Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


>> Gyász-Emlékezés <<

 

Boldog névnapot !
 

Amikor már por és hamu leszek,
ne őrizgesd majd tovább a nevem,
a menny ahová majdan megyek,
s ott másképp szólítanak engem.


Az életem veled lett teljes,
te vagy minden gondolat,
semmi nem maradt melletted üres,
köszönöm, hogy nekem adtad álmodat.


Ne sírj, ha elvisz engem a halál,
majd még valahol várok rád,
szívem úgyis vissza talál,
emlékezni fog, s ismét elvezet hozzád.


(Ananheim Shimita)

Angyalok tábora...

Megszülettünk,szenvedünk,élünk,
Életet adunk,néha vérzünk,
Kicsit sajogva,olykor félünk,
Tudjuk idővel mind megtérünk:

Oda,ahol nem fáj már a szó,
ahol sohasem hal meg a jó.

Egyszer mind "elmegyünk" majd oda...
...ahol egyre nő az Angyalok tábora.

/Fehér Péter/

Tragédia

Életutad már fent megíródott,
Lelkedben magaddal hoztad a kódot.
Földi életed során a célod,
Teljesítsd felvállalt sorsod.


A tragédia, mit megélünk idelent,
Fájdalom könnyeiben jelenik meg.
Te, ki vállalt feladatod megélted,
Angyalok szárnyán örömmel pihenhetsz.


Tudtad életed nemsoká véget ér már,
Álmok világában szeretettel bíztad őket reám.
Itt hagytad e földi világot,
Beteljesült vele áldozathozatalod.


Az Úr áldása kísérjen, vezessen,
Felhők feletti életed boldog legyen.
Ki itt maradtál még utadon,
Töröld le könnyeidet arcodról.


Lezárult életed egy szakasza,
S feloldódott vele lelked karmája.
Még élhetsz majd egy boldog jövőt,
Melyet Isten adott kegyelméül.

Poór Edit

smiley

Mindenszentek ünnepe - november 1.


Az ünnep rövid története:


Mai formájában is több, mint ezeréves ünnep ez, eredetében és jelentésében pedig visszamegy az első keresztény századokra.
Minden nép mindenkor tiszteletben tartotta nagyjait és elődjeit. A hajdani rómaiaknál az ünneplés és tisztelet legnagyobb foka volt, hogy őseiknek és hőseiknek isteni és félisteni címeket adományoztak, akiknek aztán szobrot emeltek, esetleg szentélyt állítottak fel. Marcus Agrippa az összes istenek tiszteletére templomot építtetett Kr.e. 27-ben, s a felépült szentélyt Pantheonnak nevezték el. Itt mutattak be áldozatot az összes istenek tiszteletére.
A keresztények természetesen csak az egy igaz Istent imádták, s távol tartották magukat a bálványimádó szokásoktól. Ezért többen életükkel fizettek. Sok ezren haltak meg hitükért csak Róma városában, az első századokban. A vértanúkat az élők hősöknek tartották, és tisztelték őket. Elsősorban ők voltak méltók a feltámadt Krisztust, az égi Bárányt kísérni a mennyei Jeruzsálemben, hiszen ők vértanúhalálukban, véres életáldozatukban lettek Krisztushoz hasonlóvá. Ünnepük, az összes mártírok ünnepe a húsvéti időszakban volt, a húsvét utáni pénteken. (Péntek Jézus szenvedésének és halálának a napja!) IV. Bonifác pápa 610. május 13-án keresztény templommá szentelte fel a Pantheont, a keresztény mártírok tiszteletére, ,,Sancta Maria ad Martyres'' címmel. IV. Gergely pápa (827-844) helyezte át az ünnepet november 1-jére, amely lassanként az összes szentek ünnepévé vált.
Az ünnep célja, hogy az összes szentet - nemcsak azokat, akiket az Egyház hivatalosan szentnek nyilvánított - közös napon ünnepeljük. Az ünnepi mise könyörgése ki is nyilvánítja: ,,Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat".

sad

Madai Katalin:

Kegyeletül gyertya égjen

  
  Régen, mikor kicsi voltam, 
Édesanyám kezét fogtam, 
elvitt, ahol Papám feküdt, 
ahol fejfa volt mindenütt. 

Fejfák alatt gyertyák égtek, 
Anyám súgta: - Régen éltek! 
Éltek, de már itt alszanak, 
eltemetve, itt nyugszanak. 

A sírkertben-lázban égtem, 
ahogy Anyám arcát néztem - 
a szeméből könny patakzott, 
és a térde megbicsaklott. 

Ajkai közt imát mondott, 
egész testem megborzongott! 
Átölelt, és úgy közölte, 
miért járunk temetőbe. 

Megértettem, felnőtt lettem. 
Általa új erőt nyertem - 
tisztelgek a sírok előtt, 
hisz szerettek Ők azelőtt. 

Kegyeletül gyertya égjen, 
világítson át az éjben! 
S egy gondolat erejéig, 
repülj a hit tetejéig.

sad

sad

Tudod anya...

Tudod, anya, gyakran gondolok rád,
peregnek a napok, és nekem nem változtál,
már nem öregszel, már nem vagy beteg,
úgy látlak, ahogy elvesztettelek.
Szelíd mosollyal az arcodon,
szemedben megnyugvás, elmúlt a fájdalom,
kezed kezedbe kulcsolva,
s már nem válaszolsz a kérdő szóra.

Tudod, anya, annyira jó volt gyereknek lenni,
nem is akarnék már többet felnőni,
Te sem öregednél meg soha,
mindig velem lennél, mint akkor, valaha.

Tudod, anya, én is anya vagyok,
peregnek nekem is a napok,
én még öregszem, és beteg is lehetek,
remélem, úgy megyek el, hogy szép emlék leszek.

Utolsó dobbanással elszállt az élet.
Utolsó szavadat suttogja az éter.
Nem volt jel, hirtelen távoztál,
Szóljon lelkedért az égbe imádság!

Várj, ne hagy még itt engem!
Oly sok mindent meg kell még beszélnem!
Várj, még nem tudom, merre induljak,
Nem készültem fel, hogy egyedül maradjak.

Nem hallom hangod, nem láthatom szemed,
Hiába kutatom, nem találom kezed.
Eddig te jelentetted nekem a világot,
Nem töltheti be semmi a hiányod.

A tudat elszállt, a lét hirtelen véget ért.
Nem hat rád többé az idő és tér.
De talán egyszer összefut utunk.
Fent a csillagokban újra találkozunk.

 

Benjamin Rain

sad

Susognak a szélben pillekönnyű szárnyak,
lelkek bolyonganak, megnyugvásra várnak.
Könnycseppek gördülnek tompa gyertyafényben,
lassan csonkig égnek, fagyos, hideg éjben.

Emlékek varázsa melegíti lelked,
hiánya fájdalmas - szíved belereszket.
Bárcsak érinthetnéd, ugyanúgy, mint régen.
Mosoly ül ajkán egy márványozott képen.

Lassú lépteidre ázott avar tapadt,
ólomsúly szíved sír, gyenge bordád alatt.
Csak egy pillanatra, bárcsak itt lehetne,
átölelne, mint rég, és ugyanúgy szeretne!

Legördül egy könnycsepp végigszántja lelked,
ősi szeretet húz magára egy leplet.
Simogatja arcod tiszta, lágy fuvallat,
gyengéden suttog egy isteni sugallat.

Angyalhintán lebeg habkönnyű selyemben,
rezzenésed várja - itt most a jelenben.
Megérinti szíved mécses tiszta fényén,
átölel, becézget, angyali az élmény.

Öleld át te is őt, s hagyd, hogy tovább menjen,
várják fényes kapuk odafent a mennyben.
Angyalhintán szórja édeni csókjait,
ő napjukon küldjed át földi csókjaid.

Gyertyát gyújtok 

Bársonypuhán átölel az este. 
Sírkertekben ezernyi gyertya ég 
lángujjaival az égre festve 
kedves halottak kósza emlékét. 

Parányi lángjuk tánca elvakít, 
árnyékok írnak titkokat közénk, 
s édes-bús emlékhálót felszakít 
a bánatpók, majd újat fon körénk... 

Dús virágillat tölti be tüdőm, 
az emlékezés szent virágai... 
borús álmainkat messze űzőn 
tündökölnek színpompás szirmai. 

Egy-egy gyertyát gyújtok mindenkiért, 
akiket a sors már távolra vitt, 
de apám sírhantján leteszem még, 
nézd, kedvenc hófehér virágait. 

Titkon szívemre csendes béke száll, 
amint sírjánál lehajtom fejem. 
Nem ragadta el végleg a halál, 
hisz bennem él, míg ráemlékezem. 

Harcos Katalin

sad

Halottak napján 

Mintha a tél közeledne felénk, 
minden sírhantot hófehér virág borít. 
Az emlékezés virága, mi a sírokra került, 
s megannyi mécses fénye világít. 

Emlékezni jöttünk a sírok közé, 
mert emlékezünk rájuk mindörökké. 

Este a sírkertbe menve az ég 
csillaga a földre került le, 
ezernyi mécses lángja lobog, 
mint mikor csillagos égbolton 
a Hold ragyog. 

Így emlékezünk rájuk, 
hogy nem feledjük Őket, 
mert szívünkben az 
Ő fényük ragyog. 

Czeglédyné B. Mária

Az élők szeretik a holtakat, hantjuknál elsírják nekik a gondokat. 
Szép temetőkben virágözönben
nyugszanak, velük van az örök hangulat.
Koszorú a sírok tetején,
kereszthez néha az élet ér.
Jó a halottaknak!

Van nekik ünnepük,
ilyenkor fényt viszünk, ők emlékek nekünk.
Világítanak a temetők,
ott nyugszanak az édes teremtők,
ez ünnepen megfogják kezünk,
s onnann is adnak, ez lesz érzetünk.
Jó a halottaknak!

Itt lent a földben van igazi nyugodás,
fakereszt vagy márvány, élőnek mutatás,
mert a sírokban van az igazi egyenjogúság.
Apák és gyermekek,
anyák a kedvesek, élnek itt
szívük a múltból reánk visszatekint.
Jó a halottaknak!

Ők azok, kiket csak szeretünk,
mert nem ütnek vissza, ha vétkezünk.
Nem vesznek, csak adnak jót nekünk,
az elmenteknek a menny az életük.
Mi maradók meg csak sírunk, szenvedünk.
Jó a halottaknak!

Emlékezünk 

Minden csupa-csupa hófehér virág, 
s mintha mécsesből állna az egész világ, 
lobogva világít a sok-sok gyertya, 
elment lelkek szeretetének lángja. 

Szülő, nagyszülő, gyermek, testvér, 
lelkük most hozzánk visszatér, 
körülállják mind az emlékező lángot, 
itt vannak, látják ők a sok virágot. 

Gyertyafüst száll őszülő hajunkba, 
akár nagyszüleink keze, simogatva, 
lecseppenő viasz mintha könnyük lenne, 
összes fájdalmuk, szeretetük belerejtve. 

Lelkük a miénkkel ismét összeér, 
régi szép emlékeket velünk újraél. 

Merengünk fájón, lelkünkből száll sóhaj, 
imát mondunk értük alázatos szóval, 
emlékezünk, legördülnek könnyeink, 
hiányoztok nagyon, elment szeretteink! 

Pásztor Piroska

Halottaink emlékére

Vannak, akik hazatértek, már nyugodtan pihennek,
Mások, őket siratják éppen kint a temetőben.
Kint járva a sírhalmok közt, most lehajtott fejjel,
Mindazokra gondolok én, kiket elvesztettem.

Mécseseknek forró lángja, lobog tán örökké,
Ez jelzi, hogy nem feledünk sohasem el többé.
Mindig velünk voltatok, vagytok és lesztek,
Hiszen a mi emlékünkben Ti mindig is éltek.

Lehettetek: papák, mamák, gyermekek vagy hősök,
Ki már szülőföldben nyugszik, létetek már örök.
Most is rátok gondolunk, mécsesünk meggyújtva,
Szívünk tiszta melegével, felétek fordulva.

Mészáros Zsolt

sad

Ady Endre : Halottak napján

Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk! 

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón...
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk --
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!... 

sad

Kosztolányi Dezső:
Halottak

Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók közt titokzatos megállók.
A mély, sötét vizekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megdermedtek és örökre
szépek.
Nem-élők,
mindent felejtő, mindent porba ejtő
henyélők,
kiknek kezéből a haraszt alatt
lassan kihullt a dús tapasztalat.
Nem tudja itt Newton az egyszeregyet,
fejére tompa éjszaka borul,
Kleopátra a csókokat feledte
és Shakespeare elfelejtett angolul.
Nem ismeri meg itt anya a lányát,
sem a tudós ezer bogos talányát.
Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl
az áhítat, az ima és a csók.
Idézetek egy régi-régi műből,
kilobbant sejtcsomók.

Ha rám gondolsz majd nézz fel, 
mert én ott vagyok,
ahol az ég átkarolja a csillagot. 
A tejút végtelen gyémánt fövenyén, 
a galaxisok hömpölygő porködén, 
lelkem ott száll majd, hol a végtelen 
téridő a száguldó fényeken. 
S a bíborban úszó, örvénylő fotonok 
hívnak, és velük majd csendben összeolvadok. 
Hogy hajadra hullva akkor is érezzelek, 
amikor többé már nem foghatom kezed. 
S ha fázol is, ne félj, mert én nem hagyom. 
Langyos napsugár leszek édes arcodon. 
Hold fényén suhanva őrzöm álmodat, 
hisz tudom, mindig is téged vártalak. 
S ha elszólít tőled mégis majd az ég, 
így örökkön örökké veled maradnék...

/Sándor Gyula/  

Mindenszentek, Halottak Napja

Szívünk, lelkünk tágra tárva,
Állunk csendben, némán várva,
Nincs bennünk már dal és trilla,
Jéggyöngyöt hord minden pilla.

Ég és föld most összehajlik,
Kedves Istennek, mi zajlik,
Leszáll ma a csillagos ég,
Minden gyertyában csillag ég.

Szeretet van minden lényben,
Angyalok szállnak a fényben,
Hírül hozzák, hogy az égben,
Szeretteink dicsőségben...

Oly örömmel néznek miránk,
Feledjük hát minden vitánk,
Ne legyen ma semmi hibánk,
Szeretetből, ez kis szilánk.

Ó Istenem, szép virágok,
Mik sírokat borítjátok,
Búcsút némán elsírjátok,
Illatotok az imátok.

Ám ez illat nagyon zsenge,
Mire Istenhez fölmenne,
Elillanna az ereje,
Urunk semmit sem érezne.

Istennek jó illat imánk,
Szeretettel figyel miránk,
Imádkozó ember virág,
Illatától jobb e világ.

Kulcsold hát imára kezed,
Égre nézzen sokszor szemed,
Ez oly kedves Istenednek,
Így teljék el mindenszentek.

Halottaknak gyújts világot,
Hozz sírjukra szép virágot,
Tiszteld az ott nyugvó testet,
Hisz sok évig élt ő veled.

Felszakadnak az emlékek,
Keserűk és nagyon szépek,
Felsejlik egy elmúlt élet,
Eszedbe jut saját véged.

Mert mindnyájan ide jutunk,
Kegyetlenül elporladunk,
Tenni ellene nem tudunk,
Véget ér e földi utunk.

Tudjuk, ezzel nincsen vége,
Jön éltünknek szép regénye,
Mi bárkinek lehet része,
Csak életét szépen élje.

Higgyél ember! Remény meglel!
Szíved teljék szeretettel!
Kössél békét Isteneddel,
Megbékélsz az életeddel.

Isten rejtve, csendben van itt,
Ily napokkal bölcsen tanít,
Ha mindezt komolyan vennénk,
Életünket megmentenénk.

Drotleff Zoltán verse  

sad

Bálint Dániel  

Élet és halál 

Az élet furcsa játék, minek tétje nagyban megy, 
Hatalmas ajándék, mit könnyen élsz te meg. 
Sok-sok lehetőség öröm és derű, 
De ha nem élsz vele nagyon keserű. 

Lehet édes mint csók mit kedvesed ad, 
Vagy mint derűs hajnal mikor meghasad. 
Ám lehet az hideg mint téli fagy, 
Ha kiket szeretsz mind faképnél hagy. 

Szerencse fia vagy, vagy a balsorsé? 
Eldönti az élet, mert ő a krupié. 
Ő osztja a zsetont és ő veszi el, 
Így történik ez meg, most az mindenkivel... 

Hatalmas kockázat e földi játékban, 
Nagy lehetőségek a túlvilágban. 
Ha a kocka fordul és vesztésre állsz, 
Koporsóba zár be téged a halál. 

De mikor már minden véget ért, 
megfizettél már minden vétkedért, 
Nem érhet több bánat már 
Mert eljött érted a halál...

sad

Néma szavak, suttogások,
Fellobbanó gyertyalángok,
Keserédes emlékek köszöntenek újra,
Könnyek közt nézünk vissza a múltba.

Mindennap hiányoztok, ti elveszett lelkek,
Kik szeretteinkből porrá lettek.
Szüntelen gondolunk rátok,
Nektek gyúlnak most a gyertyalángok.

S ma minden kicsit elhalkul, néma lesz a világ,
Nem érzünk már mást, csak gyászt és hiányt.
Ma értetek égnek a halovány fények,
S bennünk újra fellobbannak a remények.

Mindenszentek felé

Ilyenkor október vége felé közeledve
a megszokottnál hangosabbak a temetők.
Ünnep közeledik, eltávozott szeretteink
emlékünnepére megszépülnek a sírok.
A halál az élet velejárója. a visszafordíthatatlan
vég. Így minden élőnek van halottja több is.

Néma sírok között járkálok egyedül,szótlanul.
Mennyi, mennyi név. Emlékek tolulnak elém.
Ilyenkor azok megszépítik a napjainkat.
Itt látható, hogy az életünk elmúlik.
Csak nevek leszünk és néma fejfák.
Fel-fel villanó képek az elhunytakról.

Gyertyát gyújtunk, koszorút, virágot rakunk.
Halottainknak is szükségük van ránk.
Bolyongnak ők néma fájdalommal,keringenek
a csillagok között, vigyázzák álmaink.
Tudjuk nem jöhetnek ők hozzánk közel,
de szívünkben élnek, kit nagyon szerettünk.

Lelkünkben tátongó űr marad mindig utánuk
Meg kell tanulnunk élni nélkülük, ha fáj is.
Ígérjük míg élünk mi kijövünk hozzátok
egy egy néma könnyet ejteni értetek
Lelkünk mélyén él a remény mindig.
Ide térünk mi is hozzátok megpihenni.

A ti fájdalmatok már elmúlottak,de a
miénk még nem. Az idő próbálja csitítani.
Itt békesség árad felém. mindenünnen a
múló idő áhítata csendben üzen felém.
Uram! Szívből kérlek, adj még időt nekem
Vannak még céljaim,befejezetlen dolgaim.

Révészné Clarisz

sad

Ha többé nem jövök
ne sirass nagyon,
őrizd meg a képem
s a kalapom.
Ha többé nem jövök
ne is kutass,
már felfelé megyek,
elvisz innét utam.

Néha emlékezz rám,
én is azt teszem,
csókod ízét
s szemed nem feledem.
Bőröd hamvát
és öled tüzét,
te voltál az,
kit ajándékozott az ég!

Ha már többé nem leszek
táncolj s vigadj,
testem itt maradt,
de lelkem szabad.
Ha többé nem leszek
járd az utad,
keress olyat
ki igazat s fényt mutat!

Néha emlékezz arra
a szeretet virág,
ha szóval öntözöd
virul a világ.
Arra is emlékezz
én szerettelek nagyon,
ugyanerre én
talán érdemtelen vagyok!

sad

Halottak napjára

Szomorún égő szép, mécseseink lángja
Vetül rá, szeretteink fénylő sírjára.
Életük újra lepereg: gyertyafényben,
Melyek a sírokon, lassan csonkig égnek.

Az örök bánat táplálja e lángokat
És hiány sző néha hiú ábrándokat.
Soha nem jő haza már, hiába várjuk,
Sosem lesz már előttünk, hiába látjuk

Még néha, ahogy ránk mosolyog, mint régen.
Üresség vágtáz csak, csikorgó keréken.
Ahogy szól, oly kedvesen, lágyan még néha,
Megrepedt szívünknek édes hagyatéka.

Lassan körbeszőnek az emlékek minket,
Jóleső ölelés, egy édes tekintet
A múltból, hová már nem térhetünk vissza.
Keserű könnyeink fekete föld issza.

A szeretet tartja bennünk ezt a lángot,
Mely emberivé teszi még e világot.
Nem fújhatja el soha se vihar, se szél.
Szeretteink helyett már csak a csend beszél.

Mi megtartjuk magunknak a csodát: voltak.
A többi élők számára, ők csak: holtak.
Ők azok szívünknek, kik mindig is lesznek,
Akkor is, mikor már ránk sem emlékeznek.

sad

Hevocka: Hiányuk mindig fáj

Hiányuk mindig fáj
Sokat elveszítettem
Kiket nagyon szerettem
Hiányuk még most is fáj
Mindegy hány év telt el már
Bennem mindegyikük nyomot hagyott
Nekem itt is élnek, nemcsak ott.
Tanultam tőlük sokat
megkönnyítve ezzel napjaimat

Itt vannak körbe velem
Egyiküket sem nélkülözhetem
Ők az életem részei
Szeretetük most nem síron túli
Tudom, segítenek ha kell
Érzéseik szellemük most is átölel
Itt vannak velem a lelkemben ők.
Mutatva a szebb utat, a jobb jövőt
Életük nem volt céltalan, mert
Hitben ők erősítenek minduntalan

Egy ünnepnapjuk van itt a Földön
Én a többit is velük töltöm
Érzem ők is szeretnek
Csalódni bennük nem lehet
Hiányuk még mindig fáj
Mindegy hány év telt el már.

Ezen a napon minden más
Újra mélyen érint a gyász
Nincs már velünk együtt
Kit ismertünk vagy szerettünk
Ma lélekben újra együtt lehetünk
Eszembe jutnak az együtt töltött napok
Fülembe újra megcsendült a hangod
Szinte látom minden mozdulatod
Nem is tudhatod, mennyire fáj hiányod
Gyertyákat gyújtunk és mécseseket
Ezek a fények világítsanak neked.

sad

Emlék és fájdalom....

Életemben sok ember volt kit szerettem!
...egyre többet elvesztettem!
...s lásd milyen az élet, mindig azt ,
ki szívembe vésett sok-sok szép emléket.
Kiktől szeretetet kaptam ,
igazán azt soha vissza nem adtam.
Ők odamentek, hol a lelkek rózsaágyon pihenhetnek.
Szívük már nem érez, az enyémben fájdalom!
Ők könnyen lebegnek, én járok ólomlábakon.
Keresem őket földön, égen, viharban és napsütésben....
...hátha visszanéznek!
... és megáll előttem utolsó szóra egy lélek.
Hiába! A sors bosszantó iróniája,
Nekem az emlékek és a fájdalom maradt.
Örökségül kaptam a kínokat!
...de!...van egy nap az évben,
mikor minden lélek sorba áll szépen,
emlékük hozzánk visszatér,
mintha mosoly futna át szájuk szegletében,
megnyugvást is látok két szemében....
Enyémben könnyek!...szám sarka is görbül...
Hiába süt a nap, lelkem feketében.
...pedig gyertyafényben tündökölnek a házak,
Sírjukra virágot is viszünk párat.
...talán szól is értük egy szép bús dal,
s mindez nem feledteti, hogy nem tudom őket megérinteni!
Vállát átölelni, kezét simogatni,
Ráncos két szemére búcsú csókot adni.
Marad a szép emlék szívem kamrájában,
virágom a sírján mintha lelkem adnám...
...s az egyetlen vigasz, hogy találkozunk egyszer...
Majd az égi hárfák nekünk zenélnek,
mikor üzennek értem, hogy véget ért az élet!

sad

Emlékezés szeretteinkre



Csillagok gyúlnak a messzeségben.
Hűvösre fordult az éj, rideggé vált minden.
Párás ködben úszik az alföldi táj,
Reggelre a dermesztő fagy jéggel fedi már.

Előkerült a múlt az emlékek képében,
Szívbemarkolóan elcsendesül minden,
Megérint az elhunyt ősök szelleme,
Messze vannak, de itt élnek a lelkemben.

Leülök a végtelen semmi peremén,
Nincs tovább, itt vagyok az út végén,
Szemben velem lepelbe öltözött lények,
Nincs testük, de csillogó szemmel néznek.

Eltávoztak már Ők e földi világból,
Test nélkül élnek Tőlünk nagyon távol.
Génjeiket hagyták örökül nékünk,
Így most is itt élnek örökül mivelünk.

Gyertyát nyújtunk emlékül e napon,
Virágcsokor díszlik minden egyes síron,
Néma csendben gondolunk most rájuk,
Egy rövid ideig a régmúltban járunk.

sad

Kezdetben sírtam és haragudtam,
nincs is Isten, ezt gondoltam.
Hogy volt képes az élet elvenni?
Ezt nem tudtam elviselni.

Halálod veszteség volt és bánat
minden éjjel könnyeztem utánad,
fájdalom, mely lyukat égetett
szívemen, sebet ejtett lelkemen.

Teltek a hónapok, múltak a percek
a magányos órák ismerősek lettek
mégis lassan száradnak a könnyek,
rád gondolnom napról-napra könnyebb.

Csak most kezdek rádöbbenni
ami történt, azon túl kell lépni.
A legnagyobb volt életed,
amiért mindig hálás lehetek.

Nem haltál meg, nem is tudnál
szívemben örökre helyet foglaltál,
amíg gondolok rád itt leszel velem.
Csak azok mennek el, akiket elfelejtenek..

sad

sad

sad

Pecznyík Pál

Vár az időtlenség...

 Istenképű ember, Atyád szeret téged,
érted alkotta meg, a nagy Mindenséget!
Amíg élsz a földön, gyönyörködjél benne,
megváltott élettel, a menny felé menve.
Nézd: a csodás földet, gyöngyvirágos rónát,
tengert, folyamokat, hegyek havas ormát.
Gondold el: ez mind - mind, keze alkotása,
utánozhatatlan, annak újabb mása.
Nézd: a csillagoknak gyémánt ragyogását,
elméje mérte ki, mindnek a forgását,
Sok milliárd csillag, a nagy égi térben,
ragyogva világít, fekete sötétben.
Atyád, nevük szerint, mind ismeri őket,
emberi szemekkel, fel sem lelhetőket.
Kiáltó szavára, egykor megrendülnek,
múló földel együtt, mind meg semmisülnek!
Megveti alapját új égnek, új földnek,
szilárdan fog állni, soha nem rendül meg!
Azon az új földön, járhat majd a lábad,
nem ismer fáradást, soha el nem fárad.
Amit Atyád készít, sok szép csodás holmi,
azt, véges elméddel, fel sem tudod fogni!
De bízzál: nemsoká, itt hagyod e földet,
te is ott leszel, hol nem ejtenek könnyet.
Vár az időtlenség csodás örök hona,
s életed a fényben, nem ér véget soha!

sad

sad

Ki emel fel, mikor megfárad a lábad?
Ha kezed gyenge, s nem verdes a szárnyad?
Ha szemed csukódik, elszundít a lelked,
Míg gyermek vagy, szülőd viszi terhed.

Ki emel fel, ha sok lesz majd a dolgod?
Könyveid minden nap kezeidben hordod!
Ha nehéz majd a betű, s nehéz a szám,
Szerető kar vigyáz; késő éjszakán

Ki emel fel akkor, ha szívedben a bánat?
Könnyet csal szemedbe, legörbíti szádat.
Ha szerelemnek tüze már égeti a bőröd,
Szerető szív szavát, gondolatban őrzöd.

Ki emel fel, ha oly sok már a munka?
Ha kezed; dolgát, csukott szemmel tudja.
Ha megfáradtan térsz az otthon melegébe.
S neked kell bebújni a szülő szerepébe!

Ki emel fel akkor, ha előtted egy sírhely?
Szemeid égnek, s nyugalmat kell színlelj!
Míg gyermekeid félve figyelnek az égre,
Bánatod súlyától, lélekben rogysz térdre.

Ki emel fel, ha már nincs kihez szólni?
Ha már egyedül kell az életről dalolni!
Ki emel fel, ha elfutsz már a harcból?
Ha elfogyott már minden?
Mondd... ki emel fel akkor?

sad

sad

Élet örök fényben!

Világ fia azt gondolja,
halál után, nincsen tovább.
Ha véget ér itt az élet,
meg áll a szív, a kéz, a láb.
De mit érne léte, ha csak
bölcsőtől sírig, tartana,
s éj sötétje borulna rá,
még alig virradt hajnala?
Úgy rendezi az életét,
abba minden beleférjen,
testi kényelmét keresve,
haláláig vígan éljen.
Pedig néki is van lelke!
kár, hogy nem törődik vele,
itt hagyja majd lelke sátrát,
ha érinti halál keze!

Hála, testünk halálával,
nem ér véget az életünk,
lelkünk örök! S tovább vonul,
míg a végcélhoz érkezünk.
De azt, itt kell eldöntenünk,
fény vagy éj lesz örök hazánk.
Lehetetlen határozni,
ha már sírhant borul reánk.
Ezért, amíg szívünk dobog,
válasszuk a fény szent honát,
úgy Megváltónkkal élhetünk
örök dicsfényben, odaát!

Pecznyík Pál

angel

sad

Magyar Ottó:

Az élet alkonyán

Mikor kezed, lábad úgy fáj, majd leszakad,
A hátad meggörbül az élet súlya alatt.
Mikor bajodról tudsz már csak beszélni,
Azt kérded magadtól: Érdemes még élni?

Ha zimankós télben kicsi szobád hideg,
Ha sok ismerős arc mind fásult és rideg
Ha a vérnyomásod naponta kell mérni,
Megint csak azt kérded: Érdemes még élni.

Amikor nem bírsz már el egy üres szakajtót,
Amikor napokig nem nyitnak rád ajtót,
Mikor a holnaptól rettegve kell félni,
Újra csak azt kérded: Érdemes még élni?

Amikor az idő ólomlábon halad,
És megkeseredik a szádban a falat,
Imádságodban sem tudsz semmit kérni,
Igy sóhajtasz: Uram, érdemes még élni?

Ha népes családodból egy szál magad maradsz,
Amikor nem vetsz és már nem is aratsz,
A sorstól nem tudsz semmi jót remélni,
Hát csoda, ha azt kérded: Érdemes még élni?

Agyonhajszolt szíved akadozik, s kihagy,
Amikor rádöbbensz arra, hogy már senki sem vagy,
Szégyenkezve indulsz némi segélyt kérni,
Keserűn fakadsz ki: Érdemes még élni?

Ó felebarátom, megértem keserved,
Méltányolom, hogy sokszor panaszra áll nyelved,
Túl kemény fából faragták kereszted,
Cipeled, vonszolod, minden tagod reszket.

Mégis arra kérlek, próbálj meg remélni,
Próbálj a Sorssal bátran szembenézni!
Hiszen, lelked még nem üres, kiégett,
Vedd észre bátran körülötted a szépet!

Vedd észre tavasszal, ha megjönnek a gólyák,
Szél kuszálta fészkük hogyan igazgatják,
Villás farkú fecskék hogy hordják a sarat,
Hogyan rakják fészküket az ereszed alatt.

Ugye, hogy szíved nem csak hideg márvány,
Vedd észre, mily csodálatos nyáron a szivárvány!
Feslő rózsabimbón hogy csillog a harmat,
Örülj nyár reggelén a sok madárdalnak!

Mosolyogj megértőn szerelmesek láttán!
Te békédet is őrzi katona a vártán.
Teérted is felkél isten áldott napja,
Érted is mond imát kis templomod papja.

Tárd ki szíved minden szépnek, jónak,
Nyújts segítő kezet a rászorulónak!
Adjál szeretetet, mit majd viszonoznak,
Mert hidd el az emberek nem is olyan rosszak!

Sütkérezz még kissé az őszi napsütésben,
Lapozgass csendesen az emlékek könyvében!
S ha majd a Sorssal meg tudtál békülni,
A még hátralévőt könnyebb lesz leélni. 

sad

Szuhanics Albert

Őszirózsák, angyalok

Az a csokor őszirózsa, 
amit sírodra hozok, 
elmondja majd tenéked, hogy 
milyen bánatos vagyok. 

Holtak napján mécsest gyújtok, 
a sírodra leteszem, 
így lángol az én szívemben 
a nem múló szerelem. 

Itt a hideg sírhantodnál 
hamvas szirmok remegnek, 
elrebegik üzenetem, 
síron túl is szeretlek! 

A te drága neved fénybe 
borítja a mécsesláng, 
ugye majd a mennyországnak 
kapujában engem vársz? 

De addig is legyen békés, 
nyugodalmad édesem! 
Az emléked velem marad, 
s átkísér az életen... 

Az angyalok boldogok hogy 
láthatnak ott tégedet, 
vigasztaljon ez a rózsa, 
elbúcsúzom, ég veled!

Szuhanics Albert

Kivisznek a temetőbe

Életünkkel az a nagy baj,
ki születik, az meg is hal.
Jaj Istenem, mi lesz velünk,
elmúlás a mi végzetünk!

A temető csöndes, békés,
nincs fájdalom, nincs szenvedés.
Ámde élet sincsen benne,
csak sírjaink kőkeresztje.

Vigyünk gyertyát, mécsest oda,
ahol van a holtak hona!
Letűnt álmok temetője,
emlékezet vezetője...

Szeretteink sírhantjára
tudjuk, egyszer utoljára
hozunk halvány őszirózsát,
s esztendőre nekünk hozzák...

Nem tudhatjuk mikor és hol
nő a túlvilági tábor,
s majdan a mi lelkünk lép be
halálkapun öröklétbe.

Sorsunkkal megelégedjünk,
e világot úgy szeressük,
hogy ajándék kis időre,
s kivisznek a temetőbe...!

Szuhanics Albert

Nyugodjanak békében!

Őszi napfény kábulatja, 
a temetőt átkutatja, 
mintha ő is emlékezne 
elköltözött véreinkre, 
hisz nem jönnek vissza már, 
hisz nem jönnek vissza már! 

Kikkel egykor együtt voltunk, 
lelkeikért gyertyát gyújtunk, 
lerójuk a kegyeletünk, 
s oly nehéz a szívünk nekünk, 
érettük, mert szerettünk, 
érettük, mert szerettünk! 

Nem marad e földön senki, 
kirótt úton kell elmenni, 
s egyszer mind eljutunk oda, 
hol megfáradt lelkek hona 
a nagy útról haza vár, 
a nagy útról haza vár! 

Kezeinkben friss virágok, 
könnyek közt gondolunk rátok, 
lelketek a csillagokban 
emléketek szívünkben van, 
eleven, mint gyertyaláng, 
eleven, mint gyertyaláng! 

Holtak napja mindenkié, 
ki már halott, s ki lesz... azé, 
mert az élet egy utazás, 
s a halál a végállomás, 
nyugodjanak békében, 
nyugodjanak békében!

Szuhanics Albert

Elmentek a jók közülünk

E napon is úgy kel a nap,
mint az évnek bármely napján,
bár párás a tekintete
a láthatár horizontján.

Talán ő is érzi, sejti
ez a nap a Holtak napja,
szomorúan gondol rájuk,
hiszen ő az élők papja.

Mi őrizzük szíveinkben
szeretteink emléklángját,
egész évben, rejtett fényben,
ám ma gyújtsunk mécsest, gyertyát!

Friss virág van a sírokon,
hantok alatt fáradt testek,
a szívünkben élnek tovább
ők, kik a kapun átmentek.

Mert lelkeik élők földjén
várnak minket fenn a mennyben,
álmok szárnyán találkozunk
habfelhők közt, kék egekben...

Letűnt idők tiszta tükrén,
csak a szépre emlékezünk,
elmentek a jók közülünk,
s álmainkban velük leszünk.

Szuhanics Albert

Ellobban a létünk

Temető a földünk, csontokat takargat,
a mélyben nyugszanak, kiket nem zavarnak,
elporladt porhüvely, újra röggé válik,
győztesek, vesztesek, elbukunk egy szálig.

Ez a világ rendje, aki megszületett,
örök élete itt testében nem lehet,
vissza kell adnia mint ruhát -, a pornak,
amiből vétetett -, talán ma vagy holnap.

A Halottak napján találkozunk velük,
akik befejezték már földi életük,
a legnagyobb ünnep, hisz szép számmal vannak,
sokkal többen, mint kik élni esélyt kapnak.

Őseink ősei, dédik, ükök, szépek,
kikről már nincsenek elménkben emlékek,
millió éveknek hősei mind holtak,
számon sem tarthatjuk, hogy ők hányan voltak.

Épp ezért amikor sírkertjeink mélyén
szeretteink hantján mécsest gyújtunk békén
gondoljunk azokra, kik meghaltak -, mindre,
kikre évmilliók nagy ege tekint le!

Halottak ünnepén emlékezzünk róluk,
hiszen mi emberek vagyunk, leszünk, voltunk,
ellobban a létünk, mint a gyertyák fénye,
s lelkünk könnyű füstként, felröppen az égbe.

Mint rég remélt vendég...

Már újra itt van a november elseje,
járjuk a temetőt virággal e napon,
kitárul a szívünk múltunkra oly nagyon,
feltör sok szép emlék, vár holtak ünnepe. 

Gyertyákat gyújtunk ma, reszkető kezekkel,
kis lángoknak tánca úgy éli életét,
ahogyan felbukkan sok édesbús emlék,
mit újra átérzünk, könnyező szemekkel.
Bizony öreg ősz van, beköszönt november,
s meglehet megremeg egy kissé az ember,
de a szeretet fénye hű szívünkben ég.

Ahogy a mécs lángja, lelkünket átjárja
halott véreinkkel egy képzelt találka
létrejöhet csendben, mint rég remélt vendég...

sad

Pecznyík Pál

Függöny mögött!

Nagyon sokan kíváncsiak,
mi lehet a függöny mögött,
ám mögé csak az tekinthet,
kit halál már szíven ütött.
Halál-függöny választja el
egymástól, a két világot,
innen: megváltott emberek,
onnan: Alkotónk az áldott!
Hogy mi van a függöny mögött?
onnan hírt, Megváltónk hozott,
láthassuk Őt, - kis időre -
Ő is, emberré változott!
Minket mennybe felvihessen,
átvállalta bűneinket,
így tette Ő alkalmassá
üdvösségre, lelkeinket!
Tanítványok már látták Őt
feltámadva, dicső testben,
előre ment, függöny mögé,
ott a halál, ismeretlen.
Most oda vár bennünket is,
ha leszáll itt, élet-napunk,
itt hagyjuk nyűtt test-ruhánkat,
közelébe, felszárnyalunk!
Függöny mögött, elénk tárul,
legcsodásabb panoráma,
szépségével nem érhet fel,
földi ember, legszebb álma.

sad

Csabai Lajos:

Mindenszentek...


Ha majd kint nyugszom a fűz alatt,
Ne hozz majd drága koszorút nekem!
Az ezer virágú krizantémok
Nem segítenek már szívemen.

Hiába mennek mások ezer virággal,
Jön a november, s elfagy mind.
Ne tarts a sírt versenyben díszítőkkel!
Nem lesz könnyebb a föld odakint.

Könnyebb csak lelkiismeretük lesz,
Mely hordja a vissza nem vont szavakat,
S százszor elmondják majd: köszönöm,
Mit szemükbe mondani nem tudtak.

A bántó szavaknak léleksebei
Millió virággal nem gyógyíthatók,
Hisz, kit köszönöm nélkül engedtek el,
Azok az órák vissza nem hozhatók.

Te ne légy köztük! Ha szívedben
Az őszben emlékek szép virága kél.
Csak egy szál gyertyát gyújts szobádban,
Kit szerettél, ott lesz veled majd, ne félj!

mail

Emlékezés fájdalmával

Emlékezés fájdalmával
Írom szomorú soraimat
Siratok anyát,apát
Testvéreimet,rokonaimat

Mert hiába viszem száz virágom
Nem térnek vissza soha már
Csak az emlékük a szívünkbe
Ami mindig vissza,vissza jár

Csendes az est,hold felkelőben
Millió gyertya ég a temetőben
A menny leköltözött a földre
Csillag özönnel,ragyogva teríti be

Emlékeink ezek a fénylő csillagok
Szeretet hozzátok kiköltözik
Szeretet,mit nem feledünk soha
Szívünkben fájdalom,hull könnyünk zápora

Nyugodjatok szépen csendben
Rokonok,ismerősök,jó barátok
Az élet rögös útját már megjártátok
A jó Isten vigyázza örök álmotok

Hálánk és zarándok utunk hozzátok vezet
Nem feled benneteket soha az emlékezet
Legyen könnyű az álom,nyugodjatok csendesen
Szívünk miattatok fáj,nem ad vigaszt semmi sem.

Emlékezés,hála gyertyáit én is meggyújtom
Szívemben égő fájdalom
Remény hogy találkozunk
S gyertyafényben együtt lobogunk...

Erdős Anna

mail

Megosztás Megosztás a Facebook-on