Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


** Idézetek-Versek / * Szívügyek..*

 

 

Boldog névnapot !
 
heart broken heart heart
 
 
heart
 
heart
 
Tudnod kell...

Tudnod kell, még mindig szeretlek
mindenkiben csak Téged kereslek.
Titkon reméltem, hogy újra vársz rám,
s nem hagysz itt egyedül, árván...

Arcod majd lassan eltűnik a ködben,
Neved még tudom, de lehet, hogy közben
emléked lassan elengedem a szélben,
hogy a csillagokhoz csendben odaérjen...

A csillagok között egyszer megkereslek,
talán rájössz, hogy igazán szeretlek,
s majd ragyogunk ott fenn örökre,
vagy együtt zuhanunk vissza a földre...  

Zsigmondi Zsolt
 
 
mail
 
 
Erdélyi József

Titok

Fülembe cseng, míg élek
marasztaló szavad
bár mindig ott lehetnék
Kedves, ahol Te vagy.

Ki vagy? Nem tudja senki,
elég, ha Te meg én.
Maradjon e titok gyöngy
a tenger fenekén.

Ki vagy? Ne tudja senki
elég, ha én tudom,
hogy szeretlek, magamban
le nem tagadhatom.

Tudja gyöngyét a tenger
és csillagát az ég.
Tudja titkát az ember
s legyen neki elég.

Ne tudd Te se, csak érezd,
hogy szeret valaki.
Aki a nagyvilágot csupán
csak Teérted szereti.
 
mail
 
Vass János

Ne szégyeld kimondani

Ember, ne szégyeld kimondani: SZERETLEK,
Ne csak dajkádnak, kedvesednek mondd, szeretlek. . .
De mondd a Holdnak, a Napnak is, hogy szeretlek,
És mondd a szélnek, a fellegeknek, szeretlek, szeretlek!

Mondd a forrásnak, a csermelynek, szeretlek,
A tavaknak és a tengereknek, szeretlek. . .
Mondd a hegyeknek, a fenyveseknek, szeretlek,
És a virágoknak, a mezőknek, szeretlek, szeretlek!

Mondd a delfinnek, a kismadárnak, szeretlek,
A pillangóknak, az őzikéknek, szeretlek. . .
Mondd a Földnek, Égnek, csillagoknak, hogy szeretlek,
Minden népnek, összes gyermekének, szeretlek, szeretlek!

Ám, ha szégyellnéd kimondani, hogy szeretlek,
Hát kiáltsák világgá tetteid, szeretlek. . .
E szócskától megszépül a világ, szeretlek,
És akkor meglátod, visszakiált, szeretlek, szeretlek!

Meglátod, visszakiált.
 
heart
 
Hiányzol.

Hiányod néha olyan hatalmas, 
Hogy jégvirágok nyílnak a szívembe, 
Fagyott világban reszketve élek, 
Keresni kell, minek van értelme? 

Ilyenkor elfog a szomorúság, 
Nem mondom ki, mégis nagyon félek. 
Mennyit bír elviselni az ember? 
Mennyire maradt erős a lélek? 

A nyugtalan, rövid éjszakákon, 
Már az álmaim is elkerülnek. 
Ébren álmodott apró vágyaim, 
Lassan-lassan sorra összedőlnek. 

Már azt sem tudom, mire is várok? 
S akire várok, tényleg létezik? 
Hosszú útról, ezer kitérővel, 
Egyszer mégiscsak hozzám érkezik? 

Háborgó, viharos tengerekről, 
Kikötőbe ér a kicsiny gálya, 
És rajta a legnagyobb , 
A boldogság szűrt eszenciája. 

Állok a parton, két karom tárva, 
S a jégvirágok mind tovatűnnek. 
Egymáshoz simuló arcainkon, 
Összevegyülnek megváltó könnyek.

Farkas Éva
 

heart

 

Bradányi Iván -

A szívemmel látlak téged


A szemünk a szívünk tükre,
visszatükrözi bánatunk.
De fényt borít éjjelünkre,
benne mindent megláthatunk.
Mindent, mit egymásnak adtunk,
s ami megmaradt még nekünk,
mindent, mit egymástól kaptunk,
az egész életünk.

A szívemmel látlak téged,
a szívemmel emlékezem.
A szívemmel látlak téged,
ha fáradt a két szemem.
Úgy várom az érkezésed,
mint a holdfény a csendes éjt,
a szívemmel látlak téged,
most itt vagy és minden oly szép.

Volt napfényben fürdő évünk,
volt sok szomorú éjszakánk.
De mindig, ha összenéztünk,
újra villant a régi láng.
Az éveink messze szálltak,
bennünk nem hoztak változást,
én most is oly szépnek látlak,
mert a szívemmel nézek rád.

A szívemmel látlak téged,...
...most itt vagy és minden oly szép.

A szívemmel látlak téged,
a szívemmel gondolok rád.  
 

mail

 

Köszönet


Írta:Törő Zsóka

Köszönöm, hogy szeretsz engem,
szavaid most gyógyítanak,
örülök, ha bízol bennem,
értelmet ad holnapomnak.

Örömkönnyek szemeimben
meleg tüzű szikrát szórnak,
békességben fürdik lelkem,
dalaim ma rólad szólnak.

Hálás vagyok minden percért,
arany fénybe merítkezem,
nem adnálak semmi kincsért,
csak légy velem, Szerelmesem!

 

mail

 

Soha

soha nem adhatok annyit, amennyit szeretnék, 
mindig több a vágy bennem, mint a meglét, 
soha nem a szó az, ami megbánthat, 
mindig csak a szív az, mi hibázhat.

soha nem adhatok annyit, amennyit szeretnék, 
földi kincsem nincs, amit nélkülöznék, 
soha nem a bánat, mi belém vájhat, 
mindig csak a szív az, ami fájhat.

soha nem adhatok annyit, amennyit szeretnék, 
kiöntöm a lelkem, lennék meztelen kép, 
soha nem az ész az, ami visszatarthat, 
mindig csak a szív az, ami mást akarhat...

Zsefy Zsanett

mail

Paul Gert -

Eredj, ha tudsz!

Eredj, ha tudsz, hagyj itt, ha tudsz...
Ha úgy érzed, van hozzá erőd!
Ne is búcsúzz, ne szólj, ne ints!
Csak eredj...


De aztán vigyázz, hogy elfeledj!
Vigyázz, nehogy egy holdas éjen
A múltunkból valami visszatérjen:
Egy szófoszlány, egy csók emléke csak,
Mert akkor véged, megölted magad...


Lásd, békülten fogok veled kezet,
Hiszen szerettél és én is szerettelek.
Ne félj, az utadat nem állom el,
Kár volna, minek? 


A Sors parancsol mindenkinek,
De, ha egyszer lankad már tűz,
Mely mellőlem most téged messze űz,
Ha a parázs többé már nem melegít,
Fájni fog, hogy megöltél valakit.


De még itt vagy látlak, hallak...
Ne tudd, hogy sírok és megáldalak:
Szeress, szeressenek, légy boldog könnyen,
Segítsen az isten, hogy gyorsan felejts!
Ne várd meg, míg kicsordul a könnyem...
Eredj!


Forrás : Lovassy István

 

mail

 

Csukás István -

Ülj ide mellém

Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.


Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet,
leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.


Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.

 

mail

 

Beengedtelek

Helyet kaptál lüktető szívemben,
örökkévalóság a pillanat.
Felfénylett előttem a végtelen,
mi minden múló időt betakart.

Kerestelek távoli utakon,
míg lelkem végül bennem megtalált.
Egymásba simulhatnak a partok, 
létezésünk legyőzi a halált.

A szerelem kapui kinyílnak,
hova indulsz, oda megérkezel.
Mi tesszük világok között hídnak,
fel nem foghat a földi értelem.

El nem mondhatják emberi szavak,
a végső titkot, ami megmarad.

Sylvester Anita

 

heart

Úgy lennék most

úgy lennék most, telihold szelíd fénye az éjszakában,
arcodhoz simulva a kegyetlen, zord félhomályban,
vagy kéklő tenger hullámainak fodrozódó habja,
aki testedet öleli, simítja, mert annak lett rabja,
lennék a mosolyodban, örömödben felbukkanó könnycsepp,
amivel az ábrándos mámort elviselni könnyebb,
s aki végigfutva ajkad barázdáin csókot hint az égre,
megnyitva szíved rejtekét nemesre, jóra, szépre,
lennék hűs oázis kevély lelked vad sivatagában,
levet ontó gyümölcs, forró vágyaid szomjában,
vagy csak hulló levél, mit őszi szél fúj erdő sötétjében,
s kit kebleidhez szorítsz majd a szíved szerelmében,
lennék most, kedves gondolat mely elmédben körbe jár,
aranyos, szép emlék lelkedben, mely örökké visszavár,
vagy hegedű, mely vonóján vívódik egy érzéki dallam
és húrjain rezdül, szívszorítóan, finoman, halkan,
lennék egy nemes szó mely elhagyja ajkad szent vonalát,
hogy kimondhassa végre szíved belső, rejtőző, igaz mondatát,
vagy csillogó ékszer mitől gyémánttá lesz tökéletes lényed,
s napnak vakító sugarát, eltompítja érzések szőtt fényed,
lennék végtelenbe vesző csillagos ég lenge lüktetése,
s alatta szenvedély, álom és vágy szép beteljesülése.


/Horosnyi Sándor/

 

mail

 

Hogy szeresselek...

 

Hogy szeresselek,
Hogy jól szeresselek?
Szerelmem ne legyen
Se nyűg, se teher,
Mégis érezd, szeretlek?
Hogy szeressen az,
Kinek szívét tiporták,
Ki fél már szeretni,
Mégis kész adni,
Szívét neked adni
Hogy szeressen az,
Kinek a csók megváltás,
És az ölelés remény,
Ki szerelembe kapaszkodik,
S a holnaptól is fél?
Hogy szeresselek,
Hogy jól szeresselek?
A kérdésre szívem
Csak szívednek felel.

Fazekas Ágnes Ágica

 

mail

 

Ne kérdezd....
 
  Szeretlek...
Ne kérdezd mióta -
tán örök időktől fogva,
mióta állnak a hegyek
és partot mosnak
végtelen tengerek -
őket se kérdezed.

Szeretlek...
Ne kérdezd meddig -
nem tudom, mikor
száll el utolsó sóhajom,
hisz felkel a Nap minden
reggel és éjjel ezer
csillag ragyog -
a Földet se kérdezed
meddig forog.

Szeretlek...
Ne kérdezd miért -
csak magadért, magamért,
amiért a virág
szirmot bont tavasszal,
és szerelmes madárdal
az égig ér -
ne kérdezd miért -
csak szeress
magamért!

Poroszlay Gabriella

 

heart

 

mail

 

Féltékenység

Azt hiszed, nem láttam elégszer,
hogy a szemed csupa kaland?
Láttam! s hogy idegen bokákon
fölfelé mily mohón suhant,
tolvajként térve vissza hozzám,
jóllakottan és lesve, hogy
vajjon semmit se vettem észre?
vagy mindent? és csak hallgatok?

Mindent láttam, és félrenéztem
némán és udvariasan.
Örülj neki, ha kell! De most már
dacos fölényem oda van;
sírva, jobban mint a hiúság,
mondom: mind fájt, mind fájt nagyon,
de ez, ez, ez a legutóbbi, -
ezt én már tovább nem birom.

Lehet, hogy csak férfi-pimaszság,
de tőled ez is sok nekem.
Ha te megcsalsz, csak érdekesség,
tapasztalat vagy győzelem.
Hát én?! Nekem tilos a játék
s épp te mondod, hogy nem szabad,
pedig én, én csak magamért
nem piszkolom be magamat.

Mit tudom én, hogy ezután majd
mi vár rám, milyen s mennyi rossz?
A legrosszabb, hogy amit tettél,
nem azért tetted, hogy kinozz.
Mint az állat, természetes vagy,
a tisztaság börtön neked;
mindegy, akármi lesz a sorsunk,
én szenvedek, mert szeretek.

Mikes Margit

 

 

broken heart

 

 

György Viktória Klára: 

Csóktalan csend...


A hajnal ködén át hallom 
távolodó lépteid, 
illatod keresve 
bújok vágyaink paplanába, 
átélni újra az együttlét 
édes perceit. 

Tekinteted átölel, 
szemed tükrében 
a szerelem balzsamos 
cseppjeit látom, 
a boldogság örömkönnyeit 
érzem még a számon... 

Érzés... elvesznék 
ha nem volnál... 
apró rebbenések 
simogató, szelíd hulláma 
magával ragad, 
a nyugalom fátyla 
szerte lebben, 
és betakar a hűvös magány... 
az ébredés után... 

Kinyitom szemem... 
egyedül vagyok... 
s a csóktalan csend tovább álmodik... 

 

mail

 

Berde Mária

Nem értesz 

Látom szemed: a hűt, a jót, a tisztát, 
Mintha a menny kapuját reám nyitnád. 
A hangod lágy, mint selyem, úgy cirógat, 
Tudom: enyém vagy, s egyedül való vagy, 
Ki lelkembe sugarat, rózsát szórhat, 
És üdvösségem forrása a lelked. 
Tudom: a nevem imádságnak ejted. 
Tudom: több vagyok néked minden szentnél, 
- Ó, meg is halnék, ha nem így szeretnél - 
De néha sírok. Akkor ne kérdezz. 
Meghalnál értem, de meg nem értesz. 

Mert lásd: a lelkem oly országból hoztam, 
Melynek szellője se érte a lelked. 
Lásd, sose voltam hívő, balga gyermek, 
Nekem nem kellett játszópajtás, játék. 
Hívott a csend, és csábított az árnyék; 
Még dajkamesék álmait aludtad, 
Mikor lelkem már vágyva vágott utat 
Szomorúságok rengetegjén által, 
Beszélgettem bánatos árnyú fákkal, 
S mélyére láttam egy nagy óceánnak, 
Mit úgy hívnak, hogy: bánat. 

És hogyha néha álomtalan esten 
Lelkem kibomlott, s elhagyá a testem, 
Megostromoltam más világok nyitját, 
Fellegnek álmát, csillagoknak titkát. 
A föld eltűnt, megnyílt a végtelenség, 
Ó, álmodásos, álomtalan esték! 
Utak, amiknek ölét sose jártad: 
Nincs, nincs az álmaimhoz szárnyad. 
És néha sírok. Akkor ne kérdezz. 
Szeress, szeress nagyon, de meg nem érthetsz  



heart

 

heart

 

Mikolai Bertics Mihály

Te meg én 

Én éj vagyok, te a fény,
ízig, fogytig az enyém.
Ha föld vagyok, úgy te fű,
bennem zöldellsz, holtig hű.


Fénylő csillag vagy, én ég,
nekem ragyogsz, bennem égsz.
Te eső csepp, én fergeteg,
bensőmben langy permeteg.


Én szív vagyok, te a vér,
tőled lüktet minden ér.
Ha én fa, te levelem,
én a csók, te szerelem.


Völgy vagyok, te friss patak,
bennem zúgó zuhatag.
Ha erdő vagy, én az árny,
egyben társ vagy és magány.


Tűz vagyok, s te melegem,
itt lobogsz a keblemen.
Hópehely vagy, én a tél,
csillogásod bennem él.


Ha szemfény vagy, én a szem,
semmim vagy és mindenem.
Én dalnok, te énekem,
életem vagy, s végzetem.

 

heart

 

heart

 

Fülembe dalol a szél egy dallamot,
hallod-e, kedves? – ez a mi kis dalunk.
Lágyan, édesen dúdol egy hajnalon,
valcert jár a tavasz, de mi – siratunk.

Az ifjúi érzelmek szilaj tánca
egyszer majd szelíd öleléssé válik,
a felejthetetlen románc virága
átölel, elringat, már nem szikrázik.

Páros ütemre dobban most a szívünk,
hosszan, mélabúsan jajong a lélek,
megkopottá vált már szivárványszínünk,
hajunk szürkére festették az évek.

Didergő testem idézi a múltat,
még keresem az ismerős dallamot,
de tomboló vihar fülembe fújtat,
az ég sem küld sebeimre balzsamot.

Hamvadó vágyunk sziszegő szél fújja,
földi lét még kicsit árnyékként követ,
leszálló nap halkan fülembe súgja,
emlékezz – és ne bánd az ősz fürtöket.

Most újra hallani vélem a dalunk,
játszi könnyedséggel magasba ível,
már újra szárnyalunk, elakad hangunk,
emlékek ragyognak fel bíborszínnel.

Kristófné Vidók Margit

heart

 

heart

 

Somogyi Péter:


A szív szava

Mit mond a szív, ha őszi éjjelen
A szerelem oltárán Érted áldozta életét?
Szeretlek.
Ahogy törődő anya szereti bölcsőjében szendergő 
Áldott gyermekét.

Mit mond a szív, ha sír a lelke
S hűvös könny áztatja kitartó hevét?
Szeretlek.
S ha velem vagy én szorítom a boldogság 
Áhított, jéghideg kezét.

Mit mond a szív, ha törékeny testét
Csak az édes magány hatalma élteti?
Szeretlek.
S ha Neked ez fáj belehalok százszor,
De meg fogom érteni.

Mit mond a szív, ha vágya beérett,
S szomorú sorsának ellent mond józan ész?
Szeretlek.
Ahogy hazáját szerette a szabadságért 
Hősi halált halt vitéz.

Mit mond a szív, ha vergődik végtelen,
S kínjában önmagát tépi szét?
Szeretlek.
S örökké hallom ajkaidon a szerelem dalának
Ringató neszét.

Mit mond a szív, ha szorult torkán 
Fájdalom préseli át a szót?
Szeretlek.
Ne kérdezz semmit Kedves. Ülj le mellém, kérlek
S dúdolj egy altatót.

Mit mond a szív, ha éltében csak Érted lüktet,
S védtelen akár a letépett virág?
Szeretlek.
Ahogy elhunyt Teremtőjét szeretheti
A nyugodt és önzetlen világ.

S mit mondok én, hisz jól tudom
Oly távol vagy szívemtől, de szavában 
Mégis benne élsz?
Annyit, hogy szeretlek. Nem többet. Egy szót: 
Szeretlek.
Ennyi az egész...

heart

 

Horváth Piroska

Szenvedély...

Testem lázban ég, csókod forrón perzsel
Szerénységem elfeledtem
Érintésed forró parázs, jöjj! Éget a vágy!
Buja testem téged kíván

Ölelj! Csókolj! Ha kell, harapjál!
Testünk ördögi táncot jár hol fenn, hol lenn
Mámoros örült vágy
Félelmeim, amik voltak ruháimmal a sarokba dobtam

Megszűnt a világ csak te létezel
Tiéd a testem birtokold, repíts a mennybe fel!
A csúcson szoríts magadhoz, ahogy csak lehet
Suttogd a fülembe "szeretlek"

Ússzunk a mámorba, sose legyen vége
Összefonódott testünk egy szív egy lélek
Karjaidban alszom el mesém szerelmes szavad
Suttogva fogadjuk, ez mindig így marad.  
 

heart

 

KRÁLL ATTILA: 

Ha tiszta szívvel élsz

Ha szíveddel nézed a világot,
A lelked majd adja a fényt,
A láthatatlant megláthatod
Ha tiszta szívvel élsz.

Sokáig éltem én is így,
Valami megmaradt bennem még,
Ha elveszi álmodat tőled a sors,
Belül nem maradsz más, csak jég.

De az élet szép és akar téged,
Bármilyen mély sebbel élsz,
A láthatatlant megláthatod
Ha tiszta szívvel élsz.

Ha életed ajtaja bezárul már,
Nyugodtan mész majd el,
Mert úgy élted az életed
Hogy a rossz nem érhet el.

De az élet szép és akar téged,
Bármilyen mély sebbel élsz,
A láthatatlant megláthatod,
Ha tiszta szívvel élsz.

heart

 

heart

 

Szita Zoltán

A szív 

Néha már azt hisszük, hogy
pici, borsónyi szívünk van,
és mégis, néha az a makacs
mekkorát dobban - pedig,
milyen pontosan kiszámítva
egyazon ritmusra a vággyal,
együtt szunnyad a téllel
és együtt ébred a nyárral -
Tavasszal meg ujjong, zsibong,
ősszel meg majd elsárgul -
néha már én is azt hiszem,
és hogy hogyan dolgozik, üzen!
Mindig és fáradhatatlanul,
mi mégis mindig megijedünk,
ha dobban egyet páratlanul.
És mikor rájövünk végre, hogy
milyen bolondos szívünk van,
és hogy ez a szív milyen nagy:
azt hisszük, mindenre képes,
és hogy mindent befogad.

heart

Aranyosi Ervin

Két szív, ha csendben összeér

Két szív, ha csendben összeér,
egymással dallamot cserél.
Úgy érzi, végre szebben él,
ha két szív a csendben összeér.

Két szív, ha csendben összeér,
hálás lesz végre mindenért.
Nincs érzés, mely ezzel felér,
s úgy kell, mint egy falat kenyér!

Mit kell hát tenned mindezért?
Adj hálát múló percekért,
a rád nyíló tekintetért,
mikor szívetek összeért..

 

heart

 

broken heart

 

Heinrich Heine

Szívemben mindig lesz egy hely ...

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé ,már senki sem néz,
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak mily nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagy sokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem,
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!

broken heart

 
heart
 
Szabó Lőrinc:
 
A buta szív

Jaj, de buta vagy, óh de buta, szívem,
hogy törődsz a világgal, ezzel, azzal,
s közbeszólsz, reagálsz olyan ügyekre,
melyekhez csak a csorda kapcsa fűzhet!

Felejtetted a háborút: a szörnyű
nagy parancsot, az egyetlent, az élet
rettentő közönyét és zagyvaságát
s újra fáj, hogy a gyönge jót legyűrik
és örülsz, ha bolondok észre térnek.

Azt mondtad, hogy unod a Földet és hogy
már nem tartod az embert fontosabbnak,
mint a füvet, a bogarat a fű közt
vagy a dongó csillagokat az égen:
árulója akartál lenni aljas
fajtádnak, de isteni magányod
megzavarta a gyöngeség, a részvét,
s az idő szemete, az események.

Jaj, de buta vagy, óh, de buta, szívem,
megrovod, hogy a ronda ronda és hogy
a rabló rabol és mindenki bérenc:
mint a többiek, úgy akarsz, vitázol,
mint a többiek, úgy remélsz, olyan vagy...
Jaj, de buta vagy, óh, de buta, szívem!
 
 
heart
 
Van minden szívnek...

Van minden szívnek titkos rejteke,
Amelybe senki nem láthat bele;
Hisz magad elül is takargatod,
Hogy akaratlanul mit tartasz ott.

Hanem azért sokáig érezed
A fojtott sírást, halk lélegzetet
Átaltörni a titkos rejteken.
De valahára mégis csend leszen.

Haladsz tovább s többé eszedbe sincs,
Hogy ama rejtett zugba betekints;
Hogy kulcsa hol van, el is feleded,
A zárt pedig a rozsda eszi meg.

De egyszer aztán, egy ködös napon,
Ha fojtogat az életunalom,
Nem is tudod, hogyan, véletlenül
A pókhálós kulcs elibéd kerül.

Próbálod véle szíved rejtekét,
Örülsz neki, hogy fordul benne még-
Csak akkor kell sirnod keservesen,
Mikor már csak hamut lelsz odabenn.

Móra Ferenc
 
heart
 
Töltsd fel élettel,
ha üres a szíved.
gyűjtsd a szépséget,
ami körülvesz téged.

Ne várj nagy dolgokat,
csak szelíd apróságok,
de boldoggá színezik,
a szürke valóságot.

Egy meghitt pillanattól
nincs értékesebb emlék,
az embert megbecsüljék
és szívből szeressék...

Alkony
 
heart
 
 
Sírj, ha lelked úgy akarja,
Ne szégyelld, ha néha fáj.
Légy erős és lépj előre,
Hagy lássa, ki arra jár.

Sírnék én is, de most már késő,
Szégyelltem, ha néha fájt.
Könnyek helyett mosolyt csaltam,
Ne lássa, ki arra vár.

Sírj, ha lelked úgy akarja,
Mutasd szíved bánatát,
Hisz mit ér az, ki mosolyt színlel,
S közben szíve meg-meg áll.

Zsigmondi Zsolt verse
 
 
heart
 
 
Akkor boldog a szív.

Akkor boldog a szív, ha gondtalan az élet
a fájdalom a csalódás tüze nem perzsel éget
jólesően melenget sok érzés
mely egyszerre felvidít és élmény.

Akkor boldog a szív, ha nem kínozza a jelen
melyben minden oly sötét és reménytelen
nyugodt békés körülmények között él
az élet kihívásaitól nem fél.

Akkor boldog a szív akkor hangosan dobog
ha az élet erre bőven ad okot
a szeretet a szerencse , a boldogság velünk él
közben sok álmunk a valóság talajára lép.
 
 
heart
 
 
 
Szép Ernő:
 
Szívből

Ki kérdez meg engem,
szívem a mellemben
hogy dobog, mit dobog?
Hogy én mit gondolok,
hogy én mit takarok,
hogy én mit akarok?
Kinek kell, Istenem
kinek kell?

A vonó keresztbe,
húrok megeresztve,
csengőnek nincs nyelve,
harangok leverve,
szómnak szórt virága,
két szemem világa
kinek kell, Istenem
kinek kell?

Tengeren ámulnék,
csillagot számolnék,
szép felhőt mutatnék,
és angyalt kutatnék,
tanítnék játszani,
gyermeknek látszani.
Kinek kell, Istenem
kinek kell?

Reggel csöndet kérvén
álmomat mesélném,
mondanám szerelmem,
szerelmem, szerelmem,
párt-párt dalra fűznék,
csókolózni űznék.
Kinek kell, Istenem
kinek kell?

Az örömnek, vágynak,
boldogtalanságnak
haját simogatnám,
mosolyt hívogatnám,
a sóhajt kísérném,
a könnyet dicsérném.
Kinek kell, Istenem
kinek kell?

Szép Ernő 
 
 
heart

Francois Coppée 

Rommá lett szív

Latin palotaként emelkedett szívem,
Márványok, gránitok javából összehordva;
De szenvedélyeim, mint barbár szittya-horda,
Csóvát dobtak reá és dúlták esztelen.

Leomlott. Csend honolt a törmeléken.
Emberi nyom sehol, csak kígyók, baglyok odva.
Bíborszín s hófehér kövét benőtte dudva,
S az út helyén szeder burjánzott végtelen.

Hosszan, magánosan elnéztem, hogy mivé lett.
Sugártalan napok, csillagtalan vak éjek
Félelmes korszakán lelkem pokolra szállt.

De jöttél végre Te, sugárba öltözötten;
S hogy hontalan frigyünk meglelje otthonát:
Palotám romjain egy kunyhót építettem.

/ford.: Mészöly Dezső/  


 

broken heart

 

Vörösmarty Mihály

A szerelemhez

Még egyszer, szerelem!
Érezzem lángodat,
Még egyszer édesen
Gyötrő hatalmadat.

Add vissza búmnak, ah,
Lyánykám hajfodrait,
Csábító két szemét,
Mosolygó ajkait.

Hagyj andalogni még
A rózsás arcokon,
A tőlem elragadt
Oly égi bájakon;

Hogy majd ha száll a nap
S a csendes este jő,
A hold sugárinál
Derengvén a mező,

Epedve várjam őt
Szerelmi gond között,
Mint vártam egykoron,
Míg lángom üldözött.

És lássam a jövőt
Képzelmem szárnyain,
Mint volt nyiló kora
Legelső napjain;

És halljam őt, gyönyör
Hatván meg lelkemet,
Zengő ezüst szavát,
Ez egy szót hogy "szeret!"

S akkor ha megszakadt
A tündérszép alak,
Utána mély sohaj
S könyűim szálljanak.

Még egyszer add nekem
Érezni lángodat,
Még egyszer édesen
Gyötrő hatalmadat,

S a puszta éveken,
Hol rózsa nem virúl,
Emléked, szerelem!
Legyen virágomúl.  
 

yes

 

Michelangelo Bunarroti: 


Még ha kőből...

Még ha kőből lennél is, úgy hiszem,
oly híven tudnálak szeretni téged,
hogy rávennélek: futva jöjj velem;
ha halott lennél, szóra költenélek;
ha az égben rejtőznél, könnyesen,
sóhajtva, sírva földre esdenélek.
De mert élsz, s itt köztünk, hús-vér valóság,
mit higgyen, aki szeret, aki szolgál?

Én nem tudok mást, csak járok utánad,
s nem búsulok eltökéltségemen;
végtére nem születtél próbabábnak,
mely kívül-belül mozog szüntelen;
s hiszem: meg fogok elégülni nálad
egyszer, ha el nem hagy az értelem:
a jó bánás kígyót is kézre szoktat,
s mint az ecet, élét veszi a fognak.
Mert alázat ellen nincs semmi fegyver;
s kegyetlenség fölött a szerelem,
keménységen a részvét győz ezerszer,
ahogy a vidámság a könnyeken.
Olyan új szépségnek, ki párra nem lel
sehol, nem lehet más a szíve sem;
mint ahogy egyenes hüvely se tartott
a tokjában még soha görbe kardot.

Az sem lehet, hogy kissé ne legyen
kedves neked az én nagy szolgaságom.
Hidd el, baráti hűség nem terem
mindenütt, ritka kincs az a világon.

Ha van úgy, hogy nem látlak néhanapján,
számomra nincs több béke, pihenés;
s ha aztán újra látlak, úgy hat az rám,
mint hosszú böjt után a bő evés.

Mint mikor a has mindent kiürít már,
s e fájdalma jobb a korábbi kínnál.

S kezeim közt egy nap el nem mehet,
hogy őt lelkemben ne halljam s ne lássam;
kályha, tűzhely oly tüzes nem lehet,
hogy sóhajommal izzóbbra ne váltsam;
s ha olykor itt van, kissé közelebb,
úgy fölszikrázom, mint a vas a lángban;
s ha szavam várja, még annyit fecsegnék,
hogy kevesebb lesz, mintha nem sietnék.

Ha felém száll arcáról egy mosoly,
vagy rám köszön az utcán, mikor ott jár,
úgy szökkenek föl, mint a puskapor,
ha eldördül az ágyú vagy a mordály;
ha kérdez, hangom elrekedve szól,
szavam vesztem, felelni sem tudok már;
nagy sóvárgásom elbágyad egészen,
s képességemen megtörik reményem.

Nem is tudom, milyen szerelmet érzek,
mely szinte már a csillagokba hág,
s ha megmutatnám a világ szemének:
bőrömön nincs olyan rés, melyen át
előlépve ne mutatná csekélynek
s ügyemnél kevésbé szépnek magát.
Mert szerelemről szólni kegyelem kell,
s ki égig szárnyal, földi szóra nem lel.

Visszagondolok régi életemre,
milyen is volt, míg nem szerettelek;
nem akadt senki, aki észrevenne,
időm reggeltől estig elveszett;
talán a versírás jutott eszembe,
meg az, hogy a tömegből elmegyek.
Most a nevemet hol gáncs, hol dicséret
éri, és legalább tudják, hogy élek.

Szememen át szálltad meg szívemet,
s most úgy terjedek, mint must az üvegben
a nyakon túl, hol teste szélesebb.

Mert képed kívülről megáztat engem,
s bent, a szemen át, nő; s mint bőr, melyet
földuzzaszt a velő, én úgy növekszem.
S mert ilyen szűk az út, ahol bejöttél,
nem félek, hogy valaha is kiszöknél.

Mint lég, a labda belsejébe szállva,
egy fúvással kívülről szelepét
kinyitja, belülről pedig bezárja:
így érzem, hogy szememen át belép
drága képed a lelkem pitvarába,
nyitva s magára zárva reteszét.
S én, mint a labda az első ütésre:
csak rámnézel, s fölpattanok az égbe.


Ám csak egy szerelmes dicsérete
egy szép hölgynek elégtételt nem adhat,
mert szépsége így meghalhat vele.
Így, bár szeretlek s tisztellek, szavamnak
hozzád képest kevés az érdeme;
sánta lépést lassú szárnnyal se tarthat,
s a nap nem egyre ontja: a világ
minden szemének adja sugarát.

Hogy égethetsz, ha egyszer így hatoltál
belém, két mindig nedves szememen,
mely nem pillantást, egy tűzvészt elolt már!
Itt minden védekezés esztelen:
ha víz tüzet gyújt, áhított bajomnál
segítség már számomra nem terem,
hacsak a tűz nem. Milyen furcsaság:
tűz gyógyítja a tüzes seb baját.

(Ford.:Rónay György)



heart

 
 

Megosztás Megosztás a Facebook-on