőbe dőlt le.
A föld megindult, robbant, mint a bomba.
Villám cikázott. Mintha roppant pompa
Zengése közben ég, föld összedőlne.

Futott a nép! Az ostor már felette!
A zsoldosok is földig meghajoltak
Arimathéi József a halottat
Levette s Anyja szűz ölébe tette.

Ó tiszta öl,honnét kiszállt a gyermek!
Most holtan újracsak tebenned dermed,
Mert kripta vagy, hol mindig ég a mirha.

Pihent az Úr, világított a teste.
Lábujjhegyen közelgett az este.
Könnyét szűz Anyja egy cseppig kisírta.  

Harsányi Lajos

XIV.

Jézus testét sírba teszik

Könnyét szűz Anyja egy cseppig kisírta,
De hátra volt a végső kötelesség,
Hogy Isten Egyszülöttjét végleg eltemessék
Ciprus közé a kőbe vágott sírba.

Magdolna kente nárduszos kenettel.
Salome födte tiszta gyolcslepelbe.
Utolsó csókját Anyja rálehelte
S elindultak a néma gyászmenettel.

Nem szóltak érces trombiták, se kürtök.
A Hegy didergő holdsugárban fürdött.
Aludni tért az énekes pacsirta.

A város lent a csillag jöttét leste.
A csillag jött. Beállt az ünnep este
És eltemették őt a sziklasírba.

Harsányi Lajos

XV.

A költő koszorút tesz Jézus sírjára

- Finale quasi una fantasia -

Istent ítélt halálra földi ember.
Elindult Jézus a nehéz kereszttel.
A súly alatt erőtlenül esett el.
Meglátta Anyját. Kínja mint a tenger.

Cirénei Simon nyújtotta vállát.
És Veronika kendőjén az arca.
Másodszor verte földre szörnyű harca.
Bús asszonyoknak adta jó tanácsát.

Harmadszor ájult véresen a földre.
Ruháitól megfosztották kegyetlen
És fölfeszíteték a nagy kereszten.

Meghalt a Fán.A nap felhőbe dőlt le.
Könnyeit szűz Anyja egy cseppig kisírta.
És eltemették őt a sziklasírba.

 
Schvalm Rózsa
 
Keresztút

Eljött az óra, s a kárhozat fia,
hűtlen elárulta, az Emberfiát,
mint egy elvetemült rablót elfogtak,
a gonosz ellenség, kezet emelt Rád.

Elhurcoltak, arcul ütöttek, s látva
ezt Péter, háromszor hagyta el ajkát
tagadás, mielőtt a kakas szólalt,
gyarlón, ahogy megmondtad előre már.

Őrzőid szemed betakarva csúfoltak,
megütöttek s hangzott gonosz káromlás.
Elmúlt az éj és szomorú nap virradt,
vittek főtanács elé, jött vallatás.

Hiába az igaz szó, ha ki vallat,
nem akarja hinni Isten igazát.
Pilátushoz vittek, aljas szándékkal,
de ő Tebenned semmi bűnt nem talált.

Heródeshez küldött át vádlóiddal,
aki szeretett volna látni csodát,
s mert eredménytelen volt faggatása,
kicsúfolt, s fényes ruhát adatott Rád.

Majd ismét Pilátushoz vezet utad,
megkérdezi Tőled, mi az igazság?
Valóban Te vagy a zsidók királya?
,,Igen király vagyok", s mily nagy igazság!

Szavaid titkát Pilátus nem tudhatta,
s hogy valóban nem ez a Te hazád.
Íme az EMBER, ő mégis ezt mondja,
de halál kiáltott Rád a sokaság.

Fájdalmas korbácsütések sújtottak,
és fejedre tettek töviskoronát.
Pilátus szabadon engedni akart,
a tömeg zúgva ,,feszítsd meg"-et kiált.

Végül győzött a gonosz akarata,
eldőlt: az ítélet, kínzó kereszthalál.
Mosta kezeit Pilátus, bár hiába,
terheli lelkét az ártatlan halál.

Ám vádlóidnak bűne még súlyosabb,
véred e népre, s utódaira szállt.
Ártatlan bűnhődik, a gyilkos szabad,
nem ismerték fel benned Isten Fiát!

Nem védekezel, s nem szól vádlón szavad,
levettették Veled a bíbor ruhát,
felöltöztettek saját ruháidba,
s indultál a kereszt keserves útján.

Kínzott tested, roskad a kereszt alatt,
Cirenei Simon éppen arra járt,
segített vinni a terhet parancsra,
Ó Uram, gyászos cél a végállomás!

Kietlen domb, Koponya-hely, Golgota.
A megfeszítést tűrted, mint a bárány,
Ecettel kínáltak és kicsúfoltak,
értük mégis Atyádhoz imádkoztál.

Kereszteden, Pilátus szavaival,
,,Ez a zsidók királya", felírat állt,
ruháidon a katonák osztoztak,
a köntösödet egynek kisorsolták.

Jobb és bal felöl latrok keresztje van,
egyik, felismerte benned a Királyt,
ma Velem leszel a Paradicsomba,
mondád, s nyerte bűnei bocsánatát.

Keresztedre feltekintve gúnyoltak,
Te, ki másokat megszabadítottál,
szállj le onnan, most szabadítsd meg magad.
akkor hiszünk Tebenned, kiáltották.

Szenvedő Anya áll a kereszt alatt,
fájdalomtól sajgó, szívvel tekint Rád,
s Te szólsz; ,,Asszony, íme ez a Te fiad"
és Jánoshoz; ,,íme, ez a te Anyád.

Éj sötétje borult, fényes nappalra,
elhagyatva Atyádhoz kiáltottál.
Elvégeztetett, hangzott végső szavad,
haláloddal világot megváltottál.

Kettéhasadt a templomnak kárpitja,
nem rejti már a Szentek- szentje titkát.
Megnyílt sírokból, szentek feltámadtak,
rendült a föld, repedeztek a sziklák.

A római százados mindezt látva,
hittel dicsőítette Istent mondván,
Ez az Ember igaz volt, tanúsítva
e szavakkal, Isten igazságát.

Gyolcsba takarva tettek sziklasírba,
bejáratát óriás kővel zárták,
őriztették azt zsidó katonákkal,
a szombat nyugalmát, gyász hatotta át.

Boldog meglepetés, húsvét hajnala,
kő elhengerítve, a sír nyitva áll!
Megölt tested a holtak közt nem maradt,
mert Isten kegyelméből feltámadtál!

Értjük-e vajon , e nagy örömhírt ma?
értékeljük-e, Krisztus áldozatát?
hiszünk-e az Ő feltámadásában?
hogy igaz hittel ránk is, feltámadás vár!


mail
 

Megosztás Megosztás a Facebook-on